Lalátlanul

Azért válaszottam ezt a címet, mert egyrészt ez a szegény blog is elég Lalátlan mostanság, másrészt most mi is Lalátlanul vagyunk, mert az apa ma reggel elment a férfiakkal körbebicajozni a Balatont. ( Egy órával ezelőtt épp Ábrahámhegyről hívott, aholis egy panzióban nagy nevetgélések között adott hírt e mái szép kis teljesítményükről.) Lalával tegnap egyébként Lajosban voltunk. Ez kérem nem tréfa. Lajos, azaz Lajoskomárom az egyik körzete a fehérvári gyülinek. Na és minidg tervezzük, hogy mostmár kimegyünk Lajosba, de eddig valahogy együtt még sose sikerült. Szóval Lajosban valaha nagyobb gyülekezet is volt, mostanra azonban egy idős, de annál aktívabb házaspár maradt. Ők folyamatosan azért imádkoznak, hogy Isten adjon egy új kezdetet az evangélium hirdetésében ebben a négyezres faluban. Nemcsak imádkoznak, de amikor van náluk istentisztelet, meghívnak, akit csak tudnak az ismerőseik közül. Amikor őket hallgattam eszembe jutottak a nagybátyámék, akik egy nagy gyülekezetből jópár éve hétről-hétre kijárnak egy közeli faluba, ahol már kihalt a gyülekezet, s aztán elkezdődött egy gyerekmunka, evangélizációk, látogatások, imaalkalmak... s mára már van egy kis maroknyi megtérő, érdeklődő. Milyen jó lenne, ha Isten egy családot, egy házaspárt elhívna Lajosba is, ha a szívükre helyezné ezt a nem mindennapi falut ( egyszer majd talán leírom, milyen ügyesen, okosan, összefogva vészelték át pl. a téeszesítést, az államosításokat, hogyan tudtak egy viszonylag élhető világot berendezni az elmúlt rendszer nehézségei között is ezek az emberek). Szóval imatéma. Lajoskomárom. Meg a többi környező település, ahol igencsak akadnak még meg nem tért lelkek. Na de arról akartam írni, hogy ma mi mindent megvalósítottunk ám az apa távollétében. Ilyenkor mindig azon vagyok, hogy egyedül is meg tudjak csinálni minden teendőt. ezért aztán a lányaimmal egész nap pörögtünk. Könyvekért voltunk, csomagoltunk, főztünk, mostunk, súroltunk. Aztán a Sárának ma kezdődtek az edzések. Ki kellett hozni-vinni a Bregyóba. Szegényem eléggé lehajtotta magát, nyolc km-t futottak így bemelegítés gyanánt. Most aztán a konyhapult mellett lazított egész este, miközben a Borival a holnapi kisifire készítgettük órákon át a meglepetéseket. Lalát is helyettesítettem, csütörtök lévén. s most a holnapi egy éves a kisifi -re készülünk izgatottan. Még kereken egy percet kell várnom, s azt írhatom, ma. Úgyhogy el is búcsúzom, a fáradtságtól így is jó hosszúra sikeredett ez a bejegyzés. S még annyi mindenről írnék, ha lenne még egy csepp erőm. Miért van az, hogy akkor van egy csomó témád, amikor nincs időd vagy módod megírni őket?

Antik-vár

Csajos délutánt csaptunk a lányaimmal. Először is elsétáltunk egy anyagos boltba, és rózsaszines anyagokat vásároltunk Janka leendő falvédőjéhez. Aztán a belvárosban felfedeztünk egy antikváriumot. Nem is tudom, miért is nem jártunk eddig antikváriumban. Utoljára Ulánbátorban volt ez rendszeres program. S persze vagy másfél évtizede, amikoris szenvedélyesen elkezdtem a könyveket gyűjteni. Most a lányom látott hozzá. Jó érzés volt velük menni. Végigbogarásztuk az egész üzletet. Legújabb szerzeményeinkkel az utcára lépve megállapítottuk, hogy ezután valószínűleg gyakran megfordulunk majd ezen a helyen. Hazafelé jégkásáztunk. A Prohászkán szembe jött egy volt kolléganőm, s szélen mosolygott, ahogy köszöntünk. Hárman három jégkásával. Egyébként a neten is találtam azóta egy antikváriumot. Sőt azon is gondolkodtunk a csajokkal, hogy bizonyos könyveket mi is bevihetnénk. Ilyet még sose tettünk. Pedig biztos akad pár felesleges, s számunkra kevésbé értékes könyv. Meglátjuk.

A trón előtt

A mennyben fenn a trónusnál, a Krisztus értem közbenjár,

Nagy főpap, égi kezesem, örökre biztos védelmem.

Markába véste nevemet, szívébe írta nem feled,

Örökké Ő lesz pártfogóm, elnémul minden vádolóm, elnémul minden vádolóm.

