Hát akkor, Bangkok.
Meglátogattuk egy barátunkat.
S tegnap épp arra kért, írjam meg neki, miért is éreztem áldottnak azt a néhány órát.
"És ... segíts ... nem értem én ezt.
... olyan jó lenne ha leírnád mitől érezted áldottnak ... - én is jól éreztem magam , és lehet ,h. csak nekem van az áldottság felé torz várakozásom - lehet ,h. annyi elég ,h. jól éreztem magam veletek ? ... és örömmel töltött volna ha még tudtok maradni ... tényleg nem tom ..."
Hát ezért:
"Kérdezted az áldást.
Én ilyen egyszerűen gondolom. Az áldást nemcsak valami emelkedett szellemi dolognak élem meg. Nekem az az áldás, amikor érzem, hogy abban amit teszek ott van az Isten. Ott van, mert minden összepasszol. Ott van, mert 5 perc alatt ingyen vízumhoz jutunk, s csak visszafelé fedezik fel Lala nemsokára lejárós útlevelét. Mert találkozunk, mert láthatjuk hol éltek, mert megpihenhetünk, s a világ távoli zugában egy hatalmas városrengetegben is van egy hely, ahol az épp szükséges pár órára otthon érezhetjük magunkat. Áldottak vagyunk, mert láthatjuk a várost is. Mert egyszer csak odacsöppenünk ahová mások annyi energia és szervezés árán, mi pedig benézünk és ott vannak a csodaszép kis aranypaloták, és a nap süt, és az ég kék, és minden gyönyörű, és mezítláb sétálhatsz a langyos kövön és ülhetsz egy buddhista szentélyben a földön Ábrahám, Izsák és Jákób Istenét dicsérve. Meg a cuki kis rózsaszín taxiban, amiből menetközben ki lehet ugrani egy kókusztejért. S aztán még egy thai ebéd egy kellemes kis thai étteremben. Körülötted egy csodaszép kert, az asztalon a jobbnál jobb kaják, és jól esőt beszélgethetsz, lehetsz csak úgy. S végül még a B.-t is láthatod. Mindezt fél napban. Két repülőút között. Bankok, tranzit. Hát mi ez, ha nem áldás?"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése