Egyik néni mesélte a gyülekezetben, hogy Lala azzal vált el tőle: "Szilvi itthon lesz, kivéve persze ha földrengés lesz...". Hétköznapi esetben egy ilyen kitétel bekövetkezésének valószínűsége elég kicsi, de a mi munkánkban sajnos egyre gyakoribbak ezek a mindent átrendező rendkívüli események. Így esett, hogy lassan ötödik napja dolgozunk azon, hogy a mentőcsapat és a segítség eljusson Haitire, és a szükséges információk is eljussanak minden érintetthez.
Szenczy Sanyi bejegyzése a háttérmunkáról szól.
Sok mindent történt az elmúlt napokban. Kora reggeltől késő estig hívások, megbeszélések, munka.
Volt egy pillanat, amire sokáig emlékezni fogok ebből az összefolyó mongol-haitis időszakból.
Csütörtök este ért a szigetre a mentőcsapat, de nem sikerült a fővárosba leszállniuk. Pénteken mindent megpróbáltak, hogy tovább repülhessenek. Itthon mindenki feszülten várta a híreket. A sajtó is. Egyik hívás érte a másikat. "Mi van velük? Tudtok már valamit?" Volt néhány óra,amikor fogalmunk se volt róla, hogy valójában merre is lehetnek. Persze egy katasztrófaövezetben normális, hogy nincs térerő, nincs kapcsolat. De amikor egy órán belül tízszer kell elmondd, hogy nem tudod hol vannak és mi is lehet velük, s fél napig semmi hír, pedig minden sms-nél és hívásnál azt reméled, hogy... egy idő után már lélegzetvisszafojtva várod azt az egyetlen üzenetet.
Este a csapatból heten a Skype-on dolgoztunk együtt. Tettük a dolgunkat. S közben vártuk a híreket. Sehol semmi. Aztán valaki kapott egy sms-t: "bent vagyunk Haitiben, nem tudom mikor kapjátok meg az üzenetemet 12:35 van". Örültünk a hírnek, de először még csak visszafogottan, mert közben amerikai barátunk azt írta, hogy ő fél órával később Dominikából kapott üzenetet a csapattól. Persze hívtuk őket, de nem volt kapcsolat. Ez az órákkal ezelőtt feladott sms is csak egy kóbor térerő jóvoltából érkezett meg hozzánk valószínűleg. De akkor mi van most? Hol lehetnek? Elindultak? Vagy már meg is érkeztek csak nem tudnak üzenni? Valaki előkapta a világórát, s kiderült, hogy más-más időzóna. Akkor van rá esély, hogy... és két perc múlva felvették a telefont. "Felvették. Velük beszélek! Benn vannak. Jól vannak!"
Gondolhatjátok! Azt az érzést, hogy előkerültek, hogy bejutottak, s a közös örömöt, ahogy egymás után ujjongott mindenki, nem fogom egyhamar elfelejteni.
Persze volt utána még vagy három óra munka. S hajnali fél kettőkor, mikor feloszlott a Nagy Haiti Kupaktanács sms-t váltottam Lalával is, aki épp a reptér felé tartott Ulánbátorban. Mínusz 35 fokban. Hét órával előrébb. Bélák pedig Haitin. Plusz 35-ben, hat órával visszább. Nem mindennapi percek voltak.
Fáradtság és feszültség, megnyugvás és öröm.
Jézus elküldött: " a föld végső határáig...." Időnként ez nem jelent mást,mint hogy éjjel sokadszor is átbotorkálj a szomszédos gyerekszobába vagy hogy megszólítsd végre a szomszédot a lépcsőházban. És néha megadatik az is, hogy elmenjünk, elmenjenek, s vigyék Isten szeretetét, gyógyítását, ölelését,gondviselését... egészen a Föld végső határáig.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése