A szokás nagy úr - mondják. S bizony a hétköznapokban is gyakran szembesül ezzel az ember.
Korábban sose használtam a tájékozódáshoz, vezetéshez GPS-t. Többnyire megyek a magam feje után, vagy a megérzéseimre hallgatok. Ha teljesen ismeretlen a terep, akkor megnézek egy térképet, s az ismerős pontokhoz próbálom belőni az úticélt. Pár napja az egyik ismeretlen Pest környéki helyről egy másik ismeretlen kispesti címre kellett eljutnom a lehető legrövidebb idő alatt. Mivel kéznél volt a navigáció, gondoltam nagyságrendekkel könnyebb lesz így a feladat. Ment is minden szép rendben. Lassacskán kezdtem rájönni, mikor hová kell ahhoz nézni, hogy az adott helyen kanyarodjon le az ember. Igen ám, csakhogy az ismerős városrészbe érve úgy gondoltam, minek is lesegessem a monitort, magamtól is tudom én, hogy merre van az arra! Persze sikerült is eltérnem az tervektől, s jöhetett az újratervezés. Ez megtörtént vagy három alkalommal is a röpke 50 perces út során. Végül rájöttem, hogy okosabb lesz, ha eldöntöm, hogy vagy a magam feje, és érzései után megyek, vagy következetesen hallgatok a felsőbb parancsra - nincs értelme keverni a dolgokat.
Időnként így vagyunk az életünkkel is. Isten felkínálja a legjobb útvonalat, s hogy vezetni fog: lépésről-lépésre. Az elhatározás is megvan: átadjuk neki az irányítást. Ám a szokás, a rutin, sokszor visszaveszi a döntést. Máskor meg belebambulunk az útba, s észre se vesszük, hogy már egy másik úton kellene haladni. Aztán ha eszmél az ember, jön az újratervezés. Ez a kegyelem, hogy Isten nem hagy magunkra, akkor is segít, ha megfeledkezünk a vezettetésről.
Nagyszerű lehetőség, hogy a mennyei mérnök magára vállalta életünk navigációját.
A navigáció nála alapfelszerelés - csak hozzá kell szokjunk, hogy az ösztönök és szokások helyett az Ő tanácsainak adjunk prioritást.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése