Ebben az évben olvastam...

1. Bonhoffer tanulmányok
2. Chapman-Palmer: Télre tavasz
3. Chapman-Fabry: Parázs a hó alatt
4. Roald Dahl : Meghökkentő élete
5. Paolo Coelho: A győztes egyedül van
6. Dicjens: Szép remények
7. Francine Rivers: Szégyen nélkül
8. Otto Bixler: Özvegyek, árvák és foglyok
9. Shirley Mclaine: Camino - A lélek utazása
10. Hrabal: Táncórák idősebbeknek és haladóknak
11. Todd Brpo: Igazából mennyország
12. Philip G.Ney-Marie A Peeters-Ney: Abortusztúlélők
13. Orwell: 1984
14. Wass Albert: Adjátok vissza a hegyeimet
15. C.S.Lewis: A nagy válás
16. John Steinbeck: Rosszkedvünk tele
17. John Steinbeck: Lement a hold
18. John Steinbeck: Egerek és emberek
19. Sz.Kiss Mária: reini
20. James McBride: A víz színe
21. Jábec imája
22. Jull Southern: Szex, mi Isten igazsága
23. Elie Wiesel: Az éjszaka
24. Oral Roberts: A hittel nincs lehetetlen
25. Salinger: Zabhegyező
26. Henry James: Daisy Miller
27. Jones Jonasson: A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt
28. Szép Ernő: Lila ákác
29.  Frodsham: Hit apostola
30. Virginia Wolf: Mrs.Dalloway

Hálás vagyok...

524. Hálás vagyok az ünnepnapokért.
525. ... minden percért, amit a gyerekekkel tölthetünk.
526. Hálás vagyok az új társasokért, s a családi játékokért.
527. Hálás vagyok a vasárnap esti őrbottyáni látogatásért, s hogy a főtéren a hóesésben gyújthattuk meg a negyedik adventi gyertyát.
528. Hálás vagyok a vasárnapi hóesésért.
529. ... és a délelőtti kegyelemért.
530. Hálás vagyok, hogy van új szemüvegem.
531. ... s hogy az Illés is kezdi lassan megszokni a szemüvegét.
532. Hálás vagyok, hogy Illés aranycsillagot kapott magatartásból az utolsó nap.
533. Hálás vagyok a gyülekezetért.
534. ... hogy itt élhetünk, Fehérváron.
535. Hálás vagyok a karácsonyi sütikért. Olyan nagyszerű érzés, hogy Isten látja és betölti minden szükségem, s hogy nem csak a lelkiekben, de fizikai síkon is gondol rám.
536.  Hálás vagyok, hogy ott lehettem az idősek karácsonyán.
537. Hálás vagyok a pihenőnapokért.

538. Hálás vagyok Sára szalagavatójáért.
539. ... s hogy az Anasztázia zenéjére vonulhatott, amit pici lányként (és most is) annyira szeretett.
540. Hálás vagyok, hogy ott lehettünk a Sárosdi és a Seregélyesi Iskola karácsonyi ünnepén.
541. Hálás vagyok, hogy az elmúlt hetek rengeteg történése között mindig adatott erő, kegyelem.
542. ... s hogy egészségesek lehettünk az adventi és ünnepi időszakban.
543. Hálás vagyok, hogy Borinak tetszik az új gitár.
544. ... s hogy Sára használni tudja az új hajvasalót, mert nem történt semmi baja, amikor a  régi zárlatos lett.
545. Hálás vagyok, hogy bár egy nap alatt elromlott az autó, a fagyasztó, a mikró és a porszívó. Azóta már az autó is működik és új fagyasztót is vehettünk.
546.Hálás vagyok a 33.000 ezerért.
547.  ..és a 3000-ért is nagyon hálás vagyok!
548. Hálás vagyok az új Kindle-ért.
549. Hálás vagyok az ígéretekért.

Egy élet is számít

Lala és a fiúk évek óta etetgetik a madarakat a konyha előtti teraszon. Mostanra már egész cinege-családok ellátásáról gondoskodunk a téli időszakban. Van hagyományos etetőnk, vannak kifejezetten cinegéknek vásárolható "gömbjeink". Legutóbb egy magvakkal telt speciális műanyag flakont is becsempészett Lala a bevásárlókocsiba. Így reggelenként a konyhából csodálhatjuk, amint egyszerre 4-5 cinege lakmározik tőlünk alig egy méterre - nem beszélve a másik 10-15-ről, akik a szomszédos fenyőn ülve várják, hogy szabad legyen számukra is a "pálya". Egyik péntek reggel egy széncinege teljes erőből nekirepült az üvegajtónak, s ájultan zuhant a terasz padlójára. Néztük, vártuk, mi lesz vele? Magához tér? Képes lesz újra szárnyra kapni? Öt perc is eltelt, mire mozdult szegény. Nem tudott lábra állni. Egyik szárnya és lába (amivel az ajtónak ütközött) használhatatlannak tűnt. Nem vagyunk nagy állatvédők, de amikor Bori a csöppnyi madár életbenmaradási esélyeiről kérdezgette apját, már sejtettem, hogy nem nézik majd tétlenül a pusztulását. " Be kéne hozzuk! Hátha felépül! Nincs a pincében egy kalitkánk?" "Ó, neeee!" Lala még tétovázott, majd felugrott és azt mondta: "Ez is egy élet!" - aztán az alagsorba távozott. Kalitkával a kézben nyitotta ki a konyha ajtót, de a cinege akkora már egész jól magához térhetett, mert a meglepetéstől hirtelen a magasba röppent. 

"Ez is egy élet!" - gondoltam azóta többször is erre. Időnként közömbös, mert idegen, távoli, ismeretlen. De amikor közelről látod, hogy mi történt vele, amikor előtted zuhan a pusztulás felé, többé már nem csak egy a megszámlálhatatlan tömegből. Attól a perctől Ő az az élet, akiért felelős vagy....

Dobozolunk

Élek. Élünk.
Dobozolok. Dobozolunk.

Az úgy volt, hogy majd idén másképp lesz. Aztán mégse. És persze egy cseppet se bánom! Mert bár az év legeslegfárasztóbb, de egyben a legeslegpörgősebb és legeslegklasszabb időszaka is mifelénk a Cipősdoboz Akció. Ilyenkor reggeltől estig dobozolunk - minden szinten. A dolgozóban és otthon is. Ma pl.a reggeli műsorból hazaérve az a látvány fogadott, hogy a bejárati ajtó előtt egy szabályos cipősdoboz-hegy tornyosul. Lala épp elrohant valahová további dobozokért, így csak odakiáltott, hogy maradjak az autóban és őrizzem a dobozokat. Amiket azóta betermelt az ajtón belülre, így lassan már csak egy cipősdoboz-alagúton keresztül lehet felküzdeni magunkat az emeletre.

A heti kedvenc dobozos sztorim valamelyik reggel esett meg, mikoris az M1 a Reggelben élőben bejelentkezett a Cipősdoboz Gyűjtőpontról, a Nyugati tértől. A kapcsolás előtti másodpercben egy kollégám felhívta az édesanyját, hogy mindjárt integet a Tv-ben, mire egy hirtelen jött ötlettől vezetve én is felhívtam az anyut, és sietve csak ennyit mondtam: "Szia Anyu, mindjárt leszek az M1-en, nézzél!" Aztán már soroltam is a tudnivalókat a riporternek miközben éreztem, hogy a zsebemben folyamatosan rezeg a telefon. "Ki hívhat ilyen kitartóan ilyen korán?" Dolgom végeztével nézem: hát az anyu volt az.
- "Anyu, miért hívtál? Hát nem néztél a tévében?"
- "A tévéében?" 
- "Igen, mondtam, hogy az M1-en leszek." 
- "Ja, azt hittem az autópályán!" - ugyanis általában reggelente az autópályáról szoktam hívni az anyut, s olyankor beszélünk, így hirtelen azt hitte, az M1-esen vagyok.
Én meg elképzeltem, amint otthon a nappaliban sűrűn nézeget az M1-es felé, mert mindjárt jön a lánya :)

Egy céltudatos élet

Rick Warren gondolatai .
Felemelő, lelkesítő, bátorító...

„Az emberek gyakran kérdezik tőlem: Mi az élet értelme?

Válaszom dióhéjban: az élet célja felkészülés az örökkévalóságra. A testünket nem örökkévalóságra tervezték, de Isten azt akarja, hogy a Mennyországában Vele legyünk. Egy nap le fog állni a szívünk, ez jelenti majd testi létünk végét – de nem a mi végünket. A földön 60 vagy akár 100 évet is élhetünk, de évmilliárdokat az örökkévalóságban. A földi lét a bemelegítés, a kosztümös főpróba. Isten azt akarja, itt gyakoroljunk azt, amit Vele fogunk csinálni mindörökké az időtlenségben. Isten alkotott, és Isten saját céljára alkotott. Amíg erre nem jövünk rá, életünknek nem lesz értelme. 

Az élet problémák sorozata: Vagy éppen nehézségben vagyunk, vagy abból jövünk kifelé, vagy éppen fel kell készülnünk a következőre. Ennek az az oka, hogy Istent sokkal jobban érdekli jellemünk, mint kényelmünk; Istent jobban érdekli, hogy életünket szentté tegye, mint hogy boldoggá. Elérhetünk itt a földön is egy bizonyos boldogsági szintet, de nem ez az élet célja. Az igazi cél: növekedni jellemben, növekedni a Krisztushoz való hasonlatosságban. 

Az elmúlt év életem legnagyszerűbb éve volt, de egyben a legnehezebb is, hiszen feleségem, Kay rákos beteg lett. Régen azt gondoltam, az élet hegycsúcsokból és mély völgyekből áll – néha sötét időkön kell átverekedjük magunkat, majd hegytetőn, és így tovább, le és föl. Ma már nem vallom ezt. Ahelyett, hogy az élet hegycsúcsok és völgyek sorozata lenne, szerintem sokkal inkább olyan, mint a vasúti pálya két sínje, azaz életünkben folyamatosan szembesülünk jóval és rosszal. Függetlenül attól, mennyi jó dolog ér, mindig akad rossz is, amit meg kell oldani… És függetlenül attól, mennyi rossz dolog ér, mindig akad jó is, amit meg lehet Istennek köszönni. Választhatjuk, hogy céljainkra figyelünk, vagy választhatjuk, hogy problémáinkra. Utóbbi esetben önközpontúak leszünk, vagyis ami számít, az az én nehézségeim, az én kérdéseim, az én fájdalmaim.  

De a fájdalomtól való megszabadulás legkönnyebb módja az, hogy figyelmünket magunkról Istenre és másokra tereljük. Hamar rá kellet jönnünk, hogy százezrek imái ellenére sem fogja Isten Kay-t meggyógyítani, vagy életét megkönnyíteni. Nagyon nehéz volt ezt elfogadnia, Isten mégis megerősítette jellemét, másokat szolgáló munkával látta el, bizonyságtételt adott neki, közelebb vonta Magához és a többi emberhez. Mind a jót, mind a rosszat meg kell tanuljuk kezelni életünkben. 

Az igazat megvallva, a jó dolgok kezelését néha nehezebb megtanulni. A múlt évben például, amikor könyvemet 15 millió példányban adták el, szinte egyik napról a másikra vagyonos ember lettem. Óriási ismertséget is kaptam, melynek kezelésével korábban szintén nem kellett foglalkoznom. Nem hiszem, hogy Isten vagyont és ismertséget az egónk számára ad, vagy azért, hogy könnyű életet éljünk. Elkezdtem tehát Istent faggatni, mi a célja ezzel a nagy adag pénzzel, ismertséggel és befolyással. Két külön igehelyet is adott a helyes út kiválasztásához, a 2Kor 9-et* és a 72. zsoltárt**.  

Az első, amit megfogadtunk: bármennyi pénz is folyik be hozzánk, életvitelünkön egy jottányit sem változtatunk. Nem vettünk semmi nagy dolgot. A második: valamikor múlt év közepe óta nem fogadok el fizetést a gyülekezettől. Harmadik: egy olyan alapot hoztunk létre, mely a „Béketerv” elnevezésű projektünket támogatja. Ez a projekt gyülekezetet plántál, vezetőket készít fel, szegényeket támogat, betegeket gondoz és a következő generációt műveli. Negyedik: Összeraktam azt a pénzt, amit a gyülekezet indítása óta eltelt 24 év alatt fizettek nekem, és mindet visszaadtam. Felszabadító érzés, hogy Istent ingyen szolgálhatom. 

Meg kellett magamtól kérdezni: a birtokolt tárgyakért fogok élni? Népszerűségért? A világ nyomása fog irányítani? Vagy bűntudat? Keserűség? Materializmus? 

Vagy Isten célja az életemmel, ami irányítani fog? Amikor reggel felébredek, az ágyam szélére ülök és azt mondom: Uram, ha semmi mást nem is  tudok ma elvégezni, szeretnélek még jobban ismerni, és még jobban szeretni. Isten nem azért helyezett a földre, hogy a „Teendők” lista tételeit pipálgassuk. Sokkal jobban érdekli, hogy kik vagyunk és mit csinálunk. Ezért hívnak minket emberi lényeknek és nem emberi munkagépeknek.

Ha boldog pillanatod van – DICSÉRD ISTENT.

Ha nehéz pillanatod van – KERESD ISTENT.

Ha csendes pillanatod van – IMÁDD ISTENT.

Ha fájdalmas pillanatod van – BIZZ ISTENBEN.

Minden pillanatodban – LÉGY HÁLÁS ISTENNEK.”

forrás: céltudatos.hu

Illés csodája

Focirajongó kisfiúnk hetek óta gyűjtögeti a focis kártyákat. Gyűjtögeti és cserélgeti is az osztálytársakkal. Mivel a spanyolok a kedvencei, folyamatosan azon ügyködik, hogy minél több spanyol focistát megszerezzen. Múlt csütörtökön nagy örömmel újságolta, hogy valakit sikerült rábeszélni egy cserére, így "már HÉT spanyolom van!" A napköziből hazafelé apával benéztek a Hervisbe, ahol a nagy sportszer-nézegetés közben magáról megfeledkezve a kosárba tette Illés A SPANYOLOKat. Amikor itthon egy óra múlva ráébredt a feledékenységre, s egyben arra is, hogy az üzlet már zárva van, kicsit elpityeredve nyugtázta   a veszteséget. Aztán az esti imánál együtt kértük az Urat, hogy tegye meg azt a csodát, hogy valamiféleképp megtalálják és félretegyék holnapig a kártyákat az üzletben.
Igen ám, de a hétvégén nem volt időnk rá, hogy benézzünk a Hervisbe. Ma délután viszont apa és Illés a Pláza felé jöttek haza. És átéltük a csodát, hogy a biztonsági őr  megtalálta és félretette a kártyákat. "Már azt hittem, hogy senki nem jön értük." - mondta. Mi meg, hogy nincs már esély a megtalálásra.

"Képzeld anya, itt vagyok a Hervisben, és megvannak a spanyolok!" - mondta Illés meghatódva a telefonba ma délután.
"Tudod mi ez?" - kérdeztem vissza.
"Igen. Tudom. Ez CSODA."

Egy nagyszerű hétvége nagyszerű vége

Mozgalmas, de nagyszerű hétvégét tudhatunk magunk mögött.
Bálint - aki még Debrecenben van - az unokatesói bemerítésén vehetett részt. Micsoda áldás!
Apa kikísérte őt péntek du. a vonathoz, amire Velencén szállt fel a papa, mama. Bálint kicsit (nagyon) izgult, milyen is lesz egyedül utazni - mert hogy ez volt az első önálló vonatozása. Imádkoztunk, mielőtt elindult. Aztán a vonaton összefutottak Noncsival, így Velencéig se kellett egyedül mennie.

Péntek este apa törekvőket tartott, majd a vasárnapi iskolai tanítókkal találkozott, aztán az ifin tanított. Bori dics.próbán, majd ifin - Sára Biztos Sziklán, majd szintén az ifin volt. Ketten maradtunk Illéssel. Mi öttusa-edzésen jártunk az uszodában.

Szombat délelőtt Isi és Sára délig aludt. Sáránál ez megszokás, Illés viszont Borinál aludt (pontosabban nem aludt) az éjjel, így az éjszakai beszélgetést délig alvással kompenzálta. Bori és Apa ifivezetői alkalmon voltak. Én a foltvarróra mentem volna, de végül inkább ebédet főztem az ifivezetős csapatnak. Közben akadt egy kis médiás munka is. Szeretem ezt a cipősdobozos időszakot. A leghajtósabb, de a legszebb szakasza az évnek. Délután ifivezetők Velencére távoztak, s mivel Lala lebetegedett, így a wellness helyett itthon maradt, és segített a mai vendégség előkészületeiben.

Ma délelőtt a Saddleback Gyülekezet egyik pásztora, Abraham Meulenberg járt a gyülekezetünkben. Számomra nagyon bátorító volt a tanítása, buzdítása. Szeretném úgy élni az életem, hogy Isten rólam is elmondhassa majd, amit Dávidról, hogy "a maga nemzedékében az Isten akarata szerint szolgált" (Ap.CSel13:36.). Ez olyan nagy kihívás, hogy totálisan elérhetetlen számomra. Ehhez már Isten kell. De miért ne szeretnénk nagy dolgokat?!. S nincs ennél nagyobb, mint az Isten akarata szerint élni, szolgálni. Ez megrázza a szellemem, megrendíti a lelkemet, és belülről újra és újra élettel, hittel, erővel tölt el. Keresni akaratát. engedelmeskedni. Szolgálni. Ezt a szót is szeretem. Szolgálni. - a sáfárság, meg a hűség jutnak róla eszembe. Jó dolog Istenhez tartozni, és Vele élni.  Szóval délelőtt volt két istentisztelet. Egy csomó nagyszerű bizonyság, kérdés, válasz. Utána pedig vendégül láthattuk Abrahamot, ami szintén Isten különleges áldása volt.  Ahogy a vendégektől elbúcsúztunk már csak arra maradt idő, hogy megtöltsük a mosogatógépet, s indulnunk is kellett Angyalföldre.

Este az Angyalföldi Gyülekezetben jártunk, ahol egy adventi teaház keretében a Caminós élményeinkről beszélhettünk. Az is jó volt, s főleg a teaház alatti beszélgetések. A kerületi hirdetési újságban is megjelent az alkalom, s jó páran voltak, akik először jártak a gyülekezetben. Egy idősebb néni épp egy éve jött haza a Caminóról. Vele is beszélgettünk, meg sok-sok régi ismerőssel. Találkoztam pl. egy lánnyal, akiért a Caminó alatt majd mindennap imádkoztam, de személyesen még nem ismertem őt. Nagyszerű volt megismerni. És nagyszerű volt találkozni a régi ismerősökkel. Cevellel, aki bócot és mongol káposztasalátát hozott nekünk, s akivel ha arról a munkáról beszélünk, amit Isten Európában végez a mongolok között, s ami mind-mind innen Budapestről indult, akkor kiráz a hideg, hogy miket tesz az Úr!!! Jó az Úr, és jókat tesz!!! - és miénk a kiváltság, hogy közelről láthatjuk az Ő munkáját, és a munkatársai lehetünk.