Pages

2010. január 27., szerda

Amikor már csak két nap volt vissza

Amikor már csak két nap volt vissza apa érkezéséig, akkor anya azon gondolkodott, milyen jó is lenne, ha már csak egy nap lenne vissza. Mert ha huszonnégy órával idősebbek lennénk, akkor elvileg már nem is lenne más hátra, mint hogy átaludjuk az utolsó estét - miközben Ő átrepül Pekingből Frankfurtba - aztán az autóba pattanjunk,s elhajtsunk egészen Ferihegyig.
De még két este van hátra. Persze az is meglehet, hogy huszonnégy óra múlva majd minden másképp alakul, mint ahogy most elképzeljük. ( Miközben magában épp ezeken képzelegett, odaszegődött mellé Illés és azt kérdezte:"Te is apára gondolsz?", így aztán vele cserélt eszmét ebben a milennehamárholnaplenne témában. )

Amikor már csak két nap volt vissza apa érkezéséig,anya reggel jó korán kelt a Borival és jó hidegben próbálták kiolvasztani a jól befagyott autót, hogy kiaraszoljanak a Közlekedésfelügyletbe holmi kresz-vizsga letétele céljából. E fent nevezett napon Bori sikeres kresz vizsgát tett, és megtudta, hogy épp aznap, amikor apa majd megérkezik! élete első hivatalos vezetésén is áteshet. Ugyanezen a napon anya felfedezte, hogy a madaras teszkó csak reggel hétkor nyit, és az igaziban is alig vannak vevők fél hét magasságában. Hazatérve aztán Borival közösen újabb felfedezést tettek: Forrest újra futásnak eredt. C'est la vie. Lassan hozzászoknak, hogy időnként körbenéz a városban. Mondjuk ezzel a mostanival időzíthetett volna későbbre is a kutya, lévén a falkavezér épp kontinensnyi távolságban. Dél felé Bori fokhagymakrém levest főzött. Mindenki bevette gyógyszerét, majd elvileg pihenni tért. Ez utóbbi persze csak elvi síkon maradt. Megittak viszont több kancsónyi teát, s ettek hozzá rengeteg kekszet. Anya munkatársai befejezték Haitin a munkát, s átlépték a határt Dominika felé, hogy majd ugyanazon jeles nap délutánján, melyen Apa érkezik, ők is hazatérjenek végre Budapestre. Különös. Ugyanakkor mentek és ugyanakkor jönnek. Küldetés teljesítve.

Amikor még három nap volt vissza apa érkezéséig, aznap hajnalban mongol sms ébresztette anyát. Megszületett a lengyelek babája, Hanna. Délután pedig azt is megtudta anya, hogy egy másik baba is megszületett, akinek családra találásában egy apró láncszem lehetett. Amikor még három nap volt vissza apa érkezéséig, akkor a Sára és a Bálint az orvosi rendelő várójában ütötte el a délelőttöt. A délutánt pedig a gyógyszertárba vissza-visszatérve. Illés hatalmasat legózott. Sok órás küzdelem árán felépített egy maga-magánál magasabb tornyot. Mert elhatározta. Ugyanezen a napon Bori még tanulta a kreszt. Család pedig Karib-tenger kalózait nézett. Apa meglátogatott vagy négy-öt mongol barátot és Noncsiékon keresztül hazaüzent. Anya összeszedte magát és mosott, vasalt, takarított. Évi jelezte délután, hogy Forrest szökni készül, amit azon egyszerű tényből realizált, hogy kerítésén hatalmas lyuk tátong, melyen időnként ki-kidugja fejét és mellső lábát. Bálint közölte, hogy a helyzet megoldott. Így mindenki abban a reményben tért nyugovóra, hogy Forrest is itthon várja majd apát, amikor már csak két nap lesz hátra...

6 megjegyzés:

Revbal írta...

Az én blogomra feltettem egy visszaszámlálót, csak a beállításoknál be kell állítani az időpontot, és megmondja napra, órára, sőt másodpercre pontosan, hogy mikor jön el az időpont, vagy az időponttal együtt a személy. Ha ez megnyugtat, Adél még 8 nap, 22óra, 55 percnyire van tőlem. Ja, Forest nem Mongóliába ment a falkavezér után? :-)

aranymonika írta...

Most ilyen felsőléguti mianyavaja jár-kel és dönt,Szilvi,gyógyuljatok!Vitaminozzatok,igyatok,szusszanjatok!Már csak pár nap,pár óra és újra teljes létszámú lesz a Révész csapat!
De jó!!!
:-)
pusz

Révész Szilvi írta...

Köszi Móni!

Bazsi, mi már csak órákban számoljuk :) - igaz még huszonórákban. Épp most száll fel a gépe UB-ból Pekingbe.
Szép lenne, ha ez a lökött Forrest is hazajönne e tiszteletére - vagy legalább "hazaszólna" addig.

toma írta...

Hajrá Lala! (ez a gépe kapitányának is szólt, hogy jó hátszele legyen és elérje a csatlakozást).

Révész Szilvi írta...

Képzeld, épp a BRÜSSZELIEK miatt kellett várnia 25 percet reggel Frankfurtban a kifutópályán. Bemondta a kapitány.

Toma keze messze elér :)

toma írta...

Dohhh... még sem sikerült, hogy többet várjon a pályán. Egyébként, ez jellemző, hogyan hintenek port a légitársaságok. Elindulnak hamarabb, mikor résidejük csak 25 perccel később van, hogy hátha a torony elengedi őket előbb, az utasok meg már benn vannak. Igen, hát ilyen a dugó a levegőben ha van akkor ott is van. és ha még az én kezem lenne... :D