Délelőtt a gyülekezetben a főnök-beosztott viszonyról, s az engedelmességről szólt a tanítás mindkét istentiszteleten az 1.Pét.2 : 18- alapján. Engedelmeskedni felettesünknek nemcsak a jóknak, de a kegyetleneknek is... nem kis kihívás, s ritka gondolat mai önmegvalósításról, jogokról és sztrájkokról szóló világunkban. HOgyan képes erre akár egy keresztény is? Kizárólag, ha nem emberekre ( önmagára vagy a felette állóra), hanem Krisztusra néve teszi. Arra a Krisztusra, aki "nem tekintette zsákmánynak, hogy Istennel egyenlő... engedelmes volt halálig, mégpedig a kereszthalálig...". Aki nem emberektől, nem pozícióból nyerte ideintitását. Tudta, kicsoda, honnan jött, milyen küldetéssel. Ebből, s az Atyával való szoros kapcsolatból képes volt olyan erőt meríteni, hogy "mikor gyalázták, nem szólt vissza, hanem hagyta arra, aki igazságosan ítél". S engedelmeskedni akár Istennek, akár embereknek csak az tud, aki lelkileg egészséges, lelki sebeiből meggyógyult, aki nem azonnal megtorlandó személyes sértésnek veszi, ha korrigálják hibáit, de képes várni, hallgatni, engedelmeskedni, akár veszteségeket is elhordozni.
"Sebei árán gyógyultatok meg."
A sebek már megszerezték a gyógyulást, a döntés, hogy igénybe vesszük-e azt, azonban a miénk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése