Hálás vagyok...

568. Hálás vagyok, hogy megélhettem 44 évet. A 44-ről nem jut semmi eszembe. A 32 józsefattilás, a 33 balassis meg krisztusi, a 40 ákosos, de a 44? Az enyém mindenképpen rendkívüli. Betegen fekszem a nappaliban, de annyi köszöntést kaptam, hogy egész délelőtt a köszöntéseket, igéket olvasgattam. Majd pizsiben ültem az asztalhoz. Szerintem az a 44. különleges lesz. Hálás vagyok érte.

569. Hálás vagyok Laláért. Ezt korábban már biztosan sokszor leírtam, de ha így van! Ráadásul épp most érkeztem el életemnek ahhoz a pontjához, amikor elmondhatom, hogy már többet éltem vele, mint nélküle!!! Jól választott az Isten, amikor egymásnak gondolt bennünket! Nem tudom, ki lett volna belőlem nélküle. Tegnap éjjel az a példa jutott az eszembe, amit Szenczy Kati szokott a nőin említeni, hogy ha felírjuk életünk sok-sok "nulláját", kudarcát, aztán odaírjuk elé Jézust, az Egyetlent, akkor hatalmas érték jön ki saját lehetetlen kis próbálkozásainkból. Hát így vagyok én a Lalával! Sokféle hiányom teszi késszé, egésszé. Vele, mellette tudok csak az lenni, aki vagyok, s leszek.

570. Hálás vagyok a Bálint fiamért. Ma ezt írta nekem: " Boldog szülinapot én egyetlen anyukám!!!"  Gondolhatjátok... nem kaphattam volna tőle szebb ajándékot!

571. És a Sáráért is hálás vagyok. Mert úgy szeret, ahogy vagyok - ilyen tökéletlen anyának.

572. Hálás vagyok az anyuért, aki életet adott nekem, felnevelt, ápolt, tanított és gondomat viselte. Hálás vagyok, hogy van anyukám, s itt lakik a közelünkben.

573. Hálás vagyok, hogy egy évvel ezelőtt végigjárhattuk a Caminót!

574. Hálás vagyok a szombati érdi női napért, a találkozásokért, Isten munkájáért, amit ott végez.

575.Hálás vagyok a vasárnapi napért. (:) ) Konkrétabban: 4 bemerítkező, 6-7 megtérő, 4 új bemerítkező, 1 klassz alkalom...

576. Hálás vagyok az új gépemért.

577. .....és azért, hogy húsvét előtt ajándékba kitakarították nekem az összes ablakot a lakásban!

A címtelen bejegyzés, aminek az lett a címe, hogy címtelen

Akkor egy ostoba megállapítással indítanék: ritkán írok mostanában.

Ez ugye, elég nyilvánvaló. 

Nem mintha nem szeretnék írni, csak idő híján maradt a blogolásról történő lemondás. 

Aztán szombaton az érdi nőnapon többen megköszönték a blogot - s persze újra itt vagyok.

Jelenleg épp az ágyat nyomom egy kiadós megfázással, s Lalát várom, aki az elöljárókkal megbeszél. Sára nemrég érkezett a Szabadság Krisztusban-ról, a fiúk már alszanak, Bori pedig - Warsóban. Ma reggel még nem sejtette, olyannyira nem, hogy felhívott, ebédelnénk-e együtt... aztán a barátai elrabolták két napra. Nagyon klassz kis szülinapi meglepetés.

Valahogy visszarázódni az írásba...

Nem biztos, hogy zökkenőmentesen sikerül. 

Sok dolog kavarog bennem. Sokféle téma. Sokféle gondolat, amiből számtalan bejegyzés születhetne akár. Csak épp egybe képtelenség belegyömöszölnöm magam. 

