A nyár legszebb pillanatai

Vasárnap éjjel, Szlovéniából hazatérve, sok óra motorozás után, gyerekeinkkel találkozva a hullócsillagokat nézni az augusztusi égbolton. A városból kimenekülve a szántóföld szélén két takarón fekve, Norah Jonest hallgatva együtt számolni a csillagokat, és örülni, hogy vagyunk, hogy együtt vagyunk épp mi hatan, hogy itt vagyunk valahol a végtelen égbolt alatt egy föld nevű bolygóra vetve korántse véletlenül.

Igazi nyaralás híján Budapestet megcsodálni. Ülőhely hiányában ülni az ezeréves BKV-s hajó padlózatán és bámulni ezt a csodaszép várost. Nézni a házak a homlokzatait, a hidak talapzatait, a szigeti fákat. S rácsodálkozni, hogy az egész feeling olyan ismerős. Valahogy a valaha volt egyik legszebb élményre hajadzik. Igaz akkor a Ha Long Bay-i öböl sziklái között ültünk a hajó padlózatán, s a világ egyik legkülönlegesebb tengeröblét csodáltuk. De az öröm, s a különös nyugalom itt is ugyanaz. Amit csak az Isten képes még megfejelni azzal, hogy a kapitány a kormányhoz hívja a gyerekeidet, akik aztán maguk vezetik a 70 tonnás hajót 100 utassal és legénységgel. A Jászai Mari térnél már a kikötést is a Bori végezte. Teljesen egyedül. Mekkora élmény volt! Ilyeneket csak Isten tud készíteni.

Huszadikán tüzijátékot nézni. Nagyok a közeli tízemeletes tetejéről. Kicsik és jómagunk meg a tópartról. Bóklászni a sötét parkban. Lefeküdni a fűbe és csodálni az eget, s a melletted bámuló gyermeked lelkes arcát. "Ez nagyon szép. Ezt akartam. Olyan jó, hogy végül csak kijöttünk."

Belenézni a kedvesed szemébe, s elmondnai, miért is szereted. Mitől más is Ő, mint az összes többi földlakó. Mitől olyan különleges és felbecsülhetetlenül értékes a számodra. Valami mélységesen bensőséges. Megrázó és megható.

Esténként bolyongni a belváros ódón utcáin, s újra és újra kikötni a bazilika előtti levendulás téren. Kedvenc padodon ücsörögni. Megosztani egy nehéz nap terhét társaddal. Együtt vinni Isten elé mindazt, amit ember úgyse képes megoldani, ami a mennyei segítség nélkül csak hiábavaló próbálkozás lenne.