Tóalmáson jártunk szombaton egy Révész találkozón. Lala kétszeresen is Révész, mert a nagymamája és a nagypapája révén is. Szombaton a mama családja találkozott. (Bori róla kapta a nevét) Éppen nyolcvan éve, hogy a dédszülők és mama két testvére bemerítkeztek, s Isten kegyelme egyre jobban elkezdett munkálkodni a családban. A dédszülőkkel együtt mára 347 személyre gyarapodott a teljes család, ebből ma 330-an élnek. Úgy 180-an lehettünk együtt
szombaton.
Nagy alázattal és tisztelettel gondolok vissza a szombati napra.
Számomra az egyik legnagyszerűbb volt a mama testvéreit látni és hallgatni. Kálmán bácsi azzal kezdte "Ha most megkérdezné valaki, hogy van-e ezen a földön boldog ember, akkor azt mondanám: Én az vagyok. Mert megélhettem ezt, mert ma megölelhettem egy csomó fiatalt, akik mind-mind az én testvérem gyermekei." Megható volt hallgatni, hogyan is ismerték meg az Urat az ősök, milyen megtapasztalásokon mentek át. Megható volt arra gondolni, hogy ők is ugyanazzal az Istennel jártak, ugyanaz a Krisztus váltotta meg őket, mint utódaikat. De nemcsak róluk emlékeztünk, azokért a babákért is imádkoztunk, akik a közeljövőben fognak megszületni. Árpád imádkozott az egyik kismamáért, s valahogy úgy fogalmazott: jó, hogy egy olyan különleges világba születhet majd ez a baba, amiért Krisztus már meghalt. - Megérintett ez a gondolat. Olyan sok negatív dolog veszi körül az embert. A világ nehézségekkel, bűnnel, gonoszsággal teli. De. Hiába lenne minden szép és jó, ha Krisztus nem halt volna meg e világért. Akkor lenne igazán bajban a világ, ha nem lenne megváltója. Köszönöm Istenem, hogy ebben a világban élhetek, melyért meghalt Fiad! S azt is köszönöm, hogy szövetségestársként én is a Révész család tagja lehetek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése