Matúra 2.0

Épp egy éve, hogy hasonló témájú bejegyzésünk született. Akkor azt írtam, hogy legközelebb várhatóan 2013-ben lesz majd ilyen élményem. De lám, Sára lányunk szorgalmának köszönhetően ez már a harmadik érettségi időszak, amikor izgulthattunk. Izgulhattunk - írom ezt múlt időben, hisz tegnap este az eredményhirdetésen is túljutott a Sára. Angolból és testnevelésből tett előrehozott érettségit, mindkettőt jeles eredménnyel. Nagyon büszkék vagyunk rá! S így voltak ezzel a tanárai, az osztályfőnöke is. Az érettségi elnöknőkülön kiemelte és szóbeli dicséretben részesítette a feleleteiért. Pedig nem volt épp küzdelem-mentes az ide vezető út. Hétfőn, a tesi gyakorlati vizsgán kiment a térde, így a futáshoz és a távolugráshoz hozzá se tudott látni. Viszont mivel minden másból száz százalékot teljesített, így a testnevelés is jelesre sikeredett.

Reggeli ima

Még ébredezett a város, amikor a reggeli imaalkalomra indultam. A buszmegállók előtt álldogált néhány ember, s a szemközti boltba is megérkezett már a friss pékáru. Szikrázó napfényben kerekeztem a lakótelep felé. A bicajútról lekanyarodva Sz. Katiba és a gyerekekbe "botlottam". Ők is a térre tartottak. Már ettől a látványtól - hogy egy fiatal anyuka babakocsit tolva, három kisgyerekkel  siet az imára - is megtelt a szívem hálával és örömmel. Kicsit el is tévedtem. De nem baj! Legalább körbekerekeztem a tavalyi helyszíneket.

A szökőkútnál István várt, s Peti is megérkezett a következő percben. Kálmán a házak közül közeledett. Ide költözött a közelmúltban, így már ő is mint "helyi lakos" készül a LAMISZ-ra. Míg a gyerekek a közeli homokozóban játszadoztak, s Gabika azzal próbálkozott, hogy kilessen a babakocsiból, letelepedtünk a szökőkút mellé, s imádkozni kezdtünk az itt élőkért. Néhányan kutyát sétáltattak és időnként mellettünk is eljött egy-egy korán kelő lamisz-lakó. Csodálkozva nézték kis csoportunkat - pár nap múlva talán már megszokott látvány leszünk.
 Mennyei Atyánk elé tártuk a kéréseinket, különösen az épp mára aktuális ügyintézéseket.
Kicsit tovább is maradtunk. Miközben átbeszéltük a hetet, lelki szemeink előtt megelevenedett a környék. Reggeli programok. Babák és mamák. Kicsik és nagyok. Sportolók és zenekedvelők. Idősek és fiatalok. A körénk magasló lakásrengetegben hányan és hányan élnek Nélküle. Értük és Érte jövünk majd a térre júliusban. S addig is - ha tudunk, jövünk - reggelenként.
Arcomon a szökőkút permetével, az orromban a játszótéren virító levendulák illatával boldogan száguldoztam hazafelé a reggeli napfényben.
Köszönöm, hogy ilyen jól indulhatott ez a nap.

Hálás vagyok...

Nézzük, miért is vagyok, lehetek hálás, ha az elmúlt időszakra visszagondolok.

412. Hálás vagyok, hogy újra együtt a család. ( na ezek azok a dolgok, amiket ha a gyerekeim olvasnak, azt mondják magukban : anyaneeeeee, ez olyan közhely, persze, hogy együtt a család - pedig nincsenek is szebb percek az életben, mint amikor az ember együtt lehet a szeretteivel)

413. Hálás vagyok az új irodámért, s  a titkos udvarért, amire az ablakai néznek, s ami alatt egy színházterem  rejtőzik. A terülj-terülj gyepszőnyegért, ami egyszer csak hipp-hopp az udvaron termett - s amin egy kihalt órában egyszer még az életben mezítláb fogok körbe-körbe szaladgálni ha senki se látja.

