Lalátlanul

Azért válaszottam ezt a címet, mert egyrészt ez a szegény blog is elég Lalátlan mostanság, másrészt most mi is Lalátlanul vagyunk, mert az apa ma reggel elment a férfiakkal körbebicajozni a Balatont. ( Egy órával ezelőtt épp Ábrahámhegyről hívott, aholis egy panzióban nagy nevetgélések között adott hírt e mái szép kis teljesítményükről.) Lalával tegnap egyébként Lajosban voltunk. Ez kérem nem tréfa. Lajos, azaz Lajoskomárom az egyik körzete a fehérvári gyülinek. Na és minidg tervezzük, hogy mostmár kimegyünk Lajosba, de eddig valahogy együtt még sose sikerült. Szóval Lajosban valaha nagyobb gyülekezet is volt, mostanra azonban egy idős, de annál aktívabb házaspár maradt. Ők folyamatosan azért imádkoznak, hogy Isten adjon egy új kezdetet az evangélium hirdetésében ebben a négyezres faluban. Nemcsak imádkoznak, de amikor van náluk istentisztelet, meghívnak, akit csak tudnak az ismerőseik közül. Amikor őket hallgattam eszembe jutottak a nagybátyámék, akik egy nagy gyülekezetből jópár éve hétről-hétre kijárnak egy közeli faluba, ahol már kihalt a gyülekezet, s aztán elkezdődött egy gyerekmunka, evangélizációk, látogatások, imaalkalmak... s mára már van egy kis maroknyi megtérő, érdeklődő. Milyen jó lenne, ha Isten egy családot, egy házaspárt elhívna Lajosba is, ha a szívükre helyezné ezt a nem mindennapi falut ( egyszer majd talán leírom, milyen ügyesen, okosan, összefogva vészelték át pl. a téeszesítést, az államosításokat, hogyan tudtak egy viszonylag élhető világot berendezni az elmúlt rendszer nehézségei között is ezek az emberek). Szóval imatéma. Lajoskomárom. Meg a többi környező település, ahol igencsak akadnak még meg nem tért lelkek. Na de arról akartam írni, hogy ma mi mindent megvalósítottunk ám az apa távollétében. Ilyenkor mindig azon vagyok, hogy egyedül is meg tudjak csinálni minden teendőt. ezért aztán a lányaimmal egész nap pörögtünk. Könyvekért voltunk, csomagoltunk, főztünk, mostunk, súroltunk. Aztán a Sárának ma kezdődtek az edzések. Ki kellett hozni-vinni a Bregyóba. Szegényem eléggé lehajtotta magát, nyolc km-t futottak így bemelegítés gyanánt. Most aztán a konyhapult mellett lazított egész este, miközben a Borival a holnapi kisifire készítgettük órákon át a meglepetéseket. Lalát is helyettesítettem, csütörtök lévén. s most a holnapi egy éves a kisifi -re készülünk izgatottan. Még kereken egy percet kell várnom, s azt írhatom, ma. Úgyhogy el is búcsúzom, a fáradtságtól így is jó hosszúra sikeredett ez a bejegyzés. S még annyi mindenről írnék, ha lenne még egy csepp erőm. Miért van az, hogy akkor van egy csomó témád, amikor nincs időd vagy módod megírni őket?