Egy céltudatos élet

Rick Warren gondolatai .
Felemelő, lelkesítő, bátorító...

„Az emberek gyakran kérdezik tőlem: Mi az élet értelme?

Válaszom dióhéjban: az élet célja felkészülés az örökkévalóságra. A testünket nem örökkévalóságra tervezték, de Isten azt akarja, hogy a Mennyországában Vele legyünk. Egy nap le fog állni a szívünk, ez jelenti majd testi létünk végét – de nem a mi végünket. A földön 60 vagy akár 100 évet is élhetünk, de évmilliárdokat az örökkévalóságban. A földi lét a bemelegítés, a kosztümös főpróba. Isten azt akarja, itt gyakoroljunk azt, amit Vele fogunk csinálni mindörökké az időtlenségben. Isten alkotott, és Isten saját céljára alkotott. Amíg erre nem jövünk rá, életünknek nem lesz értelme. 

Az élet problémák sorozata: Vagy éppen nehézségben vagyunk, vagy abból jövünk kifelé, vagy éppen fel kell készülnünk a következőre. Ennek az az oka, hogy Istent sokkal jobban érdekli jellemünk, mint kényelmünk; Istent jobban érdekli, hogy életünket szentté tegye, mint hogy boldoggá. Elérhetünk itt a földön is egy bizonyos boldogsági szintet, de nem ez az élet célja. Az igazi cél: növekedni jellemben, növekedni a Krisztushoz való hasonlatosságban. 

Az elmúlt év életem legnagyszerűbb éve volt, de egyben a legnehezebb is, hiszen feleségem, Kay rákos beteg lett. Régen azt gondoltam, az élet hegycsúcsokból és mély völgyekből áll – néha sötét időkön kell átverekedjük magunkat, majd hegytetőn, és így tovább, le és föl. Ma már nem vallom ezt. Ahelyett, hogy az élet hegycsúcsok és völgyek sorozata lenne, szerintem sokkal inkább olyan, mint a vasúti pálya két sínje, azaz életünkben folyamatosan szembesülünk jóval és rosszal. Függetlenül attól, mennyi jó dolog ér, mindig akad rossz is, amit meg kell oldani… És függetlenül attól, mennyi rossz dolog ér, mindig akad jó is, amit meg lehet Istennek köszönni. Választhatjuk, hogy céljainkra figyelünk, vagy választhatjuk, hogy problémáinkra. Utóbbi esetben önközpontúak leszünk, vagyis ami számít, az az én nehézségeim, az én kérdéseim, az én fájdalmaim.  

De a fájdalomtól való megszabadulás legkönnyebb módja az, hogy figyelmünket magunkról Istenre és másokra tereljük. Hamar rá kellet jönnünk, hogy százezrek imái ellenére sem fogja Isten Kay-t meggyógyítani, vagy életét megkönnyíteni. Nagyon nehéz volt ezt elfogadnia, Isten mégis megerősítette jellemét, másokat szolgáló munkával látta el, bizonyságtételt adott neki, közelebb vonta Magához és a többi emberhez. Mind a jót, mind a rosszat meg kell tanuljuk kezelni életünkben. 

Az igazat megvallva, a jó dolgok kezelését néha nehezebb megtanulni. A múlt évben például, amikor könyvemet 15 millió példányban adták el, szinte egyik napról a másikra vagyonos ember lettem. Óriási ismertséget is kaptam, melynek kezelésével korábban szintén nem kellett foglalkoznom. Nem hiszem, hogy Isten vagyont és ismertséget az egónk számára ad, vagy azért, hogy könnyű életet éljünk. Elkezdtem tehát Istent faggatni, mi a célja ezzel a nagy adag pénzzel, ismertséggel és befolyással. Két külön igehelyet is adott a helyes út kiválasztásához, a 2Kor 9-et* és a 72. zsoltárt**.  

Az első, amit megfogadtunk: bármennyi pénz is folyik be hozzánk, életvitelünkön egy jottányit sem változtatunk. Nem vettünk semmi nagy dolgot. A második: valamikor múlt év közepe óta nem fogadok el fizetést a gyülekezettől. Harmadik: egy olyan alapot hoztunk létre, mely a „Béketerv” elnevezésű projektünket támogatja. Ez a projekt gyülekezetet plántál, vezetőket készít fel, szegényeket támogat, betegeket gondoz és a következő generációt műveli. Negyedik: Összeraktam azt a pénzt, amit a gyülekezet indítása óta eltelt 24 év alatt fizettek nekem, és mindet visszaadtam. Felszabadító érzés, hogy Istent ingyen szolgálhatom. 

