Lala és Robi tegnap osztálytalálkozón jártak. 29 év után először találkoztak a hajdani osztálytársak. Hogy miért pont 29 év után? Mert pár hete meghalt egyik osztálytársuk, akinek a temetésén többen összefutottak és feltették a kérdést: "miért is nem találkoztunk eddig? - s miért is ne találkozzunk mielőbb?"
Időnként az élet (halál) drasztikus beavatkozására van szükség ahhoz, hogy a fontos dolgok váljanak fontossá, s kiszakadjunk a megszokottból. Épp tegnap olvastam egy amerikai politikus életrajzában rákban meghalt kollégája gondolatait:
"Hosszú idővel azelőtt, hogy megtámadott volna a rák, megéreztem, hogy valami kavarog a társadalomban...valami hiányzik az emberek életéből, valami létfontosságú dolog... de nem tudtam pontosan, mi is ez dolog, ez az érzés. A betegségem segített meglátni azt, hogy ugyanaz hiányzott a társadalomból, mint ami belőlem. Egy kis szív és nagyon sok testvériesség.
A nyolcvanas évek a szerzésről szóltak - vagyon, hatalom és pesztízs szerzéséről. Tudom, mert jómagam is nagyobb gazdagságra, hatalomra és presztízsre tettem szert, mint a legtöbben. De előfordulhat, hogy valaki megszerez mindent, amit akar, és attól még ugyanúgy üresnek érzi magát. Mi az a hatalom, amit nem adnék oda, csak hogy egy kicsivel több időt tölthessek a családommal? Mi az az ár, amit nem fizetnék meg azért, hogy egy szabad estét eltölthessek a barátaimmal? Egy halálos betegség kellett ahhoz, hogy szembenézzek ezzel az igazasággal...."
Egy kis szív és nagyon sok testvériesség.
Kinek ne lenne szüksége rá?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése