A lengyelek

Ahhoz a nemzedékhez tartozom, kinek közös élménye a lengyel vonatos utazás, Krakkó, Warsó vagy a LOT. Hajdanában, mikor még létezett a vasfüggöny, kevés olyan "szabadabb" közeg létezett itt mögötte, mint a lengyel. Talán ezek miatt is van, hogy kicsit mintha rokonaink lennének a lengyelek. Főleg ha az ember elutazik hatezer km-t keleti irányban. Majd ott is marad egy évet - a hosszú, fagyos téli hónapok miatt egy időre teljesen elszigetelve mindentől és mindenkitől. Szóval az idegenben - ha össz-vissz 5 honfitársa él még az országban - , olyan messzi idegenben egy szlovák, cseh vagy lengyel szinte már magyarnak számít.
A lengyeleket odafelé a repülőn ismertük meg. Pontosabban ők ismertek meg bennünket a Bibliáról. Merthogy lengyeleink is hívők voltak.
Aztán úgy esett, hogy barátaiknak (kik később a mi barátaink lettek) azon a héten született meg a kisbabájuk, Zbisek. Életem első keresztelője is a Zbiseké volt.
Zbisek volt a mi kisbabánk ott messzi mongolhonban. Ha Gosia és Rafael ( a szülők) tanácstalanok voltak, hozzánk fordultak. Ha vigyázni kellett Zbisura, hozzánk hozták.
Gosia és Rafael. Fantasztikus emberek. Túlcsordulva Krisztus szeretetétől, a Szentlélektől és Isten tüzétől. 2001-ben a házasságkötésük után fogtak két nagy hátizsákot és elindultak Mongóliába misszionáriusnak. S mivel ez volt a nászútjuk, a Transszibériai expresszel jöttek Moszkvától Ulánbátorig hét nap és hét éjszaka. Ulánbátor egyik külső negyedében aztán Istennek egy másik rendkívüli emberével, egy fiatal koreai pappal, és négy-öt Teréz anyás nővérrel ( a szeretet misszionáriusai - akiket Bálint anno csak "az indiánok"-nak hívott a fejfedőjük miatt) egy gyülekezetet alapítottak. Egy gyülekezetet, ami hozzájuk hasonlóan túlcsordult az élettől, Isten szeretetétől és a szolgálattól. Megosztották az evangéliumot a mongolokkal. Alfát tartottak. Tanították a törekvőket, a házasokat, a gyerekeket... A templomudvaron lévő focipályán mindig több tucat kisgyerek tolongott. Árvákat fogadtak be. S a nagy hidegben felállítottak két jurtát az udvaron. Rafael és a koreai pásztor éjszakánként egy rozoga Uazzal járta a várost, hogy összeszedje az öntudatlan részegeket, s megmentse őket a fagyhaláltól. Sose felejtem koreai pásztort, aki TBC-t kapott a hajléktalanoktól, ezért haza kellett mennie kezelésre. Az orvosok azt mondták, minimum fél évig otthon kell maradnia. Három hét múlva újra ott ült UB-ban a konyhaasztalnál. Saját felelősségére. Mert vissza kellett jönnie, várták az elesettek.
A lengyelek.
Szívünkből szerettük őket. Nagyon sokat jelentettek nekünk.
Lala lassan útra kel Mongóliába. A lengyeleket is meglátogatja. Goisa azt írta: "gyere hozzánk, lakjál nálunk... azon a héten fog megszületni a kisbabánk!" Milyen különös! Hat év telt el. Zbiseknek azóta nem született kistestvére - csak olyanok, akik egyenest a Mennyei Atya karjába mentek. Persze Goisa és Rafa örökbefogadtak mongol gyermeket. De most, hat év után újabb baba érkezik a családba. És valahogy úgy esett, hogy Lala talán most is ott lehet majd a közelben.