414. Hálás vagyok a régi-új sütőért. Hogy sikerült a lehetetlen: megszerezni a már nem gyártott sütőajtó. S hogy így újra sütögethetek a családnak, és persze másoknak is. pl. citromos tortát :)

415. Hálás vagyok, hogy véget ért a tanév. Illés befejezte az első osztályt. Bálint  a hetediket...

416. ... s hogy hétfőn már a "kis" lányom is érettségizik! Ez nagy-szerűűű! ( Épp az udvaron gyakorolja a talajgyakorlatot, miközben a többiek az erkélyről szurkolnak neki.)

417. Hálás vagyok Sára osztályfőnökéért, aki kiáll a diákok érdekei mellett, s újra és újra megpróbálkozik azzal, hogy átadjon értékeket egy olyan generációnak, akik ma még többnyire csak nevetnek ezen.

418. Hálás vagyok a tegnap esti zámolyi házicsoportért. Hogy az utolsó utáni pillanatban mégis ott lehettem, így nem maradtam ki a közösségből. (lestyán!)

Hétvége

Velencén "Az igazság szabaddá tesz" női hétvége volt péntek-szombaton. Tizenegy éve, már sokadszor adatik meg a kiváltság, hogy Isten Igazságai mellett időzzünk egy-egy női csoporttal. Mindig áldás, hogy részei lehetünk Isten életeket változtató munkájának, hogy tanúskodhatunk arról, amit velünk vagy a környezetünkben tesz és tett. Egyik ebédszünetben felidéztük, milyen csodákat is élhettünk át az elmúlt években. Nagyszerű látni, hogy azok élete, akik komolyan vették az Igét , nemcsak megváltozott, de sokak számára tudnak áldássá válni.

Köszönöm Istenem, hogy rám is gondoltál, amikor elindítottad ezt a szolgálatot Magyarországon - és Lalának meg a gyerekeknek is köszönöm, hogy mindig vállalták/vállalják az áldozatot, s lehetővé teszik, hogy ott legyek.

Szabadság Krisztusban - Lépések a Krisztusban való szabadság felé  címmel adott ki a gyülekezet egy csoportja a napokban egy munkafüzetet és tanítói kézikönyvet. A kiscsoportos foglalkozásokon nagyon jól használható anyag a nőihez hasonló témában dolgozza fel a Krisztusban nyert szabadsághoz vezető út legfontosabb lépéseit. ( Az anyag egyébként A szabadító c. könyv alapján íródott Angliában.) Lala ennek az anyagnak egy szűkkörű bemutatóján töltötte a szombat délutánt.

Este egy házassági évfordulón jártunk Érden. Anikü és Gyuri 25 éve - negyed százada! - kötöttek szövetséget. Erre és a megtett útra emlékezhettünk egy kellemes nyáresti kerti vacsora során.
"Jó az Úr, és jókat tesz." Sok-sok kisiklott és botladozó kapcsolat mellett jó látni azokat, akik példák lehetnek előttünk. Nem azért, mert tökéletesek lennének, sokkal inkább azért, mert bevállalják emberi gyengéiket, s megtanulták Istenhez vinni az elakadt területeket.  Ezért tudnak másoknak is segíteni. Mindazoknak, akik nyitottak a változásra, akik akarnak változni.

Vasárnap, vasárnap volt. Istentiszteletekkel, megbeszélésekkel, álmokkal, tervekkel.
Jó látni, ahogy a Lamisz tervei szövődnek, ahogy felépül és elindul a munka.
Késő délutánra jutott még egy Caminós beszámoló is. Bízom benne, hogy a hallgatók is gazdagodtak az élményeinken keresztül. S még egyszer köszönjük az értünk mondott imákat, és a sok-sok segítséget!

... kérdések a kérdésekről...

Mikor, hol, miért, kivel, mennyiért, hányat, meddig?  ...kérdések, néha válaszok nélkül...

Ma elgondolkoztam azon, hogy mennyi ami csupán bennünk fogan meg, és mennyi lesz ebből a megfogalmazott, feltett kérdés? 

Vajon a megfogalmazottak közül hányra érkezik válasz és ezek közül mennyi az, amivel egyet is értünk.

 S mindezek közül hány válasznak örülünk szívből?

Kérdések... Kérdezni jobb, vagy választ adni?

 A megkapott válasz a megnyugtatóbb, vagy a várakozás feszültsége ad több energiát? 

Van olyan kérdés, amelyre mindenki tudja a választ? Van olyan kérdés amit nem akarunk feltenni? ... esetleg nem kellene feltennünk?

És van olyan amire senki nem tud válaszolni? 

Mi van azokkal a kérdésekkel, amire nem akarnak válaszolni? 

Van-e olyan valaki, aki mindenre tudja a választ, mindig kész válaszolni, és idejébe küldi a választ?

... gondolkodjunk együtt, tegyünk fel kérdéseket...   lesz válasz!!!

... nincs több kérdésem...

 

Lelkek

Ültem az Arénában, és csak néztem az Isten munkáját. Franklin Graham hívására százak, ezrek mentek előre. Csak mentek és mentek az emberek. Aztán megszólították a Mindenhatót, és megkérték, hogy legyen Úr az életükben. A  hangos imát követően egy-egy tanácsadóval összefordulva, apró csoportok százaiban folytatódott a beszélgetés Istennel. Hosszan maradtak a küzdőtéren. Néztem az embereket, ahogy visszafelé jöttek. Az idős nénit, aki valószínűleg hamarosan majd színről színre is találkozik Mennyei Atyjával. Alig tudott felkapaszkodni a lépcsőkön. Milyen jó, hogy meghallotta az evangéliumot! Milyen jó, hogy hittel válaszolt Isten hívására! Milyen jó, hogy befogadta Jézust, így lelke már örökre Isten közelében élhet! Mert mennyire nem mindegy, hogy megteszi-e ezt az ember! Mennyire életbevágó! Örökéletbe vágó döntés ez!

""Aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül." De hogyan hívják segítségül azt, akiben nem hisznek? Hogyan is higgyenek abban, akit nem hallottak? Hogyan hallják meg igehirdető nélkül? ...Így van megírva: "Milyen kedves azoknak a jövetele, akik az evangéliumot hirdetik!" ( Róma 10:13-15.)


Fantasztikus kiváltság, hogy a Mindenható bennünket is bevon az Ő munkájába! Hogy részesei lehetünk, hogy bevesz a csapatba, s ha elfogadjuk a meghívást, közelről láthatjuk az Ő munkáját. És ez nagy felelősség is egyben, hisz ránk bízatott az a rész, hogy legyen, akitől meghallják. Nekem nagy öröm, hogy ezen a nyáron újra  kimehetünk a lakótelepre az örömhírrel. Ma este a nőkkel már elkezdtük az imát, hogy a meghallott igére hittel tudjanak válaszolni majd azok, akik hallják... S hogy mennyien fogják meghallani? Ez csak rajtunk áll.

Fehérvári lelkek.

... post-camino 2.0 ....

Reggel van. Feleségemmel ellentétben én hamar elaludtam, de a Caminó általm átélt KÖZELSÉG még mindíg itt van a gondolataimban...
Van valami a természetben, amit ő jobban ért. " Ujjongjatok, egek,vigadozz, föld, törjetek ki ujjongásban, hegyek! Mert megszánta nápét az Úr, és könyörült a nxomorultakon." Ézsaiás 49:13.

Pál pedig így bíztat. " Meg vagyok győződve arról, hogy az én örömöm mindnyájatoké! 2Korintus 2.3.

Öröm! ... én ezt hoztam az Útról, az az öröm, amit belül hordasz, azt bármikor ki tudod fejezni: kedves szóban, mosolyban, ölelésben, figyelemben, sőt türelemben. ( mikor valaki az agyadra menne, lenézel a szívedben lévő örömre, és elkezded őt szeretni annélkül, hogy ő egy cseppet is megváltozott volna...)

Jó itthon lenni, jó szertni, és adni-adni-adni.


Június 10-én, vasárnap 17-től a székesfehérvári gyülekezetben fogunk egy átfogó beszámolót tartani az Útról.
Megtisztelő, ha eljössz!


Szép napot, sok mosolyt és örömet a mai naphoz!

poszt-camino feeling

Éjszaka van. Álmatlanul bámulom a csillagokat a tetőablak túloldalán. Valahol a messzeségbe lennék leginkább. Nem tudom miért érzek így. Még mindig nem értem, magam, magam. 

Valaki Az Út vége előtt azt mondta "le ne zárjátok Santiagoban, úgyse fog ott véget érni... pár hét, és arra eszméltek majd, hogy az elmétek visszaidéz olyan szakaszokat, amikre most elvileg oda se figyeltek". Ma megint megtörtént. Egyszercsak láttam az eukaliptusz fákat, aztán meg egy kemény emelkedőt a sárban és esőben. Még az az érzés is visszajött, mennyire túl akartam lenni azon a szakaszon. Most meg... bárcsak visszamehetnék. Aztán hirtelen egy másik út volt. Olyan szakasz, ahol valakivel elmélyülten beszélgettem. Nem is értem, hogy emlékezhetek arra a részre, mert tudom, hogy a tudatomnak akkor a táj, a terep nem is számított, csak az a másik ember... 

Nem tudom miért hiányzik egyre jobban az út. 

Pedig jó itthon. Jó ölelni az enyémeket. Jó látni Isten munkáját, s a gyülekezetet. A munkám is jó. Olyan szép az új irodám.... De hiányzik az a másik világ. Ahol annyira kiszolgáltatottan, mégis olyan biztonságban, olyan csodálatos közelségben voltam Istenhez és az emberekhez. 

Miért van az, hogy itt bent, ebben a szépen berendezett világban valahogy más? Miért nem tud ugyanolyan lenni az élet? Miért sekélyesebbek a szavak, s én meg, miért oly ritkán találom őket? 

Hétfőn valaki azt mondta "talán az is nehéz, hogy egy hosszú-hosszú ideje dédelgetett cél beteljesült, a helyén most még csak az űr van". Nem szó szerint így hangzott, de ez volt a lényege. Azt hiszem, ez is része az igazságnak. 

Ma este hazafelé, egy mozgalmas nap után, az egyik pláza mosdójában épp a migrénemmel küszködve megcsodáltam egy ötvenes hölgyet. Kicsit molett volt, s nem épp tinis kinézetű, de olyan elegáns és harmónikus , legszívesebben megmondtam volna neki. Összetalálkozott a tekintetünk. Rámosolyogtam. "Tudja, hogyan kell masszírozással enyhíteni a fejfájást? Ugye fejfájás gyötri?" - kérdezte kedvesen. Tanácsát megköszöntem, s még utána szóltam: "Öröm Önre nézni, nagyon jól áll ez a ruha, az egész együtt olyan kellemes" Megköszönte. Az ajtóból még egyszer visszalépett: "nagyon köszönöm a szép szavakat!" Szép szó. Néha csak ennyi kell. 

Ha az úton lettünk volna, bizonyára később egymás mellé sodor az élet. Talán a történetét is megismerhetem. Így csak mentünk. Ki erre, ki arra. De ez is egy találkozás volt. Ebben a másik, rohanó világban. És megszépítette a mai napom.