Visszatekintő

Lassan véget ér a hétvége. Bár pihenésre most nem túl sok idő maradt, de jó néhány klassz dolog történt az elmúlt 72 órában.

Péntek reggel elaludtunk. 7.20-kor arra ébredtem, hogy Lala valami iszonyatos erővel felugrik az ágyból, kirohan a szobából, s a következő percben már csapódik is be utána a lakásajtó. Nem értettem. Utólag kiderült, hogy 7.30-kor a Fehérvár Rádióban kellett lennie (élőadás:) ) - ehhez képest rekordot döntött, mert 7.20-kor még az ágyban volt, 30-kor pedig a stúdióban. Némi házimunka után Ilike néni temetésén voltunk, majd a gyüliházban a rokonsággal. Megismertem a férjét, akit korábban sose láttam, csak Ilike néni imáiból "ismertem". Reál Madridos kitűzőt viselt, az Albacomp kosármeccsein szervezőként ténykedik és nagyon aranyos bácsi. Délután volt egy talákozóm, majd gimis szülői értekezlet. Lala mindeközben törekvőn és ifin járt.

A szombat reggeli ébredés is majdnem zrínyisre sikerdett. Aznap ugyanis egészségnap volt a gyüliházban, s Lalának szervezkednie kellett. Jómagam inkább a háztartási teendőkre fókuszáltam, s az egészségnappal csak akkor szembesültem, amikor Isivel bevásárolni indultunk, s alig tudtunk lenyomulni a lakásból a lépcsőn. Rengeteg ember tolongott a gyüliház különféle pontjain, s csak néztem, mennyiféle "rendelés" is költözött a közelünkbe. Sára közben kosármeccsen járt. Mi pedig az Isivel sütöttünk-főztünk kora délutánig. Lala úgy fél négy körül került elő, s felvetettem, hogy "valahovámenjünkeeelll". Ugyanis a hét első felében történt havazás óta dédelgettem magamban, hogy én valami havas tájon szeretnék sétálni a napsütésben. Így gyorsan kivágtáztunk a Bakonyba, de közben a nap már lement, a hó meg elolvadt. Nem baj. Akkor is jó volt végre levegőzni és kicsit sétálni a szabadban. Aznap este átélhettük életünk első földrengését, amit a gyerekek csak úgy emlegetnek "túléltük a földrengést" :)

Vasárnap reggel már majdnem! időben ébredtünk. De csak majdnem. Viszont a lányok segítségével gyülikezdésre sikerült a konyhát és a kajákat vendégségre kész állapotba hoznunk. Két istentisztelet. Aztán az ebédnél jókat beszélgettünk, s már kezdődött is a délutáni alkalom. Ami a hab a tortán, hétvégém csúcspontja és megkoronázása volt.

Délután a jövő heti bemerítkezők bizonyságtételeit hallgattuk. Tudom, mindig ismétlem magam, de megint csak azt tudom írni ANNNYIRA JÓÓÓ LÁTNI AZ ISTEN MUNKÁJÁÁÁÁÁTTT!!!! Dicsőség neki mindenért! Hogy hozzá tartozhatunk, hogy vele, érte élhetünk, s hogy láthatjuk, ahogy mozdul, ahogy cselekszik. Nagyszerű volt hallani a bizonyságokat. Piroskáét, aki életében először akkor jött gyülekezetbe, amikor az okkultizmusról volt tanítás - ő pedig horoszkópos, kineziológiás ... hátterével igen csak nem értett egyet a hallottakkal. Mégis! Pár nap múlva újra jött. Aztán újra és újra. És Isten elkezdte vonzani őt magához. Közelebb és közelebb. És adott imameghallgatásokat, megtapasztalásokat. Nelli néniét, akinek finom humora, szabatos megfogalmazásai, személyiségének kisugárzása mindenkit magával ragadt. A gyülekezet csak nevetett és nevetett. És csodálta az Istent, aki megragadja a 70 éves könyvelőt csakúgy, mint a 30 éves családanyát, a nem mindennapi tehetséggel megáldott zongoristát vagy a vizilabdázót. Megrendítő volt hallani, a találkozásokat, amikor emberek a depresszió fullasztó mélységeiből, a halál szorongató vonzásából vagy épp az olimpiai aranyérem reményét Istenre cserélve megszólították a Mindenhatót, aki a legkülönfélébb utakon jött és szólt és cselekedett. Hozott szabadulást, gyógyulást, reményt és Életet. Annyira szeretem Őt! Ő Életem Istene. És szeretem a gyülekezetemet is, akik sokfélék, százféle háttérből, százféle habitussal, száz meg százféle tálentummal megáldott különleges emberek. Nincs két egyforma. Még a két zongorista is - akik ma tettek bizonyságot -egyik élénk, harsány, mozgékony, másik különlegesen egyedi mély és szelíd. Mind-mind mások és mások. De így együtt egy test. A Krisztus Teste. Akiken keresztül hiszem, hogy képes elérni még százakat és százakat...

Valaki ma este azt mondta, de jó lenne minden vasárnap így lenni együtt, ilyen bizonyságokat hallgatni.Hát rajta! Mert rajtunk is múlik. Ha gyakrabban lépünk ki konfortzónánkból, ha szívünk rádobban a szükségben levőkre, ha megosztjuk az örömhírt ( bármilyen formában is - mert épp az a lényeg, hogy úgy, ahogy neked szólt, úgy amilyen te vagy, ott, ahová téged vezet az Isten) ez nem lehetetlen. Egy biztos: Istennek ez a szándéka.

"Nem késlekedik az Úr az ígérettel, amint egyesek gondolják, hanem türelmes hozzátok, mert nem AZT AKARJA, HOGY némelyek elvesszenek, hanem azt, hogy MINDENKI MEGTÉRJEN." (2.Pét.3:9.)