Egy hála kimaradt

Ahogy most újraolvasom, kimaradt az 566. hálám. Hát, legyen akkor valami különleges!
566. Hálás vagyok, hogy Bori ( és Imi az ifiből) a Wessis csapatban zenélhetnek, s egy hete elkészült az első klippük.

Hálás vagyok...

550. Hálás vagyok a Bálint felvételijéért. Bár még egyáltalán nem biztos, hogy sikerül majd bejutnia ahová szeretne (mivel hetedik második félévben...), de nagyszerű felvételit írt. A matekja több mint 10 ponttal lett magasabb az átlageredménynél - s a magyarja is egész jól  sikerült.
551. Hálás vagyok, hogy lassan a Bori is maga mögött tudja a vizsgaidőszakot.
552. Hálás vagyok Sára tornatanáráért, hogy jól halad az emelt szintűre való felkészülésben.
553. Hálás vagyok az imákért, amiket értem mondanak. Időnként annyira érzem, milyen sokat jelent, hogy vannak, akik mögöttem állnak!
554. Hálás vagyok, hogy én is imádkozhatok másokért.
555. Hálás vagyok a tankönyv-író projektért.
556. ... azokért, akikkel együtt dolgozhatok.
557. ... a tegnapi találkozásért.
558. ... azért, hogy mindig egy lépéssel tovább láthatunk.
559. Hálás vagyok minden gondolatért. Elképesztő, mekkora értéke van egyetlen gondolatnak, ha abban a helyzetben vagy, hogy annak a gondolatnak, sornak, oldalnak meg kell születnie! Egyetlen ötlet képes megszépíteni a napot.
560. Hálás vagyok a könyvekért is, amikre egészen random módon lelek a lakás különféle pontjain - s amik már-már felfoghatatlan módon épp olyan helyen nyílnak fel, ahol segítséget lel az elakadt ember.
561. Hálás vagyok a 119.zsoltárért. Valamiért nagyon szeretem képeit, gondolatait - s most újra olvastam egyhuzamban.
562. Hálás vagyok az előttünk álló napokért, hetekért.
563. ... az ifikonfis készülődésért.
564. ... a fiatalok odaszánásáért és hitéért. Jó látni őket, és jó várni Istenre.
565. Hálás vagyok az uszodában töltött estékért. Azért a fáradt punnyadásért, ahogy a lelátón olvasgat az ember, vagy csak bámulja a fiát, aki rója, rója a hosszakat.
567. ... s az uszodás beszélgetésekért is hálás vagyok. Új emberek, új sorsok, új gondolatok, új világok. Mindig kincs, ha kicsit beleláthat az ember egy másik világába.

Két este

Két estét is együtt tölthettünk Lalával az elmúlt napokban - igaz mindkettő egy-egy feladathoz kapcsolódott. Szombaton Esztergomban jártunk a felnőtt ifi meghívására mongol missziós beszámolót tartani. Klassz volt újra elmesélni, kicsit újra "átélni" mindazt, amit lassan egy évtizede tapasztalhattunk. Éjszaka a havas hegyi falvak között kanyarogva megint az az ige forgott bennem Ézsaiás könyvéből, hogy "ti vagytok a tanúim, és a szolgáim...". Visszagondolva rengeteg fantasztikus dolgot tett már eddig is értünk Isten, s mi ezeknek a tanúi vagyunk. Ennyi a dolgunk: vele járni, engedelmeskedni, szolgálni, s így részesei lehetünk a kegyelemben, hogy közelről láthatjuk a munkájának azt a szeletét, melyekbe a sokmilliárd közül épp bennünket von bele... Egy ilyen estén pedig megint csak adott a feladat: elmondani, amit láttunk, tapasztaltunk abból, amiket Isten tett.

Vasárnap este egy egész más közegben járhattunk: az ökumenikus imahét záróalkalmán, a bazilikában - illetve az azt követő vacsorán a püspök vendégeiként. Különös érzés egy olyan patinás templomban hallgatni Isten igéjét, ahol évszázadokkal ezelőtt, sok-sok generáción át hangzott már az. Ülni a barokk templomban és bámulni a márványtáblát, mely szerint Mária Terézia 1777-ben alapított itt egyházmegyét. Majd vacsorázni a házban, melynek ablaka  alá jártunk a nyáron esténként imádkozni. 

A szeretet gesztusa

A keddi házicsoport után történt. A házigazda a kisszobába invitálta Lalát, s a könyvespolc felé mutatott:
- Szabadon választhatsz. Bármelyiket elviheted.

Nem tudom, sejtette-e, hogy többet adott akkor egy kedves kötetnél? A szeretet, a tisztelet, az elfogadás gesztusát. Olyat, amire én ilyen formában képtelen voltnék. Azt mondani valakinek, hogy bármit elvihet a könyvtáramból. Bármit! Akár a legkedvesebbet is. - Igaz, nekem a könyvek, a gondaltok a legnagyobb földi érték. Tudom, melyiket kitől kaptam, hol és hogyan sikerült megszereznem. Azért értékes, mert sokat vártam rá, vagy épp mert csak úgy az ölembe pottyant. Egy poros antikvárban leltem, vagy hónapokig törlesztettem az ösztöndíjból a részleteket.
Magamat vizsgálva talán a gyerekeimnek ha mondanék ilyet. Arra is készülnöm kellene.
- Tessék, a tiéd, azt viheted, amelyiket te szeretnéd...

Mi meg...

Jó régen írtam bármit is a családról. Nem egyszerű újra belekezdeni, ha egyszer abbahagyja az ember. Egyáltalán, mi az ami érdekes lehet, hisz nem történik velünk mostanság semmi rendkívüli.

Ma például egy átlagos téli szombat lévén - illetve, dehogy is! Ma egy különleges szombat reggelre ébredtünk, hisz ma felvételizett Bálint fiúnk a középiskolába. Ezt az eseményt több napos készülés, aggódás előzte meg. Az illetékes hatra állította be a vekkert - arra ébredtünk. Még szerencse, hogy mi azért pihenhettünk még egy kicsit. A felvételi egyébként fél tízkor kezdődött a volt munkahelyemen, így némileg ismerős terepen. (épp ezért, mert Bálint tudja, hogy ott mindenki ismer, persze a Sárával akart menni, s véletlenül se velem) Azt mondja, jól sikerült, könnyű volt.

Eközben pizsiben nekiálltam sütni, főzni. Boriéknak dicspróba volt kilenctől, így élőzene mellett sült a pogácsa, a Fanta szelet... Sára Ervinékhez távozott, ( ez életünk egy új epizódja, melyre később talán majd kitérek egyszer ) Illés pedig tanulni kezdett. Az Illés tanulása aztán nem minden probléma nélkül zajlott - szembesülnöm kellett ugyanis azzal a ténnyel, hogy a matek füzetébe újfent, és egyre felháborítóbb módon valami elképesztő macskakaparásokat alkotott. Felháborodásom egész az ebéd kezdetéig kitartott. ( előtte még megegyeztünk, hogy akkor a múlt heti megállapodásunk -pontosabban az én egyoldalú fenyegető ígéretem - értelmében most érkezett el az idő, hogy át kell másolnia az egész matekfüzetet - hiszen ha valakinek ilyen szembeötlő nehézségei vannak a szépírással, akkor igazán ráfér némi gyakorlás e téren. (Isten óvjon attól, hogy az anyád tanár legyen! - mondanák erre a gyerekeim. Nagyobbak - kiknek abban a nemmindennapi megtapasztalásban is részük lehetett, hogy Mongóliában egy teljes évig magántanulóskodhattak szerény felügyeletem mellett - hozzátennék, azt ne akard, hogy az anya tanítson.)) Na de hol is tartottunk? 

Ebéd után a fiúkkal a Bakonyba mentünk. Előtte még persze a Plázában beszereztünk egy új matekfüzetet a másolómanufaktúránkhoz. Szóval elindultunk a Bakonyba - így ahogy mondom ( illetve írom). A városszéli körforgalomnál tette fel először Lala a kérdést, hogy úgy konkrétan hová is a Bakonyon belül. A 8-as felé vettük az irányt, de egy hirtelen jött ötlettől vezérelve végül Iszakszentgyörgy felé kanyarodtunk. Illetve akkor már tudtuk, hogy Bakonykúti lesz a cél. Már az odaút is káprázatos volt. S a kis falu pedig... télen még szebb, mint tavasszal vagy ősszel. Igaz szánkózni nem tudtunk, mert olyan mély volt a hó, de mindnannyian élveztük a fél méteres hóval való küzdelmet. Még a Bálint is! - aki köztudottan inkább a könyvek és a számítógép szerelmese, mint a gyaloglásé. 

Hazaérve feltettük a holnapi ebédet. Illés lemásolta a füzet első 3 oldalát. Boriék továbbra is zenélnek. Sára lassan hazaér ( ja, és ma Sára nap van! Sára napi köszöntővel ébresztette őt a család) , mi pedig Lalával SZÍNHÁZBAMEGYÜÜÜÜÜNK! 

Mariana-árok

"Your love so great
Higher than the stars
Unfailing love
Deeper than the sea
Your love so sure
Stronger than the mountains
Oh Your love
It's everything to me"

Hogy szeret az Isten? Mit jelent ez a korlátlan isteni szeretet? Mit jelent az életemre nézve, ha megértem, ha elfogadom, ha kiaknázom a benne rejlő lehetőségeket? Mit változtat a gondolkodásomon, ha kalkulálok ezzel? Milyen távlatokat nyit meg, ha felfogom ennek mértékét: a mértéktelent?

Mit jelent, hogy magasabb a csillagoknál, vagy mélyebb a tengernél? Mélyebb, mint a Challenger Deep, ami 10 994 méter. Már az is befogadhatatlan mélység egy emberi elmének. De Isten szeretete a Marana-ároknál is mélyebb! A bűneinknél is mélyebb! Nem felszínes, nem segélyes. Kiapaszthatatlan.Kimeríthetetlen. Képes elnyelni sok-sok bűnt, emberi gyengeséget, tévedést.

"...képesek legyetek felfogni...mi a szélesség és hosszúság, magasság és mélység; és így megismerjétek Krisztusnak minden ismeretet meghaladó szeretetét, hogy teljességre jussatok, az Isten mindent átfogó teljességéig." (Ef. 3: 18-19.)

Emlékeztető

Ma emlékeztetem magam rá, hogy mindentől függetlenül szeretett vagyok, Isten szeretett gyermeke.
Akkor is, ha egyben olyan gyarló, hogy erre nem ritkán kell emlékeztetnem magam.
Különösen olyan napokon, amikor az autó elromlik, s még a márkaszervíz se találja benne a hibát ; a hóesést  kiábrándító esőzés váltja fel; egy félnapos munka egyetlen másodperc alatt mond örökre búcsút a számítógép képernyőjének- memóriájának ; s az aggodalom újult erővel tör az elmére, hogy hiábavaló gyötréseivel végképp elkeserítse az embert.
 Ilyen időkben még inkább fontos, hogy az ember emlékezzen. Hogy megmondja a lelkének, megkérdezze tőle: "Ki választhatna el minket a Krisztus szeretetétől? Nyomorúság, vagy szorongattatás, vagy üldözés, vagy éhezés, vagy mezítelenség, vagy veszedelem, vagy fegyver?... sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak, sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket az Isten szeretetétől." (Róma 8: 35-39.)

S időnként az is segít, ha az ember lánya nekiáll, és inkább süt egy tepsi lekváros buktát.

Staféta

Váltófutás. "A siker nem azon múlik, hogy te egyénileg milyen jól futsz, hanem azon, hogyan adod át a stafétát. Csak amikor már a következő generációk történetét mesélik, tudod meg, hogy nyertél, vagy veszítettél. Dávid ezt mondja: "Istenem, te tanítottál ifjúkorom óta... ne hagyj el késő vénségemben sem, míg csak hirdethetem hatalmadat, nagy tetteidet a jövő nemzedéknek." (Zsolt.71:17-18.) Ne ejtsd el a stafétát! Tűzd ki célul, hogy olyan gyermekeket nevelsz, akik átveszik hitbeli örökségedet, és még sokkal tovább is viszik, mint te...." (Bob Grass: Győzelem a családi problémák felett)

A tegnap olvasott gondolatok ma is visszhangoznak bennem. S most nem csak a családra, a gyerekekre - de  bármely életfeladatra, küldetésre gondolva. Ma, a konzum társadalom intstant világában hajlamos az ember rövidtávú sikerekkel beérni. A pillanat örömében megfeledkezni a tágabb összefüggésekről. Ritkán gondolja át, mi az, ami a következő generáció számára is fenn marad, netán alapot jelent majd abból, amit tesz, amibe idejét, erejét, hitét... életét fekteti. S mintha  a következő generációt se igazán érdekelnék az alapok, a gyökerek, a tegnap vagy a holnap. Pedig Isten és törvényszerűségei nem változnak. Ő ugyanaz marad nemzedékről-nemzedékre. És így is dolgozik: nemzedékről-nemzedékre.
A bölcsességről beszélgettünk egyszer. Valaki azt mondta: ma már nincsenek bölcs emberek. Ez megdöbbentett, és kíváncsivá tett, mire gondol. A munkahelyéről hozta a példát, ahol felelős vezetők komoly kérdésekben kell döntsenek. S mi motiválja döntéseiket? Munkaszerződéseik hossza.
Egyre kevesebbeket érdekel, mi lesz egy céggel, termékkel, szolgálattal, látással miután ők kilépnek a képből. A fontos, hogy itt és most nekem jó legyen!

Tudunk-e nemzedékünkben bölcs döntéseket hozni? Vagy - engedve a korszellemnek - csak a pillanatnyi boldogság, elismerés, siker motiválja döntéseinket. Bárcsak rólam/rólunk is elmondhatná majd utólag Isten, amit Dávidról:

"...Dávid a maga nemzedékében Isten akarata szerint szolgált." - (Ap.Csel.13:36.)

Szeretettek

Nézem a gyerekek fotóját. Nézem őket, ahogy összebújva próbálnak kivenni valamit az apró képernyőn. Olyan drágák! Csodaszépek.

Nézem a kicsit a zsúfolt teremben. Odaáll a mikrofon elé, és határozottan, bátran mondja az aranymondást. Milyen nagy már - és milyen ügyes! Isten különleges ajándéka.

Nézem a nagyfiam. Ő is ifis maholnap. Büszkén feszít a fotón példaképei között. Valamikor a közelmúltban túlnőtte a nővéreit. Milyen helyes srác! Az én fiam. Az én nagyfiam!

Nézem a lányom a szalagavatón. Nincs nála szebb, csinosabb lány a színpadon. Sugárzik, ahogy kísérője karján a tánc után meghajol. Lassan ő is felnőtt, az én kicsi kincsem.

Nézem a legnagyobb képét. Az idén olvasott könyvekkel fotózkodott. Ki se látszik a hatalmas könyvkupac mögül. Tanul, olvas, zenél, szolgál. Milyen sokoldalú!

Őket nézem, közben valaki rám is így tekint. Mennyei Atyám a tenyerébe véste a képem. Szüntelen látja, és gyönyörködik bennem:"Látod, az enyém, az én gyermekem!"

"Senkinek semmivel ne tartozzatok, csak azzal, hogy szeretitek egymást." (Rm13:8.) - hasított az óév esti csendbe Isten szava.
 És valóban. Isten ebben a rohanó, zsúfolt, túlterhelt világban se bonyolítja túl a dolgokat.
Egészen leegyszerűsíti. Maradandókra és mulandókra. A maradandók közt egyet említ: szeretet.
De megvalósítható ez, hogy ne legyünk adósok?
Ember hogyan tud szeretni egy önző, kegyetlen világban?
 Ha Isten kéri, biztos nem lehetetlen.
Korábban kezdődik. A Vele való szeretetkapcsolatnál.

Mit érzek, amikor a gyerekeimre nézek? Valami olyat, amiről az Ige úgy beszél, hogy "repesve tágul a szíve"m. Ez nem függ a teljesítménytől, hangulattól vagy viselkedéstől. Nem tudom őket kevésbé vagy jobban szeretni. Szeretem, mert az enyémek. Pedig én csak egy földi anya vagyok!

Mennyivel inkább Isten, az örökkévaló, szent és tökéletes - a mennyei Atya.
Jó lenne idén minden reggel ezzel kelni!
Mindig, minden helyzetben tudni és érezni!
Sikertől, kudarctól, külső körülménytől független abban a bizonyosságban tenni dolgom, hogy szeretett vagyok! Isten szeretett gyermeke!
Így követni, mert ez képessé tesz az arra, hogy ne halmozzak tartozásokat senki felé a szeretet terén.

"Legyetek tehát Isten követői, mint szeretett gyermekei." (Ef.5:1.)