Jön a vasárnap. Imádkoznál az igehirdetésért?
Köszönöm!

sasragacs

Készülök írni. Az elmúlt napokban internet-szorulásunk volt, azaz egy levél kb 10-15 percig töltődött le. Hála ( elévülhetetlen érdem!)Aranykezű Zozynak, tegnapra helyreállt a rendszer.
A hetünk ugyancsak változatosra sikeredik, hiszen minden este van valahol istentisztelet az imahét kapcsán.
Közben Bálintunkkal megkezdett "élhetőbb életért" akciónkat folytatjuk, melynek során a fiatal úr iskolai szokás-kombinációit próbáljuk elemezni-nyesegetni. Eddig nem túl nagy eredménnyel, de azért araszolgatunk előre a változások rögös útjain.
Illésünk pedig egyre jobban szereti az óvodáját, na meg Judit nénit, Eszter nénit, és Ibolya nénit.Tegnapra beszereztük a Nagy Kincset! Madár eleséget vittünk a többiekkel együtt, hogy az "ovismadarak" kibírják tavaszig. Ma az oviba menet "hangszínházat" játszottunk: Dramatizáltuk, hogy s mint fog zajlani a madáreleség elfogyasztása.
Ő volt a varjú, aki az ovodásoktól engedélyt kért, hogy ő is ehessen az
ovis-magokból. Én voltam a pozitív hős, nevezzük egyszerűen "bezsélőolajfaóvodásmadáretető"-nek.
Így én minden varjúnak, és csókafélének (is!) megengedtem, hogy ehetnek a magból, még a sasoknak is,"feltéve, ha nem lesznek az ovi udvarán ragadozó madarak".
Ezzel nem értett egyet Illésünk.
" Apa, ha beleragadnak az etetőbe, akkor meg is foghatnánk őket"- mondta felcsigázottan. Hát, így ért véget a "hangjátékunk" s folytattuk a biológia órát: " ragadozó madarak! tudod kisfiam, vannak aranyos madarak, akik megelégszenek... meg vannak olyanok is, akik..."
Ember legyen a talpán, aki 3 percben elmeséli az -etetőbe ragadt madár- képlete helyett, hogy mi is az igazi ragadozómadár lényege. Végül megeggyeztünk, hogy sasokat nem várunk a lakomára, de ha mégis eljönnének, nekik is adunk a szotyi-seprümag-kendermag keverékből. Most várom, hogy mi fog történni ma, madárügyileg.
Bori meg Sára tegnap színházban voltak. Kész nők, olyan aranyosak voltak, ahogy hazaérve mesélték a darabot. Végül már "karhatalommal" kellett ágyba parancsolni őket. Nagyon szeretem Őket!
Szilvi meg reggel ment a "dolgozóba", reméljük ma korán haza érkezik.
Este Bencze András fog igét hirdetni, érdemes lesz meghallgatni. Holnap pedig hozzájuk megyünk, az evangélikusokhoz.

Végül egy igével zárom a beírást, hátha segít valakinek. " De ki az, aki bántalmaz titeket, ha buzgón igyekeztek a jóra?" Péter első levele, 3. rész 13. vers.

Hajlék

A vonatból nézem a sinek mellé tákolt fóliaviskókat. Otthontalanok elképesztő hajlékai. A déli aluljárójában naponta elhaladok egy hajléktalan "család?" - nevezzük inkább lakóközösségnek - mellett. Ágybetéteiken hatalmas dunyhák alatt fekszenek. Mellettük rádió szól, s persze - ha jut rá - ott az elengedhetetlen kannás nedü is. Regényeket olvasnak. Egyiknek van egy németjuhász kutyája. Többnyire ott trónol a dunyha tetején. Olyan, mintha egy valóságshow lakói lennének, s a járókelő pedig - persze csak diszkréten - be-bepillanthat életük különféle mozzanataiba. Ma reggel vendégeik voltak. Vagy hatan-heten kuporogtak a három ágybetéten. Fél szemmel lestem, mi lehet a szokatlan találka oka. Felettük a falon egy fenyőágakból összekötött kis koszorú, alatta egyik társuk fotója. A földön gyertya ég. Valaki elkerült hát az utcáról...

Vannak másféle otthontalanok. Családban élnek. Tető van felettük. Valami az otthonból mégis hibádzik. A kötőanyag. A szeretet. Keresik itt is- ott is. Koldulják az első szembejövőtől. Menekülnek álomvilágba. Ott szépek, szeretettek, elfogadottak. Aztán a valóságban ebből is csak a szenvedés marad.
Hogyan fognak majd hazatalálni?
Pedig háttértől, helytől függetlenül minden halandónak adott egy hajlék. A Hajlék. Az örökkévaló. S ami még klasszabb, az Atya karja nemcsak odaát, de itt is kész körülölelni.

"Hajlékod az örök Isten, örökkévaló karjai tartanak." (V.Mózes 33:27.)
Károli fordítás szerint: "Hajlék az örökkévaló Isten, alant vannak örökkévaló karjai"

Az ál-, a valós, meg a többi nehézségek.

Sok dolog történik az emberrel, s néha olyan dolgok is, amelyeknek nem tulajdonítunk nagy jelentőséget, mégis önmagukban értékesek. Dehát, annyi minden "nagy dolog" mellett eltörpülnek az élet egyszerű dolgai. De ha igazán végiggondoljuk, a kicsi és egyszerű- de nagyszerű dolgok fognak megmaradni bennünk... ... és mikor évek múlva előkotorászunk valamit emlékünk tarsolyából, akkor ezekbe, a kicsinek tűnő dolgokba akad majd képzeletünk ujja.

Ez akkor jutott ezsembe, mikor megkérdezetem a "nagyszerű dolgok" "nagy szakértőjét", Illés fiamat.(4ésfél) Megkérdezetm, hogy mire emlékszik az előző házunkból. Olyan elhanyagolható részleteket, de neki fontos dolgokat említett, mint: a fűben talált csigaház, vagy hogy emlékszem-e a zöld összetört üvegcserepekre, amikor mentünk a parkba... és folytathatnám. Én elmentem ezek mellett, vagy inkább észre sem vettem őket.
Az elmúlt napokban sokat voltam a fiúkkal. Átértékeltünk néhány felületes dolgot, mint pl. tv, szám.gép, stb. Nehéz volt Bálintnak elképzelni, hogy töredéknyi időt töltsön ezekkel a "roppant fontos" dolgokkal, melyek annyira fontossá váltak már számára, hogy hihetetlennek tűnt, hogy értékes lehet az "egyszerűbb" világ is. Aztán eltelt 2-3 nap, s láss csodát, kint van, jeget-tör, havat lapátol. Rátalált a való világra. Este fáradtan zuhan be az ágyba, s mégis örömmel ébred. Most jövök rá, hogy milyen nehéz a valós világot megtanítani olyanoknak, akik az ált látják igazinak.

Más.

Gáz, Gáza, gáz van. Gáz nincs, a félelem csak úgy dohog a szívekben.

Elbocsátások, kavarások a munkahelyért a munkatársak ellen. Félelem, bizonytalanság, kérdések és hosszú csendek.
Könnyek és harag, és nincs menedék. ... férfiak sírnak, befelé.

Valaki megáll melletted, s csak ennyit mond: " ...bízzatok, én legyőztem ez a világot (Jn.16:35.) "Én, veletek leszek a világ végezetéig."
Neki hiszek.
Neki, hiszek!
Akkor is szeretni akarom Őt, ha már ennyi se marad....és ezt most akarom eldönteni. Készüljünk, mert a Bíró az ajtó előtt van, és zörget.
Érdekes idők. Mindig tudtuk, hogy lesz nehezebb is. Most, amikor nehezebb, csak megijedni tudunk, vagy van bennünk több is?

Szeretem Istent. Békém van.

...amikor ezt megtették...

Ma reggel két különböző bibliarészt olvastam. Az Ószövetségből a Jordánon való átkelés (Józs.3.) az Újszövetségből a csodálatos halfogás (Luk.5:1-11.) történetét. Mindekettőben volt egy közös pont: a hit lépése. Isten természetfeletti beavatkozását, a csodát megelőzte egy emberi döntés: a józan ésszel, a láthatóval, a tapasztalatokkal szemben Isten szavának engedelmeskedni. Nem egyszerű nappal indulni halászni oda, ahol hajnalban sikertelenek voltunk. Vagy vezetőként az épp tele lévő Jordánnak vezetni a rád bízott tömeget. Igen is kísértés, hogy azt mondjuk: "itt már jártam", "ezt már próbáltam", "mindent megtettem már, amit emberileg lehet", "mások is megmondhatják, hogy semmi értelme az egésznek"... De "amikor ezt megtették" csoda történt.
Mit kér tőled, tőlem épp az Isten? Korábbi kudarcaid színhelyére küld? Vagy neki a folyónak, ahol előtted még soha nem járt senki? Bármi is legyen, csak akkor tudod meg a folytatást, ha megteszed, amit kért. Mert "amikor ezt megtették olyan nagy tömeg halat kerítettk be, hogy szakadoztak a hálóik." Nem számít, hány éve követed Jézust, a hit lépése mindig hitből lesz. Benne lesz a feszültség a látható és a láthatatlan, a természetes és természetfeletti, az isteni és emberi között. Sokan elkerülik. Sokan kényelmetlennk érzik. Sokan félnek a kudarctól. A döntést mindenkinek magának kell meghoznia.

...csak gyógyultan

Délelőtt a gyülekezetben a főnök-beosztott viszonyról, s az engedelmességről szólt a tanítás mindkét istentiszteleten az 1.Pét.2 : 18- alapján. Engedelmeskedni felettesünknek nemcsak a jóknak, de a kegyetleneknek is... nem kis kihívás, s ritka gondolat mai önmegvalósításról, jogokról és sztrájkokról szóló világunkban. HOgyan képes erre akár egy keresztény is? Kizárólag, ha nem emberekre ( önmagára vagy a felette állóra), hanem Krisztusra néve teszi. Arra a Krisztusra, aki "nem tekintette zsákmánynak, hogy Istennel egyenlő... engedelmes volt halálig, mégpedig a kereszthalálig...". Aki nem emberektől, nem pozícióból nyerte ideintitását. Tudta, kicsoda, honnan jött, milyen küldetéssel. Ebből, s az Atyával való szoros kapcsolatból képes volt olyan erőt meríteni, hogy "mikor gyalázták, nem szólt vissza, hanem hagyta arra, aki igazságosan ítél". S engedelmeskedni akár Istennek, akár embereknek csak az tud, aki lelkileg egészséges, lelki sebeiből meggyógyult, aki nem azonnal megtorlandó személyes sértésnek veszi, ha korrigálják hibáit, de képes várni, hallgatni, engedelmeskedni, akár veszteségeket is elhordozni.
"Sebei árán gyógyultatok meg."
A sebek már megszerezték a gyógyulást, a döntés, hogy igénybe vesszük-e azt, azonban a miénk.

Illés és a hírek

Délelőtt vasalás közben rádiót hallgattam. Illésnek persze mindig volt mondandója, s amikor a hírek alatt próbáltam elhallgattatni, kicsit neheztelve kérdezte:
-"Anya, neked meg minek tudni, hogy Izrael nyert-e a háborúban?"
Néztem nagyokat, hogy a gyerek meg mikre figyel. Elmagyaráztam, minek is, majd nekiláttunk ebédet főzni. Bálint és Illés pucolták a krumplikat, miközben Illés újra visszatért a hírekhez:
- "Anya, ezek meg a rádióban honnan veszik a híreket?"
Így elmeséltem neki a hírügynökségek és a sajtóközlemények, valamint a média összefüggéseit :) miközben elkészült a paprikáskrumpli, s kiderült, hogy a lakásban azért van jópár hete hideg, mert tényleg van valami gond a kazánnal. ( az este már vastag takaró + ágytakaróval aludtunk ) S most végre hosszú ideje nem tapasztalt meleg van itthon. Ami azért is jó, mert az elmúlt hetekben a felső szinten főleg nagyon hideg volt, s így a Ladosékat nem tudtuk a szó konkrét értelmében meleg fogadtatásban részesíteni. ( úgy hallom, épp átrendezik a bútorokat :) - egyébként nem is venni észre, hogy ők is itt laknak. A gyerekek néha még a "hideg lépcsőn" indulnak a fenti szobába, de útközben eszükbe jut, hogy arra már nem aktuális. Mi egyébként már nagyon szépen berendezkedtünk, elrendezkedtünk. Lassan mindennek meglesz az új helye, s hála az Úrnak - tényleg hála, nemcsak kegyes szófordulat - sokkal otthonosabbnak érzem most a lakást, mint korábban. Igazából most sikerült "belakni". Még egy-két szekrény és fiókrendezés, s minden "hazatalál".
Délután a lányokkal vásárolgatni mentünk. Nagyokat nevettünk, mert a Kában belülről volt deres az ablak. A szomszédos sávban állók csak nézték, hogy belülről vakarjuk a jeget egy CD-tokkal, s egyre inkább zúzmarásak leszünk. De mire hazatértünk, csak kiolvadtunk. Apáék puzzleztak a fiúkkal. Most pedig vasárnapi ebédet fogunk főzni. Olyan jó, amikor szombaton fel tud készülni az ember a vasárnapra, s a lehetőségekhez képest tényleg nyugalmas lehet a nyugalom napja. Ilynekor gyerekkorom vasárnapjai jutnak az eszembe. A nyugalom, a vasárnap délutáni alvás.. de tovább nem sorolom, mert a vasárnap estékről már nem túl jó emlékeim vannak, hisz másnap suli...