"Életünk szívünk kívánságaitól, vágyaitól elvenedik meg. " - olvastam ma. S valóban Salamon is erről beszél, hogy a beteljesült kívánság megelevenít, életet terem, életet hoz. Kérdés, vannak-e szívünknek vágyai, s ha igen, milyenek is. Mert ha csak elérhetetlen vágyak, távoli mesebeli kívánságok után futunk, könnyen beteggé válhat az a szív.
Simone Weil azt tanácsolta, "Tanuljunk meg vágyakozni az után, ami a miénk."
Azaz ne csak a távoli, elérhetetlen dolgokban lássuk a szépet, reméljük az örömöt, keressük a boldogságot. Próbáljuk meg felfedezni a mában, ebben a pillanatban. Kibámulni az esős szobából a kivilágított utcára. Rácsodálkozni gyermekeink apró gesztusaira. Hálát adni egy hívásért, egy sms-ért. Hogy van, aki gondol ránk. Megragadni a mában rejlő áldást, mert ez a pillanat, éppen ez is, egyszeri, megismételhetetlen és visszahozhatatlan. S ebben is ott vannak elrejtve Isten potenciális áldásai, melyeket neked vagy általad szeretne küldeni.
Aztán a vágyakhoz visszatérve - nem csak nagy célokat, vágyakat tűzhetünk magunk elé. Vágyakozhatunk az élet elérhetőbb csodáira is. Talán csak döntés kérdése, hogy az adventi forgatag közeledtével elhatározzuk, este kisétálunk a kivilágított belvárosba. Meglepjük szeretteinket egy különleges vacsorával - ami talán csak attól különleges, hogy váratlanul épp egy szerda este szolgáljuk fel a legjobb vasárnapi menüt. Apró titkos meglepetéseket rejthetünk szeretteink vagy barátaink dolgai közé...
És van még más is. A saját vágyaink, melyeket talán meg kellene osztani a másikkal ahhoz, hogy közelebb kerüljenek a megvalósuláshoz. Bölcsen és őszintén. Különben jó kilátásaink lesznek egy beteg szívre.
1 megjegyzés:
Köszönöm! :)
Megjegyzés küldése