A keddi házicsoport után történt. A házigazda a kisszobába invitálta Lalát, s a könyvespolc felé mutatott:
- Szabadon választhatsz. Bármelyiket elviheted.
Nem tudom, sejtette-e, hogy többet adott akkor egy kedves kötetnél? A szeretet, a tisztelet, az elfogadás gesztusát. Olyat, amire én ilyen formában képtelen voltnék. Azt mondani valakinek, hogy bármit elvihet a könyvtáramból. Bármit! Akár a legkedvesebbet is. - Igaz, nekem a könyvek, a gondaltok a legnagyobb földi érték. Tudom, melyiket kitől kaptam, hol és hogyan sikerült megszereznem. Azért értékes, mert sokat vártam rá, vagy épp mert csak úgy az ölembe pottyant. Egy poros antikvárban leltem, vagy hónapokig törlesztettem az ösztöndíjból a részleteket.
Magamat vizsgálva talán a gyerekeimnek ha mondanék ilyet. Arra is készülnöm kellene.
- Tessék, a tiéd, azt viheted, amelyiket te szeretnéd...
2 megjegyzés:
Ez tényleg nagyon szép! és biztos, hogy aki felajànlotta, ö is tudatàban volt ennek. Akinek nem érték, nem jutna eszébe... :)
Igen, akinek nem érték, az azt szokta mondani, hogy "van itt egy doboz könyv, ha kell nektek, vigyétek". Persze az is nagy kincs, de ebben épp az volt a különleges, hogy nem a feleslegből...
Megjegyzés küldése