Több nagyszerű lehetőséget is kaptam az elmúlt időszakban, s a közeljövőben a tanításra. Ez egyben felelősség is, ahogy azt Jakab is említi, komoly felelősség. Igyekszem hozzátenni a magam részét, de a kegyelem nélkül sose sikerülne. Soha. Többféle témába beleástam magam. Az egyik terület az érzelmek. Egyszercsak jött egy gondolat, hogy X helyen (azaz Tahiban) majd az érzelmekről kellene beszéljek. Aztán a Bori kezében volt egy egyetemi jegyzet, ami pontosan erről (is) szólt. A gyüliben meg kölcsön kértem egy Sz. K. tanítói könyvet, hogy belenézzek, mikor is azt mondja T.P:: "Várj egy percet, kiszaladok a kocsiba, van nálem épp egy ilyen témájú könyv. A tiéd. Ajándék." Ez is kegyelem - hogy a házból se kellett kitennem a lábam, s a kezembe adtak két könyvet is, épp a húsvét előtti napokon, amikor szabadságon voltam. 

Sokféle okom van a hálára. Azt hiszem, legközelebb ezzel a bejegyzéssel folytatom.

Júdás, a tükör?

Nagycsütörtök. Nem átlagos este. Páskavacsora. Beszélgetések. Virasztás, és árulás. Valami véletlen folytán a kezembe kerülő regényben most épp Júdásról olvasok:

"...lét és árulás, élet és kiszolgáltatás összetartozók. Ott, ahol az emberek megbíznak egymásban, csak ott lehetséges árulás. Csak az tud minket elárulni (vagy mi őt), aki közel van.

A Júdás-történet egyáltalán az Írás ezernyi árulástörténete (Ádám és Éva, Kain és Ábel, Jákób és Ézsau, József és testvérei) nélkül jobb véleménnyel volnánk magunkról. De egyszersmind azt is látjuk: az árulással együtt lehet élni. Minthogy együtt kell, minthogy kiirthatatlan a világból. Így lesz Júdás nem szörnyeteg, hanem inkább testvér, rokon, sőt: tükör. ...

Az árulást nem elhatározza az ember, hanem félelem s pánik fogja el. S akkor. ... Félelem, pánik, s aztán egykedvűség... Az árulás olyan, mint egy vihar - de van felelősség. Az áruló felelőssége, hogy vállalja az árulást.

Éppen akkor, amikor elárulok vagy elárultatok, akkor lép (léphet, lépjen) elő és hasson a szeretet, akkor is, ha kezdetben csak a szégyent és a sértést tudjuk fölfogni.

Szégyen, sértés, sérülés, sebzettség."  - Esterházy: Javított kiadás 25-26.o.

"A Júdás történetek elemzése nem csak azt mutatja meg, hogyan vall az ember az árulás révén kudarcot és megy tragikusan tönkre, hanem azt is, hogy belássuk, az árulás hozzátartozik az élethez, és így elkerülhetetlen."

...esendően emberi

Meglepi

Az úgy volt, hogy egy bő hete valakitől megkaptam egy ismeretlen olvasó ajándékát - melyet ez úton is nagyon szépen köszönök!!! Az ismeretlen könyves-utalványt küldött, mert sejtette, hogy azzal örömöt szerez. És igen! Azóta tervezgetem, hogy szavakra váltom az apró kis papírlapokat. Ma végre sikerült.
 Suli után Illéssel a gyerekkönyvtárba sétáltunk, majd egy spontán meglepit kerestünk -  a szorzótáblás ötös felelet megünnepléseként. Benéztünk a Hímer házba, az új Jétékmúzeumba - de ott fél ötkor közölték, hogy mivel ötig vannak nyitva, már nem engednek be új látogatókat.
 Ekkor aktualizálódott A Könyv beszerzése. Az Alexandrában nem kellett sokáig válogatnom, konkrét tervekkel léptem a polcok közé. Egy ideje tervezem Grecsó Krisztiánt olvasni, így nagy eséllyel landolt a kosárban a regénye. Schaffer Erzsébet legújabb novelláskötetével kellett csak megküzdenie. A lélekringató szépséges novellák harcoltak egy új, de reményteljes világ regényességével. A kíváncsiság győzött, így Grecsóval siettem a pénztárhoz, ahol közölték, hogy az adott utalványt ott egy éve nem váltják már könyvekre. Sebtében visszatértünk a belvárosba, s a Vajdában szereztük meg végül a Mellettem elférsz egyik példányát. A könyvesboltot mi más követhette volna, mint a játékbolt!  Ide se tértünk be hiába. A gombfoci csapatok között a Barcára leltünk, így Illéssel mindketten elégedetten hagytuk el a Fő utcát. (Előtte azért még betértünk a sarki cukiba is egy sütire.)
Szeretem ezt a várost, és szeretek a szeretteimmel sétálni az utcákon.
A meglepiket még egy találkozás tetézte, egy régóta hiányolt beszélgetéssel koronázva.

Grecsót pedig nagy valószínűséggel nem most olvasok utoljára...

Vezet(tet)és

A szokás nagy úr - mondják. S bizony a hétköznapokban is gyakran szembesül ezzel az ember.
Korábban sose használtam a tájékozódáshoz, vezetéshez GPS-t. Többnyire megyek a magam feje után, vagy a megérzéseimre hallgatok. Ha teljesen ismeretlen a terep, akkor megnézek egy térképet, s az ismerős pontokhoz próbálom belőni az úticélt. Pár napja az egyik ismeretlen Pest környéki helyről egy másik ismeretlen kispesti címre kellett eljutnom a lehető legrövidebb idő alatt. Mivel kéznél volt a navigáció, gondoltam nagyságrendekkel könnyebb lesz így a feladat. Ment is minden szép rendben. Lassacskán kezdtem rájönni, mikor hová kell ahhoz nézni, hogy az adott helyen kanyarodjon le az ember. Igen ám, csakhogy az ismerős városrészbe érve úgy gondoltam, minek is lesegessem a monitort, magamtól is tudom én, hogy merre van az arra! Persze sikerült is eltérnem az tervektől, s jöhetett az újratervezés. Ez megtörtént vagy három alkalommal is a röpke 50 perces út során. Végül rájöttem, hogy okosabb lesz, ha eldöntöm, hogy vagy a magam feje, és érzései után megyek, vagy következetesen hallgatok a felsőbb parancsra - nincs értelme keverni a dolgokat.
Időnként így vagyunk az életünkkel is. Isten felkínálja a legjobb útvonalat, s hogy vezetni fog: lépésről-lépésre. Az elhatározás is megvan: átadjuk neki az irányítást. Ám a szokás, a rutin, sokszor visszaveszi a döntést. Máskor meg belebambulunk az útba, s észre se vesszük, hogy már egy másik úton kellene haladni. Aztán ha eszmél az ember, jön az újratervezés. Ez a kegyelem, hogy Isten nem hagy magunkra, akkor is segít, ha megfeledkezünk a vezettetésről.
Nagyszerű lehetőség, hogy a mennyei mérnök magára vállalta életünk navigációját.
 A navigáció nála alapfelszerelés - csak hozzá kell szokjunk, hogy az ösztönök és szokások helyett az Ő tanácsainak adjunk prioritást.

Túlélő háztartás

A minap a Harmatban jártam a familys honort könyvekre váltani. Többek között vettem egy Háztartási túlélőkönyvet is. Elvileg sokszor feleslegesek ezek a könyvek, mert nagyon csekély az, amit az ember a gyakorlatba is átültet végül. Nekem most mégis segített ez a pár oldal. A szerzők kb. hasonló korú, hátterű, élethelyzetű német háziasszonyok, akiknek először is meg kellett küzdeni az elődeiktől örökölt tökéletes háztartás ideálja , és korunk rohanó, túlterhelt háziasszonyai mindennapi valósága közötti áthidalhatatlan feszültséggel. A legtöbb, amit ettől a könyvtől kaptam, az az a felismerés, hogy sokszor olyan egymásnak ellentmondó elvárásoknak akarok megfelelni, melyeket képtelenség egyszerre megvalósítani. Mert hogyan is tudnék egyszerre egészséges és takarékos háztartást vezetni? Ha egészséges élelmiszereket veszek, főzök... azok nem egy-két forintba kerülnek, ha viszont egy hattagú család sokféle szükségét próbálom betölteni hónapról hónapra, akkor bizony nem árt a takarékosság. Vagy ott van mindjárt a tökéletes vs. gyors háztartás. Ha az életem nem csak a háztartásvezetésről szól, s nincs külső segítségem, akkor sajnos be kell lássam, sose lesz tökéletes a háztartásom. Akkor túl kell lépjek saját elvárásaimon, vagy meg kell bírkózzak a "szégyennel", hogy bizony a vendégek nem mindig csilivili lakásba térnek be, bizony ha valaki ki akar beszélni, találni fog rá felületet, mert képtelenség gyorsan is és tökéletesen is csinálnom a dolgaimat.
 Sajnos ez egy olyan nyomás rajtam, amitől csak ritkán tudok szabadulni. Mindig előttem van a teendők hosszú-hosszú listája, s gyakran beáldozom a családi békét is a házi munka oltárán. Most megértettem, hogy emberileg képtelenség, amit elvárok magamtól, le kell mondjak arról, hogy egyszer a végére érek majd a dolgoknak, s megvalósítom majd az ideális otthont.
A könyv sok-sok praktikus ötletet ad a magam fajta túlélő háztartást vezetőknek. Az egyik, amit megfogadtam/fogadok, hogy a heti nagy-bevásárlás előtt készítsen az ember menütervet, s a vásárlást ez alapján bonyolítsa. Ez fél óra tervezés csupán, de több későbbi boltba-szaladgálástól megkímél. Nem beszélve a "Mit főzzek ma? Mi lesz az ebéd?" - kérdésektől. A múlt héten megcsináltam, és bevált a módszer - s  a következő heti bevásárlólistámmal is elkészültem már.

Isi krízisben

A krízisek sokszor a legváratlanabb pillanatokban törnek ránk. Ma este pl. soknapos fáradtságomat meghazudtolva kifejezetten boldogan száguldoztam hazafelé, hogy az utolsó pillanatban elrepítsem Illést az uszodába. Boldogságom mindenekelőtt az épp szürkületbe boruló, de már kivilágított Budapest Duna-parti látképének vizuális élményéből,  valamint a Helyes Beat Nincs más Isten albumának és az autó audiórendszerének együttállásából fakadó nem mindennapi zenei élményéből állt össze, melyekhez nem elhanyagolható módon járultak hozzá a lóerők, s a szabadságnak azon speciális dimenziói, melyeket a lóerők adhatnak a halandónak.:) Szóval boldogan száguldoztam hazaáig, mígnem Illés fiam beközölte, hogy ő ma nem megy edzeni, mert abbahagyja az öttusát. No, ez se jöhetett volna jobbkor, mint aznap este, mikor idő nincs - mert épp késésben vagyunk, apa sincs - mert ő meg épp a Café19, akarom mondani Műhely Kávézó, illetve mostmár a Belga férfias beszélgetésén beszélget férfiasan! Némi győzködés után, hogy "ok. akkor beszélek az edzővel..." végül csak elindulunk. Útközben kezdődik a puffogós műsor, hogy ő a legbénább, ennek semmi értelme, ő abbahagyja. Erélyesebb szóra elhallgat a fiú. Roham-öltözés. Bevonulás. Szóváltás az edzővel. Illés csak nem enged. Már a könnyeit se szégyelli, látványos lázadásba kezd, melyből még az edző se képes kimozdítani őt. (Pedig a Gábor olybá példakép, hogy pénteken az Isi nullásgéppel vágatta le a haját "mert a Gábornak is olyan van".) Végül karhatalommal a medence szélére vonszolom, ahol Gábor beszél a fejével. Az eredmény: az atom fáradt gyerek végignyomja a mélyben az egy órás edzést, s mosolygós arccal könyörög, hadd maradjon még egy kicsit játszani.
Hazafelé a kocsiban a krízisekről beszélünk, amik nélkül nincs valódi teljesítmény, nincs fejlődés, nincs előrehaladás. Meg arról, hogy átlag feletti eredmények csak is átlagon felüli befektetéssel érhetők el. Az élet minden területén. Legyen szó az uszodáról, az irodáról , az iskoláról vagy bármi másról. Átlagos vetés, csak átlagos aratást hoz. A több meg sajnos több. Több idő, több energia, több küzdelem, több szenvedés, több csalódás... több győzelem. A többség épp azért nem él vele, mert megkíméli magát a holtpontoktól, nem tud átlendülni a kríziseken, nem tudja kezelni a bukást, a kudarcot, ami nélkül sajnos siker és győzelem sincs. Ezekkel időnként még nekünk, nagyobbaknak is meggyűlik a bajunk.