Meg kellett magamtól kérdezni: a birtokolt tárgyakért fogok élni? Népszerűségért? A világ nyomása fog irányítani? Vagy bűntudat? Keserűség? Materializmus? 

Vagy Isten célja az életemmel, ami irányítani fog? Amikor reggel felébredek, az ágyam szélére ülök és azt mondom: Uram, ha semmi mást nem is  tudok ma elvégezni, szeretnélek még jobban ismerni, és még jobban szeretni. Isten nem azért helyezett a földre, hogy a „Teendők” lista tételeit pipálgassuk. Sokkal jobban érdekli, hogy kik vagyunk és mit csinálunk. Ezért hívnak minket emberi lényeknek és nem emberi munkagépeknek.

Ha boldog pillanatod van – DICSÉRD ISTENT.

Ha nehéz pillanatod van – KERESD ISTENT.

Ha csendes pillanatod van – IMÁDD ISTENT.

Ha fájdalmas pillanatod van – BIZZ ISTENBEN.

Minden pillanatodban – LÉGY HÁLÁS ISTENNEK.”

forrás: céltudatos.hu

Illés csodája

Focirajongó kisfiúnk hetek óta gyűjtögeti a focis kártyákat. Gyűjtögeti és cserélgeti is az osztálytársakkal. Mivel a spanyolok a kedvencei, folyamatosan azon ügyködik, hogy minél több spanyol focistát megszerezzen. Múlt csütörtökön nagy örömmel újságolta, hogy valakit sikerült rábeszélni egy cserére, így "már HÉT spanyolom van!" A napköziből hazafelé apával benéztek a Hervisbe, ahol a nagy sportszer-nézegetés közben magáról megfeledkezve a kosárba tette Illés A SPANYOLOKat. Amikor itthon egy óra múlva ráébredt a feledékenységre, s egyben arra is, hogy az üzlet már zárva van, kicsit elpityeredve nyugtázta   a veszteséget. Aztán az esti imánál együtt kértük az Urat, hogy tegye meg azt a csodát, hogy valamiféleképp megtalálják és félretegyék holnapig a kártyákat az üzletben.
Igen ám, de a hétvégén nem volt időnk rá, hogy benézzünk a Hervisbe. Ma délután viszont apa és Illés a Pláza felé jöttek haza. És átéltük a csodát, hogy a biztonsági őr  megtalálta és félretette a kártyákat. "Már azt hittem, hogy senki nem jön értük." - mondta. Mi meg, hogy nincs már esély a megtalálásra.

"Képzeld anya, itt vagyok a Hervisben, és megvannak a spanyolok!" - mondta Illés meghatódva a telefonba ma délután.
"Tudod mi ez?" - kérdeztem vissza.
"Igen. Tudom. Ez CSODA."

Egy nagyszerű hétvége nagyszerű vége

Mozgalmas, de nagyszerű hétvégét tudhatunk magunk mögött.
Bálint - aki még Debrecenben van - az unokatesói bemerítésén vehetett részt. Micsoda áldás!
Apa kikísérte őt péntek du. a vonathoz, amire Velencén szállt fel a papa, mama. Bálint kicsit (nagyon) izgult, milyen is lesz egyedül utazni - mert hogy ez volt az első önálló vonatozása. Imádkoztunk, mielőtt elindult. Aztán a vonaton összefutottak Noncsival, így Velencéig se kellett egyedül mennie.

Péntek este apa törekvőket tartott, majd a vasárnapi iskolai tanítókkal találkozott, aztán az ifin tanított. Bori dics.próbán, majd ifin - Sára Biztos Sziklán, majd szintén az ifin volt. Ketten maradtunk Illéssel. Mi öttusa-edzésen jártunk az uszodában.

Szombat délelőtt Isi és Sára délig aludt. Sáránál ez megszokás, Illés viszont Borinál aludt (pontosabban nem aludt) az éjjel, így az éjszakai beszélgetést délig alvással kompenzálta. Bori és Apa ifivezetői alkalmon voltak. Én a foltvarróra mentem volna, de végül inkább ebédet főztem az ifivezetős csapatnak. Közben akadt egy kis médiás munka is. Szeretem ezt a cipősdobozos időszakot. A leghajtósabb, de a legszebb szakasza az évnek. Délután ifivezetők Velencére távoztak, s mivel Lala lebetegedett, így a wellness helyett itthon maradt, és segített a mai vendégség előkészületeiben.

Ma délelőtt a Saddleback Gyülekezet egyik pásztora, Abraham Meulenberg járt a gyülekezetünkben. Számomra nagyon bátorító volt a tanítása, buzdítása. Szeretném úgy élni az életem, hogy Isten rólam is elmondhassa majd, amit Dávidról, hogy "a maga nemzedékében az Isten akarata szerint szolgált" (Ap.CSel13:36.). Ez olyan nagy kihívás, hogy totálisan elérhetetlen számomra. Ehhez már Isten kell. De miért ne szeretnénk nagy dolgokat?!. S nincs ennél nagyobb, mint az Isten akarata szerint élni, szolgálni. Ez megrázza a szellemem, megrendíti a lelkemet, és belülről újra és újra élettel, hittel, erővel tölt el. Keresni akaratát. engedelmeskedni. Szolgálni. Ezt a szót is szeretem. Szolgálni. - a sáfárság, meg a hűség jutnak róla eszembe. Jó dolog Istenhez tartozni, és Vele élni.  Szóval délelőtt volt két istentisztelet. Egy csomó nagyszerű bizonyság, kérdés, válasz. Utána pedig vendégül láthattuk Abrahamot, ami szintén Isten különleges áldása volt.  Ahogy a vendégektől elbúcsúztunk már csak arra maradt idő, hogy megtöltsük a mosogatógépet, s indulnunk is kellett Angyalföldre.

Este az Angyalföldi Gyülekezetben jártunk, ahol egy adventi teaház keretében a Caminós élményeinkről beszélhettünk. Az is jó volt, s főleg a teaház alatti beszélgetések. A kerületi hirdetési újságban is megjelent az alkalom, s jó páran voltak, akik először jártak a gyülekezetben. Egy idősebb néni épp egy éve jött haza a Caminóról. Vele is beszélgettünk, meg sok-sok régi ismerőssel. Találkoztam pl. egy lánnyal, akiért a Caminó alatt majd mindennap imádkoztam, de személyesen még nem ismertem őt. Nagyszerű volt megismerni. És nagyszerű volt találkozni a régi ismerősökkel. Cevellel, aki bócot és mongol káposztasalátát hozott nekünk, s akivel ha arról a munkáról beszélünk, amit Isten Európában végez a mongolok között, s ami mind-mind innen Budapestről indult, akkor kiráz a hideg, hogy miket tesz az Úr!!! Jó az Úr, és jókat tesz!!! - és miénk a kiváltság, hogy közelről láthatjuk az Ő munkáját, és a munkatársai lehetünk.

C.S.Lewis - A gyávaságról

"A gyávaság az egyetlen valamennyi bűn közül, amely valóban gyötrelemmel jár. Borzalmas már előre sejteni is - érezni iszonyatos, és iszonyú visszaemlékezni rá. ...úgyszólván az összes bűnökre sikerült az embereket büszkévé tennünk, csak éppen a gyávaságra nem büszke senki.

A bátorság nem csupán az erényke egyike, hanem az a megjelenési mód, ahogy minden erény a döntő pillanatban testet ölt.

...ne felejtsd: kizárólag a gyávaságból születő tettek számítanak. A félelemérzés még magában véve nem bűn..."  ( Csűr -Csavar levelei)

Adventi naptár

Idén - szakítva a hagyományokkal - az adventi ablak helyett az ebédlő egyik falfelületére készítettük el a szokásos adventi naptárat. Piros papírtasakok rejtik a négy apró meglepetést. Már csak egy hétig kell várni az első tasak kibontásáig.

Hálás vagyok...

Nézzük csak, miért is vagyok hálás, ha az elmúlt napokra gondolok.

Vannak olyan egészen elemi dolgok is mint, hogy 

510. ...sikerült végre szombaton  rendbe raknom a konyhaszekrényt,

511. és kitakarítani a hűtőt.

512. Hálás vagyok, hogy szombat este Borival vacsorázhattunk a kolijában.

513. ... s hogy volt egy vidám esti családi sétánk a Lánchídon és a Duna-parton.

514. Hálás vagyok, hogy vasárnap reggel (bár nem voltam elég körültekintő, s így nem sikerült kiállni az autókkal) Irénke elvitt a Budai úti templomba.

515. Hálás vagyok, hogy János maga mellé vette Bálintot a liturgiában. Így a nagyfiam olvasta fel aznap a kezdő zsoltárt a templomban.

516. Hálás vagyok az igei üzenetért.

517. Hálás vagyok a hosszú sétáért, hogy sokat beszélgethettünk a Bálinttal hazafelé.

518. ... s az esti házaspáros alkalomért is hálás vagyok.

519. Hétfőn az oktatási konferenciát köszönöm. Elképesztő látni, hogy Isten mennyi-mennyi lehetőséget ad ezekben az időben.

520. Hálás vagyok azokért a dolgokért, amiket Isten a könyvírás közben értet meg velem.

521. Hálás vagyok, hogy megnyitott az első cipősdoboz gyűjtőpont a Nyugati téren.

522.  Hálás vagyok az őszi levélszőnyeg szépségéért, amin ma reggel mehettem végig az autóhoz.

523. Hálás vagyok, hogy az öcsém fiai is elkötelezték magukat Isten mellett, s vasárnap bemerítkezhetnek Debrecenben.

Elakadva

"Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne"- mondta Tamási Áron az Ábelben. Meg azért is, hogy otthonná tegyük azt, s hogy felkészüljünk, s másokat is motiváljunk az Örök Otthon felé.

Azért vagyunk a világon, hogy Istennek egy különleges, személyre szabott, általunk megvalósítani kívánt terve az időnek és térnek abban a speciális metszetében, amelyben csak is és kizárólag mi létezünk láthatóvá váljon. Látható legyen az Ő dicsősége rajtunk keresztül.

Ez a folyamat azonban nem mindig megy zökkenőmentesen. Több oka is lehet az elakadásnak. Kezdődik ott, hogy sokan inkább saját álmaikat szövögetik, céljaikat próbálják megvalósítani, mint megkérdezni a Teremtő... Folytatódik ott, hogy a kényelem, a lustaság miatt az ember észrevétlenül már csak vegetál a világban. Vagy a pörgés, rohanás, hajtás olyannyira leszívja, kiszívja belőle az életet, azt az Istenit (zoét), hogy bár megvalósulnak dolgok, a lényeg, Isten irgalma, szeretete, békessége, lelkülete kiszorul a Nagy Műből. Aztán azért is el-elakad a halandó, mert bizony a láthatatlan dimenzió másik oldalán se nézik tétlenül próbálkozásait. Készülnek csapdák, tervek, melyek nem véletlenül épp személyre, saját gyengeségeinkre szabottak. Tudják, hol van a leggyengébb oldalunk, hol van az a fájó, pont, régi seb, melyre nyomást gyakorolva parkolópályára tehető az ember. Aztán hogy meddig marad a parkolópályán...? Valaki egy életen át. Valaki évekig, hónapokig. De napokat vesztegetni is kár, ha lehetne másképp.

Vasárnap Bálinttal a református családi istentiszteleten jártunk. Nehémiásról szólt az üzenet, aki a támadások, gúnyolódások között se hagyta félbe a munkát. Nem akadt el, mert imádkozott. "De én imádkoztam..." 

Sajnos az én életemben is vannak olyan vissza-visszatérő horgok, melyek újra és újra képesek megakasztani. Tudom., hogy nem szabadna, nem így kellene, de ha beengedem a szívembe, a fájdalmon keresztül kikészít, megbénít a másik. Hétfőn reggel is előjöttek ezek a régi dolgok. De - Nehémiáshoz hasonlóan - imádkoztam, így "csak" egy napig tartott az elakadás. 

Miért vannak az életünkben sebek, próbák, nehézségek? Miért történnek rossz dolgok velünk? Kedd este a Wesselényi utcai ifjúsági istentiszteleten erről szólt a tanítás. Nekem sokat jelentett. Érdemes meghallgatni! 

Itt található: Jóban rosszban.