2011 képekben

Ebben az évben olvastam

1. P.Yancey: Kerülőutak a boldogsághoz

2. Hrabal: Szigorúan ellenőrzött vonatok

3. Bernstein: Hilary - a nő és a hatalom

4. P.Coelho: Tizenegy perc

5. Hemingway: Vándorünnep

6. Günter Grass: Bádogdob

7. Em Griffin: Szerezzünk barátokat!

8. Gary Chapman: Tavaszi történet

9. Gary Chapman: Nyári szellő

10. Nemes Ödön: Szabadon, örömmel, szeretettel

11. Gary Chapman: A házasság évszakai

12. Árpa: Ha én ezt a klubról egyszer elmesélem

13. Kit ad Isten

14. Méhecske

15. Kosztolányi : Esti Kornél

16. Kosztolányi : Esti Kornél kalandjai

17. Roald Dahl: Jámbor örömök

18. Joyce Meyer: Kezdj új életet ma

19. Karinthy: Utazás a koponyám körül

20. Dosztojevszkij: Karamazov testvérek

21. P.Coelho: Az ördög és Prym kisasszony

22. Görbitz- Hán: Menekülés

23. Joan Chittiater: Az évek ajándéka

24. Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe

25. Ferenczi Andrea: A tiszteletes

26. Frontvonal - Sztehlo Gábor élete

27. John Bevere: A sátán csalija

28. Pulay Gyula: Tekintély és szabadság a nevelésben és a vezetésben

29. Mint aki látja a hangot - Visky Andrással beszélget Sipos Márti

30. Kenneth E.Hagin: A hívők hatalma

31. Derek Prince: A Szellem ajándékai

( A képen a Bálint-Bori által készített idei könyv-karácsonyfánk )

Dorian Gray arcképe - avagy az átok is "áldás"?

A napokban fejeztem be Oscar Wilde fent nevezett regényét. A regény sztorija egy érdekes ötletre épül, mely szerint a főszereplő (D.G.) nem öregszik, nem változik attól a naptól fogva, mikor a róla készült portré megpillantásakor az a kívánság hagyja el száját "bárcsak az arcképe változna, öregedne, s ő maradna mindig ugyanaz...". Kívánsága mesés módon teljesült, bár ennek következményei már kevésbé voltak mesések. Mivel a bűn nem hagyott nyomot rajta, D.G.válogatottnál válogatottabb kicsapongásokra vetemedett.

Olvasás közben eszembe jutott az az isteni igazság, hogy még az átok is Isten kegyelmének eszköze azok életén, akik őt szeretik. Valahol úgy olvastam, "az átok nem más, mint a menny visszajelzése arról, hogy elvesztettem egy örökségemet." Amikor az ember észleli, hogy valami nem megy, valami gond van... eszmélni tud, s előbb-utóbb változtat a dolgain. Ez is kegyelem, hogy nem rohanhatunk teljes erővel a vesztünk felé, hogy Isten "visszajelez" dolgainkra, hogy nyomot hagynak rajtunk a történések.

"Együtt lenni jó!"

Idejét se tudom, mikor volt olyan ünnepünk, amikor minden családtaggal találkoztunk volna karácsonykor. Most megadatott ez a kegyelem. 23-án az Osgyán családdal ünnepeltünk. 26-án délután pedig útra keltünk, hogy a Révészekkel találkozzunk. Két este és másfél nap. Nagyon hamar elrepült az idő. Újra megtapasztaltuk, hogy sok jó ember kis helyen is elfér. És milyen jól...

Tegnap reggel aztán Békés felé vettük az irányt, hogy dédimamával is találkozhassunk végre. Érdekes volt életnük korábbi helyszínein járni. Megnézni a házat, ahol évekig éltünk. Az iskolát, ahová naponta elgyalogoltam. Boriék óvodáját. Végigautózni a vésztői úton, amit biztos megtettünk vagy ezerszer. Jó volt látni a mamát. Akkor is, ha számára már nem olyan nagyszerű ez a földi lét. Jó volt látni, hogy készen van és hazavágyik. Jó volt találkozni az unokatesókkal. S jó volt hazaérni a végtelennek tűnő autózás után.

Családban élni jó.

Joel

A Kempinski díszvacsoráján ültünk. Sokféle téma szóba jött. A vacsora végén azt mondta: "Szerencsés vagy, hogy ez az ember a férjed!" - Ezt mindig is tudtam, de nem értettem, a multi cég igazgatója másfél óra alatt hogy jutott erre a következtetésre.

"Elmesélte, hogyan találkoztatok azon a karácsony estén. - Tudod, velem is történt egy karácsonyi csoda."

Sok-sok éve vártak egy babára, egy csodára. Emberileg nem volt már sok esély.

Két éve a férfi szüleinél Franciaországban töltötték a karácsonyt. Szenteste elmentek a templomba, s a mise után a hegytetőn álló templom előtt megfogták egymás kezét, s utolsó esélyként megszólították a Mindenhatót. "Egyetlen kérésünk van. Tekints ránk, és add meg a csodát, hogy jövő karácsonykor már hárman állhassunk a fa alatt."

Szenteste volt. Elkészült az ünnepi vacsora, s az ajándékok is díszben várták a lány szüleinek érkezését. Bármelyik pillanatban betoppanhattak már. De a lány hirtelen tudta, hogy valaki más is érkezni készül. "Elfojt a magzatvíz. Le kell mondanunk a karácsonyi vacsorát."

2010. december 24-én este - napra pontosan az imádság évfordulóján - megszületett Joel, aki nevében is hordozza azt a reménységet, amit Isten ad.

"Ma sem értem, hogy történhetett meg épp velünk" - mondta a férfi.

"Jó az Úr, és jókat tesz!"

Ki kutathatná ki az Ő tetteit?

Hálás vagyok...

214. Hálás vagyok, hogy Isten ünnepeket adott.

215. Hálás vagyok, a pihenésért.

216. Hálás vagyok, a készülődés izgalmáért, öröméért.

217. Hálás vagyok a Názáretiért

218. ... hogy lejött, testet öltött.

219. ... hogy emberré lett, hogy ember lehessek.

220. ... hogy "Velünk az Isten!" - Immánuel. Velünk az Isten!

221. Hálás vagyok az elmúlt hetek kegyelméért.

222. A 24.500 cipősdoboz ajándékért

223. ... az 1060-ért.

224. Hálás vagyok Timiért, és minden munkatársamért.

225. Hálás vagyok a parajdi útért

226. ... s hogy kedden nem kellett Pécsre mennem.

227. Hálás vagyok, hogy Isten megadta azt a különleges kegyelmet, hogy az Arénában együtt lehettünk hívők és azok, akik ma még nem azok

228. ... hogy részei lehettünk egy csodának, amit talán sokszor fel se fogunk, át se élünk. Mert nem tudom mennyire gyakori is az a világban, hogy egy ország nemzeti rádiója, zenekara, köztársasági elnöknéje, legnépszerűbb előadói, a közmédia 1.200 alkalmazottja együtt ünnepeljen a keresztényekkel, és meghallgassa a karácsonyi evangéliumot.

229. Hálás vagyok a gyógyulásért.

230. Hálás vagyok, hogy az egyetemen Borinak sikeresen lezárult a félév,

231. ... hogy sikeresen túl van az első vizsgán.

232. Hálás vagyok, hogy ma este együtt karácsonyozhatunk a szüleimmel és testvéremékkel.

Illés első repülése

A hétvége családi szenzációja: Illés első repülése.
Pénteken az iskola helyett a Malév Cipősdoboz Járatával Marosvásárhelyre repültünk Illéssel. A fiú persze izgalmában alig tudott elaludni előző este. A reptéri sajtótájékoztató alatt pedig körbe-körbe szaladgáltak Benedek barátjával. A gépen már lélegzetvisszafojtva várta, hogy végre a levegőbe emelkedjünk. "Ez volt életem legklasszabb érzése" - mondta a felemelkedés után. Az a kiváltság is megadatott nekik, hogy a repülési magasság elérése után bemehettek a pilótafülkébe is, ahol a kapitány elmesélte, hogy is működik egy gép. Este aztán volt miről beszélgetnünk lefekvés után.
Bár az Isi - a szovátai k

Bejegyzés közzététele

islányokkal ellentétben - azt mondta, hogy ő nem szeretne pilóta lenni, mert ilyen rengeteg műszerre képtelen lenne egyszerre odafigyelni... s mégis csak nagy a felelősség...

Karácsonyi készülődés

"Kamatmentes karácsony" - olvasom reggel az óriásplakáton. Meghökkenek egy pillanatra: "Valóban ez a karácsony legfontosabb jelzője?" Aztán eszembe jut a múlt heti androidos telefonos sajtóesemény, ahol az egyik workshop témája a "Hogyan készülök a karácsonyra a mobiltelefonommal" volt. Míg a másiké "Mobiltelefonnal készíthető ajándékok...."

Vajon mennyivel van távolabb a keresztény nyugat karácsony lényegétől, mint mondjuk Mongólia?

Karácsony. Nekem mit jelent? Hogy készítem a szívemet?

Lejött. Alászállt. Emberré lett.

Közel jött.

Hozzám. Értem.

Hogyan készítem a szívemet?

Hogyan tudom majd Őt igazán ünnepeli?

Tudok ünnepet varázsolni a rám bízottak közé?

Itt lesz majd közöttünk?

Igazán?

Szeretném, ha nem érne készületlen az ünnep. Ha minden puritán külsőség ellenére rám találna... S nem lennék akadálya, hogy köztünk lehessen.

Szelek szárnyán

Sok apró csodával teli nap. Munka is akad, de öröm is bőven, ebben a cipősdobozos ádventben.

Délelőtt a Westendnél lévő gyűjtőpontunknál jártunk. Óriási szélben küzdöttük be magunkat az adventi vásár egyetlen nyitva tartó házikójába, a Cipősdoboz Gyűjtőpontba. A szemben lévő bódét a szemünk láttára borította fel a szél. Bent a csurig telt házikó tiri-tarka látványa melegített át bennünket. No meg később a dobozpakolás.

De nincs is annál szívmelengetőbb, mint kézbe venni több száz dobozba zárt szeretetcsomagot. És milyeneket! Volt ott kisbabának szánt bébiételestől 16 éves Zsuzsikának küldött csodadobozon át mindenféle. Az idei kedvencem: a gumimacis. Valaki nagy gonddal gumimacikkal díszítette körbe a dobozt. Mennyi, mennyi szeretet...

Nyugdíjas néni. Hatalmas szatyrokkal közelít. "Hatot hoztunk. Bízunk benne, hogy örülnek majd neki a gyerekek." Fiatal anyuka karján kétéves kisfiával az óriási szélben alig bírnak talpon maradni. A kicsi adja át a dobozt. Egy másik kisfiúnak... Mennyi szeretet.

Részei lenni egy szeretetküldeménynek. A titkos csodának, ahogy ki tudja hol és hogyan jut majd célba egy kedves szó, egy szívből jövő ajándék.

Holnap a Kossuth Rádió Közelről című másora 15.30-tól élőben jelentkezik a gyűjtőpontról. Az egyik riportban pedig a fehérvári dobozosok is megosztják majd élményeiket.

A pillanat, amit szívesen elkerülnél

A pillanatok sokfélék. Nemcsak szépek, jók, boldogságosak és várva vártak, de olykor félelmetesek és szorongatóak.

Vannak pillanatok, melyeket szívesen elkerülne az ember. Mit nem adna, ha egyszerűen kihagyhatna az életéből!

Retteget vizsgák. Régóta halogatott elkerülhetetlen beszélgetések. Kínos csöndek. Nyilvános kudarcok. Álmatlan éjszakák. Feszült várakozások. Rossz hírek. Hibákkal való szembesülések...

Talán neked is van a naptáradban egy fenyegetően közeledő dátum, amit nem bánnál, ha magad mögött tudhatnál.

De ezek a nemszeretem pillanatok valahogy megkerülhetetlenek.

Ők is az élet részei.

Ők is Isten bennünket formáló tervének részei.

Általuk is többé leszünk.

Igen, bármilyen hihetetlen, általuk is többé, jobbá lehetünk, s leszünk.

Épp a nem szeretem pillanatok által. Amik olyan hosszúak, olyan lassan jönnek, s múlnak el.

De visszanézve ők azok, kik a legtöbbet formálták életünkön. Bennük az ember oly esendő, s a kegyelem olyan hatalmas - és annyira közeli lesz végül. Szinte kézzel fogható...

Rést ütnek az idő falán. S ezen a résen át rálát az ember maga maga valódi helyzetére. Hogy bár esendő, halandó, s úgy érzi, sose volt még szüksége ennyire az Istenre, mégis az Örökkévaló Örökké Szeretett teremtménye. Akit soha nem hagyna el. Egyetlen pillanatban se.

Olyan csak egyszer esett, az Egyetlennel... hogy többé ne eshessen meg veled.

"Íme, tenyerembe véstelek be, szüntelen előttem vannak falaid. Fiaid hozzád sietnek, pusztítóid és rombolóid pedig kivonulnak belőled." Ézs.49:16-17.

Hálás vagyok...

Hálás vagyok

194. az adventi fényekért.

195. a várakozás öröméért.

196. az esti sétákért a belvárosban.

197. az új embereekért, akiket megismerhetek.

198. Hálás vagyok az önkéntesért, akivel elrepült az idő a cipősdoboz házikóban.

199. ... a forralt borért.

200. ... a kürtős kalácsért.

201. A 25+25-ös csodás, fényes ünnepért.

202. Hálás vagyok a testvéremért.

203. ... az együtt töltött időért.

204. ... az oroszlányiakért.

205. Nelli néniért, akivel mindig felüdítő együtt lenni.

206. Hálás vagyok az autópályákért - különös tekintettel az M7-es 3 sávos szakaszáért.

207. Hálás vagyok a vasárnapi ebédért az Isivel Pesten.

208. ... a hétfő hajnali utazásokért a Borival.

209. Hálás vagyok a Wessis koliért.

210. ... hogy hazaért a Bazsi és ma újra láthattam.

211. Hálás vagyok Isten kegyelméért, ami MINDEN reggel megújul felettünk.

212. ... hogy ma is elküldi az Ő anygalait, akik körülveszenk, hordoznak, betöltik szükségeinket és elhozzák a választ imáinkra "feljebb, mint ahogy mi azt kérni, vagy elgondolni tudnánk" (Ef.3.)

213. ... hogy az Atya örökkévaló szeretete ma is körülölel. És ma se lett se több, se kevesebb - mint tegnap vagy tegnapelőtt, mert ugyanaz ÖRÖKKÉ.

Jelen lenni a pillanatban

Ma az instant levesek és a hipersebességű internetkapcsolatok korában ritkán tesszük fel magunknak azt az egyszerű kérdést: „Miért nincs időm várni? Hová is rohanok?” Elgondolkodni sincs időnk ezen. Pedig a válasz nélkül még a várakozás ünnepe, az Advent se lesz más, mint egy újabb megoldandó feladat, amit pénzben, üzletekben és áruminőségben mérünk.

Adventi rohanás – furcsa paradoxon. Hisz az advent üzenete épp a készülésről, a várakozásról szól. Eredetileg a Jézus Krisztus megszületését megelőző várakozással teli évszázadokra emlékezünk – újabb eljövetelét várjuk az adventben. A ma embere számára ebből az ünnep várása, a karácsony előtti készülődés maradt. Legtöbbünknek még ez is rohanásban, a megsokasodott tennivalónkban ölt testet. De marad-e időnk többre, valami értékesebbre is? Mert az időből mindenkinek egyformán adatik . Csak rajtunk áll, hogy hogyan is használjuk, mivel töltjük meg azt.

Az idő az élet legbecsesebb árucikke. A legtöbben erre már csak későn jönnek rá. Amikor a gyermekből felnőtt lett, amikor a legaktívabb évek már elmúltak, amikor már nem lehet mellettünk, akire a legjobban vágynánk. Az elmúlt időt már nem lehet visszahozni. De a ma döntése még a miénk. Miért kellene mindig máshová tartanunk? Miért ne lehetnénk jelen a mában, jelen a pillanatban? Jelen lenni a pillanatban. Az adventi esték beszélgetéseiben. Az ünnepváró csendben. A várakozó gyermekek örömében. A szavakká formált szeretetben. A szeretetből fakadó adás izgalmában. A másikra figyelésben. Valami önzetlenben, amit csak ritkán teszünk.

Végül is csak egy döntés: megállni, és jelen lenni a pillanatban.

( a hétvégi megyeibe készült írás)

Tanulási nehézség(ek)

A cipőkötés évek óta gyötrelmes kérdés Illés esetében.

Ma estig képtelen volt megtanulni cipőt kötni. Ennek a legfőbb oka az az állítása volt, mely szerint ő TUD masnit kötni. Egyébként is elég konok, s ha valamit a fejébe vesz... Mindemellett büszke is, s aligha ismerné be, hogy ő nem tud valamit, s segítségre szorul. Ezek a vonások együtt tökéletesen taníthatatlanná teszik az embert.

Próbálkoztunk mi sokszor.

Próbálkozott apa, anya, nővérek és bátyó. De hiába... csak nem bújt át az a nyuszifül.

Nem bújt át, mert Illés a procedúra közepén mindig vitába szállt aktuális mesterével, hogy "tudom, már tudom, nem kell mutatni, hagyjál!" Majd rendre belegabalyodott a sokféle nyuszifülbe, hogy végül csapkodva, dühödten feladja :"nem tudom megtanulni, soha nem tudom megtanulni!". Tehát csak kétféle hozzáállás létezett: a hamis magabiztosság és a teljes feladás. Együttműködés szinte sose.

Ma délután a suliban aztán ultimátumot kapott a fiú. Péntekig legkésőbb meg kell tanulnia kötni.

Itthon meg apa helyezett kilátásba némi kellemetlenséget kedvezőtlen hozzáállás esetére.

Így aztán ma este maga kezdeményezte, hogy tanuljunk... Nem ment villámgyorsan, hisz régen beidegződtek már a szokásos játszmák. Ám ma a tanító is másképp állt a témához. Közöltem vele, hogy dühkitörés és egyéb negatív hozzáállás esetén visszavonulok. Erre visszakozott, hogy: nem, nem, ne menjek el, ő ma tényleg tanulni akar!

Hullottak könnyek, repültek bakancsok, de tíz perc alatt már eljutottunk ahhoz, hogy egyetlen mozdulat választott el a hőn áhított masnitól. Aztán sikerült. (Bevallom, először magam is csak azt hittem, valami véletlen folytán virít a masni a bakancson.) Illés megpróbálta és sikerült újra és újra. Egymás után tizenkétszer sikerült.

S ha már a rá nézve kevésbé hízelgő vonásaiba beavattalak benneteket, hát az is hozzá tartozik a történethez, hogy az öröm közepén átölelt, puszit adott és azt mondta: "Köszönöm, hogy megtanítottál kötni. Ne haragudj, hogy dühös voltam!"

Adventi naptár 2011

Haszid narratívák, avagy az Isten történeteket ír az övéivel

Nincs két hete, hogy a Harmat kiadásában megjelent A tiszteletes - Ferenczi Andrea beszélget Szenczy Sándorral interjúkötet.

Több történetem is van a könyv kapcsán. Az egyik a héten esett meg velem a Kossuth Rádióban. A riporternő azzal indított, hogy a szerkesztőtől kapott egy fiktív történetet, mely szerint egy házaspár valahol külföldön egy árvaházban járt. Itt a felség felemelt a földről egy kisbabát és azt mondta: "Vigyük haza!" , de a férj rászólt: "Azonnal tedd le, nem vihetjük haza..." A riporternő kezdte volna magyarázni, hogy szerinte miért is kitalált a történet, mikor megjegyeztem, hogy nemcsak hogy nem kitalált, de Szenczy Kati és Sanyi személyében ismerem is a szereplőket. Vicces volt.

Később, amikor meghallgatta a történeteinket nagyon csodálkozott, hogy is eshetnek meg velünk ilyenek, pedig átlag magyar polgároknak tűnünk.

A kötet kapcsán a másik szotri, ami tetszett egy korábbi pécsi professzorommal kapcsolatos. Nem is sztori, csak egy mondat. Amikor elolvasta a könyvet azt mondta, szerinte nagyon különleges kötet. Különleges és ritka ma már, hisz az emberek többsége pontokban él, nincsenek történeteik. Ez könyv pedig telis tele van haszid narratívákkal, olyan történetekkel , melyek a zsidó-keresztény gondolatkörben értelmezhetők, az Istenre mutatnak.

És igen.

Annak, aki az Istennel jár, vannak - kell, hogy legyenek történetei. Történetei, melyek az Isten nélkül nem lennének. Történetei, melyek többről szólnak, mint csak róla, melyek bárkivel megeshetnek, aki ugyanúgy követni kezdi az Istent.

Az Isten ma is történeteket ír, ahogy tette azt Ábrahámmal, Izsákkal, Jákóbbal... Dáviddal és Salamonnal, Dániellel.. Józseffel és Máriával, Saullal és Kéfással, Lutherrel és Kálvinnal, Wesley Jánossal, Derek Princeszel vagy a mai hithősökkel.

Azért hozott be ebbe a világba, hogy megmutassa dicsőségét rajtad!

Ha kíváncsi vagy mások történeteire, ajánlom a fent említett kötetet.

Az emberi agy öregedéséről

Napjainkig elfogadott volt a nézet, hogy az emberi agy a testhez hasonlóan hanyatlik, öregszik az évekkel. Az volt az általános orvosi felfogás is, hogy agysejteink száma 20 éves korunkban csökkenni kezd, s 70 éves korunkra legalább 10%-kal kevesebb lesz. De az Alzheimer-kutatások felfedezték, hoyg ez egyszerűen nem igaz.

A neurológiai kutatások megerősítik, hogy az idős emberek agya fizikailag valóban kisebb, de értelmi képességeit tekintve semmivel sem marad el a fiatalokétól. Bizonyos tekintetben, a gondolkodás és a kreativitás terén akár még jobb is, ha másért nem, hát amiatt, hogy az idősek éleselméjűségéhez a rengeteg tapasztalatuk is hozzáadódik.

Ma már tudjuk, hogy az anómia, amikor az ember képtelen emlékezni a nevekre, 30 év fölött általános. Ez vonatkozik a viccekre, a tájékozódásra és a telefonszámokra is. Úgy tűnik, az agy öregedése során elkezdi különválasztani és kiselejtezni az "érzelmileg semleges" információkat. Ami nem bír személyes jelentőséggel, az az évek múlásával egyre kevésbé lesz fontos számunkra, egyre kevésbé lesz hozzáférhető, miközben az érzelmileg fontos dolgok egyre élénkebbé válnak. Más értelmi képességeink is kiélesednek. Sokkal megfontoltabbakká, sokkal elemzőbb beállítottságúakká válunk. Jobban képesek leszünk pl. az adtok megbecsülésére és felbecsülésére. Kezdjük észrevenni a világ, az emberek és az eseméynek, az adatokon túli eszmék más dimenzióit, és belevesszük őket a válaszainkba. A tudást tapasztalattal töltjük meg, majd pedig bölcsességet adunk hozzá az eredményekhez.

De csakis akkor, ha az öregedéssel tovább fejlődünk, tanulunk és pallérozzuk az elménket.

A veszély abban rejlik, ha nem tápláljuk az elménket. A rest,a sorvadásnak kitett elme az, ami leépül.

( Hooyman-Kiyak:Social Gerantology)

Isi az isiben

Múlt szerdán nyíltnap volt az isiben. Nincs is annál klasszabb, mint belesni abba a világba, ahol a gyereked nap, mint nap éldegél. Még csak pár hete, hogy az iskolapadot koptatják, de elképesztő mi mindent tanultak azóta csemetéink. Illés volt a hetes, s már azon is csodálkoztam, hogy hogyan is jelentenek. Túl az osztálylétszámon, a hiányzók számán, teljes dátum (évszám, hónap, nap, milyen nap) , s hányadik tanítási nap is ez az évben. Hamar kiderült, hogy valóban matektagozatra jár a gyerek. "Jellemezd a következő számot..." - s a megszólított már sorolta is " ahetespáratlanszámkisebbikszámszomszédjaahatnagyobbikszámszomszédjaanyolcegyjegyűa számegyenesenitttalálható". Úgy, hogy közben a szőnyegen bizonyította is, hogy páratlan a szám. Örülök annak, hogy valami hirtelen jött ötlettől vezérelve megpróbálkoztunk a felvételivel. Jó látni, hogy Illés élvezi az iskolát - különösen a matek órákat.

Tegnap hozta haza a negyedéves értékelést. Az egyetlen tárgy, amiből nem a legjobb minősítéseket kapta az ének. És nem is tagadta a fiú, hogy nem igazán kedveli az énekórákat. Most az "agyátállítás" projekt következik. Ugyanis a hangja tiszta, s a zenét kedveli, de valamiért azt vette s fejébe, hogy az éneket szeretni snassz dolog. Talán, mert fiú a gyerek?