Az éjjel eszembe jutott egy gyülekezeti ének a Hit hangjaiban, amit itt Fehérváron hallottam először. Sokminden történik Isten trónjánál, s milyen fantasztikus érzés, hogy nem csak majd egyszer, akkor... élvezzük a trón áldásait, de most is, ebben a pillnatban is, azon a fanatasztikus helyen van Valaki, aki épp ránk gondol. Értünk jár közben. Mi meg Érte élhetünk. Hát nem hihetetlen? S Ő az, akivel találkozásunk lesz. A Názáreti Jézus Krisztus.

Az egyik munkatársam blogján olvastam az alábbi történetet, ami a Balaton-neten hangzott el:

egy misszionárius házaspár sok-sok évi afrikai szolgálat után hazafelé vette az irányt. hajóval mentek az amerikai egyesült államokba, több hétig tartott az út. épp a fedélzeten volt egy nagy tekintélyű ember is, így, mikor megérkeztek, először ő szállt le. hatalmas fogadóbizottság várta, mindenki lekezelt vele, s a többiek csak távozásuk után szállhattak le a hajóról. a misszionárius házaspárt nem várta senki, amely mélyen érintette őket. napokig nem szabadultak a csalódottság érzésétől. imádkoztak, kérdezték istent, vajon nekik miért nem jutott legalább egy meleg ölelés, egy ember, aki a csomagjukat hazavitte volna, miért nem fogadták őket hazaérkeztükkor. egyszer csak egy rövid, határozott mondat „szólalt meg” a szívükben, amely megmagyarázott mindent: „ti még nem értetek haza.” nem tudják, milyen fogadtatást kapnak majd, ha tényleg hazaérnek: a mennyben.

Sára sikolya

Szombaton délelőtt vásárolni mentünk a Borival. A lehetetlennel próbálkoztunk, találni egy tetsző félcipőt. Végigjártunk pár üzletet és jókat nevetgéltünk azon, hogy sajnos vagy a mi ízlésünk nagyon kivételes vagy a mai trend furcsa egy kicsit... végül a könyvesboltban kötöttünk ki, ott minden erőlködés nélkül sikerült találnunk tetszésünkre valót. Aztán már csak a hétvégi nagybevásár maradt. Délután vendégeink érkeztek. S jó késő délután pedig elautókáztunk Balatonfűzfőre, a nyári bobpályára. Leszámítva, hogy rentegeg embernek jutott eszébe ez a program így szombat este, mindenki nagyon jól érezte magát. S minden családtag legyőzte saját határait, korlátait. Illés annyira élvezte a bobozást, hogy azonnal vissza akart szállni. Bálint íjászkodott, amit már Mongólia óta szeretne. Bazsi, Lala és Sára kipróbált egy "hintóka" nevű szerkezetet, ami elképesztő módon forgatja az embert. ( Lala szerint nagyobb fizikai megterhelés volt, mint az ejtőernyős ugrás során a szabadesés) Sára olyan sikoltozást rendezett, hogy a bobozásra váró tömeg elkezdte fotózni, volt aki videora is felvette, mert annyira mókás volt kívülről az egész. Ám a személyzet meglepetésére amikor ki kellett volna szállnia, azt mondta, hogy az apával is megy még egy kört. Hihetetlen dolgokra képes!

Szeretni valódit

Kisifire készülve a közösségről, a szeretetről olvastam:
"Isten arra kér, hogy VALÓDI, s nem ideális embereket szeressünk." - Rick Warren

Valódit szeretni nem mindig egyszerű. Mert az ideális kiérdemli, az ideális meghálálja, az ideális viszont szeret, előbb szeret. De a valódinak arra van szüksége, hogy elfedezd a botlásait, gyengeségeit, eltűrd a mulasztásait, hibáit, hogy akkor is remélj, ha már "ezredszer" csalódtál, hogy adj, adj és adj. Ideálisat szeretni lehet önzésből, érdekből is, de valódit csak akkor, ha tudsz adni és elfogadni.
Eszembe jutottak házasságok, melyekben egy idő után már nehéz a szeretet, mert a másik "ilyen meg olyan". A másik nem ideális, sokkal inkább valódi. Vannak hibái, vannak gyengéi, mert sajnos ember. Valódi ember. Időnként amikor mások hibáit sorolják, arra gondolok, mi lenne velem, ha Lala elkezdené sorolni a gyengéimet, a hibáimat?!!! ( egyszer magamban összeszedtem, mi mindent sorolhatna...) Ha elfogyna a szeretet, biztos szép kis listák születhetnének.
Valódit szeretni a közösségben, a gyülekezetben. Ez is egy kihívás. Mert nem mindenki úgy gondolkodik, ahogy én, nem azon nevet, amin én, nem azért lekesedik, amiért én... nem tökéletes, ahogy én sem vagyok az. Mégis ez a kihívás. Valódit szeretni.

"Nem az számít, hogy mit teszünk, hanem, hogy mennyi szeretetet fektetünk bele." - Teréz anya

Dávid zsákmánya

És mindent megszabadított Dávid, valamit elvittek az Amálekiták... És semmijök sem hiányzott, sem kicsiny, sem nagy, sem fiaik, sem leányaik, a zsákmányból sem és mindabból, a mit elvittek tőlük; Dávid mindent visszahozott.
És elvivé Dávid mind a juhokat és barmokat, melyeket tulajdon barmuk előtt hajtának, és azt mondják vala: Ez a Dávid zsákmánya! (1.Sám.30:18-20.)


Ciklág után. Csalódások után. Veszteségek után. Amikor mindent elvesztett, a tömeg már-már megkövezte, mindenki őt okolta, minden könnyét kisírta... Dávid megint csak azt tette, amit anno az oroszlánnal vagy a medvével. Nem nyugodott bele a veszteségbe. Megkérdezte Istent, aztán útnak indult, s amikor már jónéhányan a végkimerülés határán feladták, ő akkor is folytatta, akkor is üldözőbe vette az ellenséget és visszaszerzett MINDENT. Mindent, ami már veszve volt, sőt többet is. Zsákmánnyal tért haza.
Hát lehetséges? Zsákmányt szerezni egy vesztes helyzetből? Egy kiégett, kifosztott város, egy üres otthon romjainál, ahol a tények olyan egyértelműek?
"Dávid azonban erőt kapott Istenétől, az Úrtól" (6.)
Képes volt arra, hogy felálljon és tovább lépjen. S zsákmányt szerezett egy totálisan vesztett helyzetből. - Ezeken gondolkodtam tegnap.

Heti napló

Hol is kezdjem? Épp egy hete írtam utoljára. Kedden reggel Lala bevitte Pestre a gyerekeket, akik lebuszoztak Egerbe a mamiékhoz. Mi pedig lemotoroztunk Bázakerettyére. Korábban soha nem motoroztam pólóban, de most olyan forróság volt főleg a Balaton mellett, hogy száz felett se kellett a pulóver. Ennek csak egy hátránya van, hogy a felverődő kisebb kavicsok miegymás miatt amikor megáll az ember úgy érzi, mintha ezer apró tű szúrkálná a karjait. Szóval egy kellemes kis motorozás után megérkeztünk ebbe a határmenti göcseji kis falucskába, ahol minden második utcasarkon lát az ember egy működő kőolajkutat. Némelyik példány már-már muzeális értékekkel bír, talán ennek is köszönhető, hogy a környezetében vastagon áll a nyersolaj. Ilyet se láttam még közelről. Két napot voltunk a pécsi ifivel, s nagyon örültünk, hogy lehettünk, hogy újra találkozhattunk velük. Imádkozások, beszélgetések, séták, dicséret. S aztán az éjszakai motorozás. Merthogy ennyire éjszaka se motoroztunk még, főleg nem erdőben, ahol egymást érik a vadveszélyes táblák. Hajnali fél háromra haza is értünk. S pár perccel később felfedeztem, hogy reggel kilencre egy szeretetszolgálatos állománygyűlésen kell lennem Pesten. Így ez az éjszaka is kicsit rövidebbre sikerült. Onnan haza. Majd délután Győrbe mentünk. Este pedig Győrből Egerbe. De aznap éjfél előtt sikerült célba érni. A gyerekek már nagyon vártak. Illés előző este a telefonban azt kérdezgette: anya, te hol vagy most? - Bázarekettyén- ( mondanom se kell értetlen hallgatás a vonal túlsó oldalán, majd ) - Nem lehetne azt megcsinálni, hogy itt legyél, ahol én vagyok? Így pénteken ott voltunk velük Noszvajon. Szombat reggel újra útrakeltünk. Karcagon meglátogattuk (fél órára) Kikiéket. Szeghalmon megtettük a szokásos tiszteletkörünket a házunk udvarán, ahol anno hat évet éltünk. Megnéztük a Péter András Gimnáziumot a Berettyó-parton, aztán irány Békés. Békésen össz szülinapi családi ünnepet ültünk. Dédi mama 80. anyukám 60. és a nagynéném 50. szülinapjáért adtunk hálát. Jókat beszélgettünk, babáztunk a Jankával és sétáltunk a Körös-parton is. Vasárnap aztán a Körösvidéki Egyházkerület táborában hirdetett a Lala Ígét. S találkoztunk - sajnos futtában- egy csomó ismerőssel. Este még Békéscsabán meglátogattunk egy családot a volt gyülekezetünkből, s kevéssel éjfél után végre újra hazatértünk. A gyerekek örömmel nyugtázták, hogy mindenütt jó, de legjobb otthon. S most beindult az össznépi mosoda...