Körmend elvileg 150 km Fehérvártól. Az útvonaltervező szerint 1 óra 25 perc alatt megjárható a 8-ason. A hírek másról szóltak. Az egész Dunántúlon piros riasztás. Hófúvások. Elakadt vonatok, autók. Járhatatlan és lezárt útszakaszok.
Körmenden vártak, így indulnunk kellett.
Az előző esti előadó ott éjszakázott, s szombat délelőtt négy óra alatt küzdötte fel magát Körmendről Fehérvárig. Na ezek a hírek csak annyiban befolyásolták férjuramat, hogy fejébe vette: azonnal indulunk, rohanunk, ahogy tudunk - mert ugye hófúvások ide, lezárt utak oda, mennünk kell! Így hát próbáltam lóhalálában összeszedni mit az útviszonyok ismerői ajánlanak: takaró, meleg tea, hólapát... imádkoztunk még és szó szerint elviharoztunk úgy fél három tájékán.
Tudtam, ha ott kell lennünk ma este, Isten megsegít majd az úton.
Az első útszakasz érdekesnek ígérkezett, mert a nyolcas elvileg járhatatlan volt Csór és Várpalota között. Tény, hogy a körforgalomnál már akadt némi hóvihar. A tömör szürkeségből csak a rendőrautók villogó lámpái jelezték: az elkerülő lezárva. A városból kiérve újabb hullámokban terítette be a kocsit a hódara. A kétsávos úton időnként egy sávban is alig tudta átküzdeni magát a néhány bátor autós, aki az úton rekedt. Csór előtt megállásra kényszerültünk. Valaki kisodródott a hóba vájt ösvényről. Meg kellett várni, míg kitolják a hóakadályból és újra menetirányba helyezik. Ez is megtörtént. Így kellő lendülettel mi is felküzdhettük magunkat a kb. 60-70 cm magas hóbuckára. Csórtól Várpalotáig már-már minden problémamentesnek tűnt. Igaz a száraz szakaszokat visszatérő rendszertelenséggel váltogatták a totál hóborította részek. Később a hófödte részek némelyike alulról jégbordás lett. (Ezt abból tudtam meg, hogy egy szemből érkező terepjáró sofőrje úgy tűnt -tán gyerekei szórakoztatására?- rángatta a kormányt. Lala felvilágosított, hogy szórakozásról szó sincs. Ez itt kérem a járhatatlan Dunántúl!
Hogy mi motiválja a Hófúvásokat? Miért épp itt, s miért nem ott csapnak le váratlanul az utazóra? Nem tudom. Tény, hogy valamiért előszeretettel kedvelik a városok körül épült elkerülő útvonalakat. Hétköznapi szóhasználatban: körgyűrűk. Fúvások a körgyűrűk iránti titkos vonzalmukról újabb tanúságot tettek Veszprém környékén. "Adrenalinfröccs" elnevezésű kisded játékukat többnyire úgy időzítették, hogy a legrosszabb útszakaszok előtt küldtek egy jó adag masszát az "arcunkba". Így a teljes nyugalomból a gyanútlanul arra eszmélhettünk, hogy 1. látni nem látunk 2. ha látunk is, az se sokat segít rajtunk - nyugtáztuk mikor újra derengett valami a homályból.
Odautunk utolsó szakaszán váratlanul előbújt az épp lenyugvóban lévő nap is, hogy megjutalmazzon egy különleges naplementével. Fél hatra megérkeztünk a kastéllyal szemközti parkolóba.
Valamivel kilenc előtt indultunk vissza. A változatosság kedvéért most a vas megyei szakaszok voltak a "fehérebbek". Időnként a sötétből sárga fények villogása jelezte, hogy valaki az árokban landolt. Ilyenkor egymás segítségére siettek az éjszakai autózók.
A szél ereje enyhülni látszott, s ez sokat segített.
Zenét, rádiót hallgattunk, s Isten kegyelméből simán haladtunk az időnként magasabban emelkedő hófalak között. "Karakó környékén kritikus a nyolcas állapota". Nem is volt olyan kritikus. Legalábbis nekünk nem.
Éjfélre hazaértünk. Kicsit fáradtan, de egy téli utazás élményével gazdagabban estünk az ágyba.
Megjártuk a járhatatlant.
1 megjegyzés:
hálásak vagyunk Istennek, hogy nagyobb gond és probléma nélkül megúsztátok ezt a hosszú utazást.
én nagyon kellemesen csalódtam az emberekben, mikor kb egy hónappal ezelőtt a havas úton egy szarvacsorda miatt belecsúsztunk az árokba. rögtön megálltak az emberek, és 2 perc alatt kint volt a skoda az árokból...
Megjegyzés küldése