Az egyik legnagyobb élmény a héten: közös családi Vidi meccs a Sóstón. Eredetileg Sárával és Isivel mentünk volna, de meglepetésként apa is átszervezte a programját és vett még egy jegyet (kétszeres áron) az utolsó pillanatban. Hazafelé hatkor a város már kezdett megőrülni. Mindenütt piros-kékbe öltözött emberek szállingóztak a Sóstó irányába. Fél hétfor már a rohamrendőrök kísértek egy csapatot a ház előtt. Egy óra múlva mi is elindultunk. Izott a levegő a környéken. A stadionhoz közeledve egyre koncentrálódott a feszültség. Rohamrendőrök, lovasrendőrök, biztonsági emberek sokasága. Tele volt a stadion. Sáráék mindne meccset az ultrák között szurkolnak végig, így most mindannyian odamentünk. Szédületes volt. Akkor is, ha volt egy pillanat, amikor a mellettem és felettem álló enyhén alkoholos befolyásoltságú tagok üvöltését meghallva megfordult a fejemben hogy, talán mégis inkább az ülőszektorba kellett volna jegyet váltani... Aztán elkezdődött. A tömeg hatalmas ovációval fogadta a játékosokat. A székekre bekészített papírfecnikből amolyan hóesésszerű kábulatban úsztak a lelátók és megkezdődött a fieszta. Gimis koromban nem ritkán jártunk meccsre az osztállyal is meg az apuval is Békéscsabán - no meg Pesten. A kemény magot viszont mindig tisztes távolból néztük. Most ez volt az egyik legnagyobb élmény, hisz nnen nézve nem kicsit más a mérkőzés. ( egyetlen hátrány, hogy időnként az ember megfeledkezik arról, hogy mi van a pályán :) ) Szóval nagyszerű volt. A törököknek köszönhetően volt füst, meg görögtűz - alapból volt üvöltés ezerrel, ugrálás és hangulat a tetőfokon. Éneklés, ugrálás, zászlók, meg ámulat a papíresőben. A 42.percben szülinapi köszöntés, hisz Paolo Sousa aznap volt 42 éves ( és a csapat végül 4:2-re nyert). És feszültség is volt bőven. Nulla-nullás döntetlen után kétzser tizenöt perc hosszabbítás megint csak gólok nélkül, és akkor jöttek a büntetőrugások. Bozsovics, Bozsovics skandálta a tömeg egész addig, míg a török játékosok a labda elé nem léptek- akkor ugyanis füttyvihar söpört végig a lelátón. Míg az egyik tizenegyest ki nem fogta Bozsivics. Akkor mi volt a lelátón! Egy százhúsz kilós fazon lepacsizott velem, majd azzal a lendülettel hármónkat ölelt át egyszerre Isivel és Lalával. De az igazi őrület a második kimaradt török büntetőt követően tört ki a stadionban. Európa Liga. Sikerült.
A legnagyszerűbb a himnusz-éneklés volt. Kétszer is elénekeltük aznap este. Másodszor a győzelmet követően spontán kezdtek bele az ultrák, amit átvett az egész stanion.Sorban álltak fel a szektorokban, s majd 12 ezer fehérvári zengte: "Isten áldd meg a magyart!" Jó volt aznap magyarnak lenni, s nem kicsit fehérvárinak. Éjfél után érkeztünk haza.
Másnap reggel a kórházban kezdtük a napot. Vérvétel, laborvizsgálatok. Sorban állás, várakozás, fél kilenc is lett, mire bejutottam. Már az utolsó cseppeket vették, amikor a másik szobából három focistával állított be az egyik hölgy. Kaka, az újonnan szerződtetett brazil (nem Az a Kaka:) ) és két másik srác volt. Ők is vérvételre jöttek. Szóval a péntek is a Vidivel indult. Közös kis vérvétel a Szent György Kórházban :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése