Bangkok, tranzit 2. - Az áldásról

Hát akkor, Bangkok.
Meglátogattuk egy barátunkat.
S tegnap épp arra kért, írjam meg neki, miért is éreztem áldottnak azt a néhány órát.

"És ... segíts ... nem értem én ezt.
... olyan jó lenne ha leírnád mitől érezted áldottnak ... - én is jól éreztem magam , és lehet ,h. csak nekem van az áldottság felé torz várakozásom - lehet ,h. annyi elég ,h. jól éreztem magam veletek ? ... és örömmel töltött volna ha még tudtok maradni ... tényleg nem tom ..."

Hát ezért:

"Kérdezted az áldást.
Én ilyen egyszerűen gondolom. Az áldást nemcsak valami emelkedett szellemi dolognak élem meg. Nekem az az áldás, amikor érzem, hogy abban amit teszek ott van az Isten. Ott van, mert minden összepasszol. Ott van, mert 5 perc alatt ingyen vízumhoz jutunk, s csak visszafelé fedezik fel Lala nemsokára lejárós útlevelét. Mert találkozunk, mert láthatjuk hol éltek, mert megpihenhetünk, s a világ távoli zugában egy hatalmas városrengetegben is van egy hely, ahol az épp szükséges pár órára otthon érezhetjük magunkat. Áldottak vagyunk, mert láthatjuk a várost is. Mert egyszer csak odacsöppenünk ahová mások annyi energia és szervezés árán, mi pedig benézünk és ott vannak a csodaszép kis aranypaloták, és a nap süt, és az ég kék, és minden gyönyörű, és mezítláb sétálhatsz a langyos kövön és ülhetsz egy buddhista szentélyben a földön Ábrahám, Izsák és Jákób Istenét dicsérve. Meg a cuki kis rózsaszín taxiban, amiből menetközben ki lehet ugrani egy kókusztejért. S aztán még egy thai ebéd egy kellemes kis thai étteremben. Körülötted egy csodaszép kert, az asztalon a jobbnál jobb kaják, és jól esőt beszélgethetsz, lehetsz csak úgy. S végül még a B.-t is láthatod. Mindezt fél napban. Két repülőút között. Bankok, tranzit. Hát mi ez, ha nem áldás?"

Bangkok, tranzit

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy hétvége. Ami persze egy péntekkel kezdődött. Péntek délutánnal, és egy ifikonfival Fehérváron. De ezt megelőzően azért még délelőtt is történt ez, az. Például kiderült, hogy a tervezettnél kicsit korábban, vasárnap kora reggel indulunk majd Vietnámba. Így ez a hétvége nemcsak a konfi miatt volt kicsit másabb, mint a többi. Izgalmas volt, hogy mennyien leszünk, beférünk-e majd a nagyterembe, kis termekbe... s főleg, hogy ott lesz-e majd Ő is, aki nélkül az egésznek nem sok értelme lett volna. Ott volt. S bár a szombat estét már a pakolással kellett töltsem, s csak a nappaliból hallottam a dicsőítést, a fiatalok reagálásait... ott a falon túl is olyan erősen lehetett érezni Isten jelenlétét, hogy ki kellett szaladnom az előtérbe. És milyen jó hogy kijöttem! Mert így láthattam egy fantasztikus pantomimot. Néztem és a könnyeimen át csodáltam az Istent, hogy mennyiféle tálentumot is osztott szét közöttünk. Hogy micsoda zenészek, milyen kreatív emberek, milyen lelkes fiatalok és milyen segítőkész felnőttek, micsoda ebédek és vacsorák, milyen sokféle program, hány meg hány szállásadó és mennyi telefonhívás. Szóval, köszönöm Istenem, megint és még mindig, hogy közelről láthatom a te munkádat. Aztán pakolás és szervezkedés. S éjjel még aludtunk is vagy négy órát. Hajnalban megint sikerült kizárnunk magunkat, így a bőröndjeinkkel közös kapunátugrással indult a harminchat órás utazás. Rómán és Bangkokon át Vietnámba.
Bangkokról pedig majd máskor...

Isiségek

Illéssel esténként Paddington mackó történeteit olvassuk. Paddington a legsötétebb Peruból emigrált Londonba, s aranyos kis történetein kívül Tandori Dezső fordításának köszönhetően a nyelvezete is fantasztikus és különleges. "Legalább egy csomó új szókat tanulok megint." - mondta fiam az első este után. S valóban minden oldalon többször leállít, s kérdezget: " az mi hogy...". Ma este a "lift nevű mozgó szekrényen" nevetett. S az alvajáró szó hallatán felvetette, hogy "olyan nincs is, hogy alvajáró!" Majd ellenkező válaszom hallatán ki is próbálta, milyen lehet alva járni. S az "imád" kapcsán pedig megjegyezte, hogy "nem értem, az emberek miért mondják mindenre ezt, pedig csak Istent imádjuk." Na itt kezdődött kitérőnk a hívők és nem hívők témakör felé. Kérte, nevezzek meg olyan ismerőst, aki nem hívő. Hát mondom, a gyüliben szinte mindenki hívő , az oviban is többségében ugye azok. Erre Illés félbeszakít: "nem, nem. az oviban vannak olyanok, akik nem állnak meg a szőnyeg szélééén!" Értetlenségemet látva felvilágosított, hogy ugye óvónéni is szokta mondani, hogy aki ilyen engedetlen, annak biztos nem lakik az Úr Jézus a szívében. Gondoltam, tegyünk egy kis kitérőt ezirányban. "Illés, és ate szívedben ott lakik az Úr Jézus?" "Háááát persze!" "Behívtad már a szívedbe?" "Hogyne." "És mikor hívtad őt a szívedbe?" "Mikor? Mikor? Hát abban a percben, amikor megszülettem!" - közölte magabiztosan.

Ajjjajhajam

azaz:
Ajjaj, a hajam.

Kora reggel fodrásznál voltam.
Nem kellett volna.
Általában megbízom a fodrászomban. Most is teljes bizalommal mondtam neki, hogy tekintettel a tényre, hogy kéthavi távollétem alatt egészen megnőtt a hajam, s hogy már jó lenne változtatni rajta, mi lenne ha olyanra csinálná, mint eggyel korábban. S ő mondta, hogy menni fog. Ok.
Aztán már menetközben látszott, hogy kicsit más lesz, mint gondoltam, de mondom, kicsire nem adunk, ha kicsit béna a színe, hát olyan, amilyen. Később a vágásnál feltűnt nekem, hogy minek is használja a gépet a tarkómon, ha most ugye hosszabb lesz mint előzőleg. Na de én bízom benne, így szilárdan hittem, a végeredmény úgyis jó lesz. Hát nem lett. Ott helyben a fodrászatban jelenlévő öt másik hölgy, két fordász és egy úr jelenlétében szépen nyilvánosan el is bőgtem magam. Merthogy a felső kétharmada még egészen jó lett, csak épp alul olyan, mint ha átrobogott volna egy fűnyíró a fejemen. Fodrász vígasztalni próbált, majd felajánlotta, hogy kiszárítja mittomén. De mivel szerény számításaim szerint a hosszán már a szárítás se segített volna, s mivel gyorsan szerettem volna már hazamenni, s elbújni a világ elől, hát mondtam, hogy ha azt mondja jó, én elhiszem.
Otthon.
Lala szerint jó. De persze ő mindig kímél.
Sára már kevésbé volt kíméletes.
Bálint, az őszinteség bajnoka. "Nahát anya! Milyen a hajad?" "Milyen?" "Hááát. Nem egészen rossz. De jónak nem jó."
Ifikonfi lévén ajtónk előtt százak. Ajtón kilépvén arcokon döbbent csend. Aztán megjegyzik: "Jó a hajad."
S ezen a ponton kissé hosszúra sikeredett hajászati beszámolóm el is érkezett lényegi mondandójához. Holnap ugyanis ki kell álljak a gyüliben a tömeg elé, tehát a netfüggőknek (kik ma este vagy holnap reggel még a konfi és a vendégeik ellenére is ránéznek a netre) innen üzenem, hogy:
Kedves Barátom, Testvérem, Ismerősöm!
Nem jó a hajam. Nekem se tetszik. Úgyhogy nem kell megdicsérni, mert akkor magyarázkodni fogok. Nem beszélve arról, hogy eszembe jut, hogy nemjóahajaaaaam...

Párizsba szökött, hozzánk inkább betört

Mármint az ősz.
Párizsba nesztelen suhanva szökött be anno, hozzánk az éjjel nagyon is észrevehetően rontott be. Mondhatni ránktört. Robajjal, zajjal, hideggel. A teraszon felborítva minden szárítót. A konyhából kisöpörve a meleget. Az előtérbe besöpörve egy csomó levelet és szemetet. A szüretet is elhozta a drága. Indulás előtt az előkertben futtában még begyűjtöttem a bokrokról, földről, fákról a "termést". A termés most nem más volt, mint a szárítókról önálló életre kelt apróbb ruhadarabjaink színes kavalkádja.
A vonat is késett. No persze ez nem oly ritka, s nem is meglepő jelenség mostanság a Magyar Államvasútak ezen szakaszán. Dehát most eleve sokat késett, s azt is bemondták, hogy a viharos időjárás miatt életbe léptetett sebességkorlátozás miatt késik. Namármost a tó mellett eleve úgy le van korlátozva, hogy további korlátozások szinte már elképzelhetetlenek. Így hamarjában visszaváltottam a jegyemet, s visszatértem a "ma autóval megyek dolgozni" verzióhoz. Ami vihar ide, vihar oda, sikerült is. A pályán időnként furcsán imbolygott a jármű, de a városban már alig volt érezhető a vidéki vihar.
Holnap állítólag már télies időjárás várható.
Ha ez, s a hószállingózás igaz, akkor idén elég rövid volt az ősz.Nemhogy beszökött, inkább átszáguldott.

Viet-nász

Először az esőre fogtam, hogy sehol egy szabad parkolóhely a követség közelében. Később feltűnt, hogy mindenfelé piros masnikkal díszített autók próbálnak beparkolni a legextrémebb helyekre. Akár egy lakodalmas forgatag. És az is volt. Hétfő délelőtt a budapesti vietnámi nagykövetségen. Sok, sok ünneplőbe öltözött vietnámi család tolongott az ajtóban. Az emeleti nagyteremben világítottak a kristálycsillárok, de az alagsori fogadószobában már nyugalom fogadott. Álltunk és vártunk, míg ügyeink intézendő sorra kerültünk. Épp a papírokat rendezgetem elmélyülten, s alkuszunk az ügyintézővel, hogy nem szerda tizenöt, inkább péntek tíz...mikoris felnézve azt látom, hogy az ügyintézői pult túloldalán ott áll két nagy kamera, amolyan tévés, s épp felvételt készítenek. Gondoltam, álmodom. Követség. Vízumok. Esküvő. És még a média is. De nem álom volt. A következő másodpercben egy full menyasszonyiruhás, full vietnámi vőlegény-menyasszony ifjúpár tolult mellém az alagsori konzuli iroda pultjához. A beáramló - gondolom- viet-násznép közben mindenféle magyarázatnélkül kisodort az előtérbe. Az útlevelek! A papírjaink! Mind a pulton maradtak. De nem tartott sokáig a furcsa jelenés. Kb. fél perc elteltével a beözönlött tömeg már özönlött is kifelé. Csokrostól. Fotóstól. Kamerástól. Menyasszonyostól. S mi újra visszacsöppenhettünk a hétfő délelőtti ügyintézős világba. Sok kis ünneplőbe ölötözött vietnámi közül. Itt Budapesten.

Október

Október.
Illés számára ez a hétköznapi szó különleges jeletéssel bírt az utóbbi időben. Bárhol, bármilyen összefüggésben hallotta, odafutott hozzám, megszorította a kezemet és halkan súgta: "Hallottad anya? Október!!!" Mert az október hónapot fél éve várja októberi születésnapja miatt. Számára az október nem több és nem kevesebb, mint az ő személyes ünnepe. Valami, ami róla szól.
Amikor eljött október elseje, nagy izgalommal készülődött, hogy mi is fog történni egy ilyen csodás októberi napon. Nem tudom mit értett meg, de október előrehaladtával már nem minden alkalommal csillant fel a szeme, ha szóba került e név. Ma ellenben izgatottan ébredt. Bár szülinapja október 19-re esik, mivel a mai vasárnap volt az, amikor viszonylag nyugodt családi körben megünnepelhettük őt, így ma volt a napja, hogy beköszöntsön hozzánk a nagybetűs OKTÓBER.
Az első istentisztelet után felvetette nekem, hogy kivételesen nem lehetne-e előbbre hozni az ebédet, a két istentisztelet közé.
Aztán a torta miatt aggódott. Mivel tegnap Törökszentmiklóson voltam egy női csendesnapon, ő kikombinálta, hogy valószínűleg nem sikerült még beszerezni a tortát. Amikor délelőtt beborult, s eleredt kicsit az eső, kétségbeesetten mondta: "most így nem tudsz elmenni tortáért, láttam, hogy az udvaron az autód elé álltak, autóval nem mehetsz, s ha esik, gyalog se tudsz tortáért menni. szegény anya, sütnöd kell!" Aztán az ajándék miatt is aggódott. Csütörtök este látogatást tettünk kettesben a játékboltban, hogy megnézzük a kínálatot. Nagyon megtetszett neki egy autópálya, s szerette volna hogy azonnal megvegyünk "nehogy más vegye meg". Később azt kérdezte: "Mennyibe kerül az a játék? Drága volt?". Hát kicsit - mondtam. "az jó ha drága, legalább senki nem fogja megvenni!"
Végül elérkezett az ünnepi ebéd. Torta is lett. S az ajándék is a várakozásnak megfelelő.
Boldog születésnapot Illés!!!