Good-bye-ron

Nyolc hónapja ismertem meg Byront. A szabadságról visszatérve egy fekete szőrpamacs fogadott az irodában. Akkortájt még Timi, a "nevelőanyukája" egy szatyorban, a hóna alatt utaztatta reggelenként a dolgozóba. Azóta rengeteg minden történt Byronnal, akinek kalandos életét nyomon is követhetitek a http://kutyakuldetessel.blog.hu/ weboldalon. Byron vakvezető lesz, s mivel a Timi szeretett volna tenni valamit egy látássérült emberért, hát befogadta Byront, a leendő "szemet" 10 hónapra, mielőtt a kiképzőhöz kerülne.

Az apró szőrcsomóból elég gyorsan lett kiskutya, akivel végigcsináltunk egy teljes cipősdobozos szezont. Járt velünk a gyűjtőpontokon, a raktárakban, az osztásoknál. Még riport is készült róla a Kossuth Rádió Ózon című másorában. Az e heti Blikk Nőkben szintén róla szól egy írás. Byron villámgyorsan felcseperedett. Eredetileg május közepén kellett volna búcsút intenie a Timiéknek, de a héten hirtelen adódott egy épp neki való feladat. Valahol Salgótarjában él egy fiú, aki nemsokára véglegesen elveszíti a látását. Nem egyszerű napokat él. Szülei és a vakvezető kutyákat képező alapítvány úgy gondolták, Byron szeretete sokat jelenten neki ezekben a nehéz napokban. Így ma délben Byron elkezdi szolgálatát. Mi pedig búcsút intünk neki: " Viszlát Byron, légy áldás!" Köszönjük, hogy nyolc hónapra megismerhettünk.

Esti séta

Ahogy telnek a napok, egyre jobban érezzük az idő szorítását. Készülni, edzeni, alapozni kellene... de mikor?

Jobb híján továbbra is maradnak az esték, az éjszakák.

Miután a gyerekek elaludtak, a sötétség leszállt a városra s az utcák is kiürültek mi szépen megpakoljuk hátizsákjainkat, és útra kelünk kifelé a városból.

Hol erre, hol arra.

Adott az Öreg-hegy. De nem ritkán a kinti Tescot is megcélozzuk. Persze olyankor kifelé üres hátizsákokkal, hazafelé pedig a bevásárlással jövünk. A héten a teszkós távot már sikerült 40 percre lenyomni (persze csak az egyik irányba). S mivel a magunkkal hozott étkezési utalványok nem voltak teszkó-kompatibilisek, így azt is kitapasztaltuk, milyen a zsebeinkből összekapart aprókat kiszámolgatva megvenni a legszükségesebbeket. Az éjszakai órák ilyen bevásárláshoz nem is olyan rosszak, mert akkor pakolják ki a szoros lejáratú leárazott cuccokat - így megdöbbentő mennyi mindent tudtunk hazahozni pl. nyolcszáz forintból :)

Tegnapra Kisfalud jutott. A ház elől indul a 22-es busz, kifelé azzal tettük meg a távot. Ez a járat a Köfém felé is tett egy kitérőt, mert épp akkor volt a műszak-váltás. Érdekes érzés volt belecsöppenni egy másik, eddig láthatatlan világba. Látni a fáradt embereket, amint kis hátizsákjaikkal befelé araszolnak a gyárkapun. Lassan kezdődik a műszak... és milyen hosszú. Gimis koromban az őszi szezonban a békéscsabai konzervgyárban nyomtunk le egy-egy éjszakai műszakot az osztállyal. Végtelen hosszú egy éjszaka a szalag mellett befőttesüveg-tetőket kopogtatva... Hálás vagyok, hogy nem kell három műszakban dolgoznom. Ehhez képest nekünk csak haza kellett vonszolni magunkat Kisfalud túlfeléről. Tegnap éjjel kicsit megéreztem azt is, milyen lesz ha az ember kimerült és fáradt, s már csak a lábai viszik.

Hálás vagyok...

A hálaadás nyomában öröm terem. Így sokszorozódik az áldás az életünkben. Isten áldása örömöt fakaszt, s amikor hálát adunk, újra átéljük az örömöt.

365. Hálás vagyok a virágokért. A kuka mellett virító ibolya szépségéért.

366. ... az ibolya illatáért. Hogy egy törékeny, parányi teremtménye a Mindenhatónak órákon át képes illatozni.

367. Hálás vagyok a gyümölcsfa illatáért, ami a tegnap esti sétánk közben örvendeztetett meg a VOK előtt.

368. ... a tiszta ablakokért.

369. ... az új hét áldásáért

370. ... a különleges hétfőért az irodában

371. ... az új cd-ért

372... hogy a KÁ átment a műszakin.

373. Hálás vagyok, hogy tegnap hallhattam egy távol élő barátom hangját.

374. ... hogy komoly céljai vannak

375. ... hogy amikor vele nevetek, olyan mintha ma is diák lennnék :)

376. Hálás vagyok a ma délutáni Sárás vásárlásért.

377. ... s hogy Isivel és Sárával a Belvárosban elnyalhattuk az idei szezon első gömb fagyiját.

378. a http://merenyizoltan.hu/index.php/rss/videok oldalért, mert a Zolinak köszönhetően amióta nincs tv-nk sose maradtunk még néznivaló híján, ha épp ehhez volt kedvünk .

Napi C.S.Lewis

- Néhány gondolat a nyomorúság bajnokairól -

"A nyomorúság bajnokai újra és újra kiölik másokból azt a boldogságot, amit ők önmaguktól eltaszítanak."

"A szeretetlenek, az önmaguk börtönéba zárkózottak követelése, hogy zsarolhassák a világmindenséget, hogy addig senki ne ízlelhesse meg a boldogságot, amíg ők bele nem egyeznek a boldogságba, persze saját feltételeket szabva ; hogy övék lehessen a végső hatalom ; hogy a pokol megvétózhassa a mennyet."

" A szánalom cselekedete örökké élni fog, de a szánalom szenvedélye nem.

A szánalom szenvedélye az a szánalom, amely szenvedést okoz, az a fájdalom, ami az embereket rábírja, hogy beleegyezzenek amibe nem volna szabad ; hogy hízelegjenek, amikor az igazat kellene mondaniuk; az a szánalom, ami oly sok nőtől szüzességét, oly sok államférfitól pedig a becsületét csalta el - ez a szánalom meghal. ( megj. a mennyben) Ezt fegyverként használták a rossz emberek a jók ellen, s ezt a fegyvert meg kell semmisíteni. "

Ne temessük be a kútjainkat!

Kedden rendeztük meg a már hagyományos nőnapi vacsorát a gyülekezetben. A városban lévő női szállóról és anyaszállóról látjuk vendégül ilyenkor azokat a lányokat és asszonyokat - no meg csemetéiket - akik elhagyni kényszerültek családjukat, otthonukat. Már ha valaha is volt nekik ilyen...

Idén kicsit késtünk a nőnappal. Kati, aki évről-évre a szervezés oroszlánrészét vállalja, külföldön dolgozik, s mivel nekem sincs mostanában túl sok szabad estém, vártam, hogy valaki más felveti-e a nőnapot. A márciusi női alkalmon Izsák élete alapján a kutakról beszélgettünk. Atyáinktól örökölt kutak, saját magunk által kiásott, feltárt források, régi kutak kitisztogatása... Jó közösség kerekedett. A végén vetette fel valaki, hogy "van nekünk az a nőnapi vacsoránk, azzal most mi lesz idén? - mert ha már van ez a jó kis kutunk, melyne keresztül bemutathatjuk Isten szeretetét néhány asszonynak, nem kéne most betömni!". Percek alatt összeállt a terv. Már csak a megvalósítás maradt hátra - amire most kedden került sor. A szállón örömmel fogadtak, már azt hitték, idén elmarad az ünnepi vacsora. Pedig idén a foltvarrók is készítettek ajándékot. Kézzel varrott zsebkendőtartókkal gondoltak a vendégekre.

Kutak. Meglévők és még csak reményteliek. Nem mindig egyszerű "életben tartani" őket. Időnként kényelmesebb ott hagyni, elapadni, mint húzni, húzni... Jó, hogy vagyunk egymásnak, s tudjuk egymást figyelmeztetni, ha a kényelem betemetni készül forrásainkat. Mert mennyivel egyszerűbb egy kutat húzni, mint újat ásni a sivatagban...

Az úti fogkefe, a lóbalzsam és a kétségek

Három hét múlva indulunk...

Most még annyira hihetetlen, hisz olyan régóta tervezgetünk, számolgatunk, hogy valahogy az egész egy távoli utópiának tűnik. Pedig három hét múlva kedden délután már a párizsi járaton ülünk a Lalával!

Három hét múlva indulunk... Addig rengeteg feladat, szervezés, beszerzés vár még ránk. Az elmúlt hetekben ezekkel teljesen leálltunk, így tegnap tudatosítanunk kellett, az utolsó napok (húsvét!) kapkodásait elkerülendő neki kell látnunk a hiányzó dolgok beszerzéséhez. Este vettünk is rögtön két túrazoknit, két praktikus úti fogkefét és egy doboz lóbalzsamot - ami sokak szerint nagyon hasznos egy megfáradt zarándoknak.

Három hét múlva indulunk... A felkészüléssel elég rosszul állunk. Gyakorlatilag addig már csak egyetlen szabad napunk lesz - a nagyszombat. Így elég esélytelen, hogy komolyabb terhelésnek, túrának tegyük ki magunkat. Az ifis hétvégén adódott egy közepes erősségű 12 km-es túra a Cseszneki várhoz, melynek megtétele után sikerült jól leplezett pánikhangulatba kerülnöm. A körülmények ismeretében ugyanis most teherrel, botokkal... vágtam neki a távnak, aminek a vége felé már alig vonszoltam magam. Mi lesz velem a Pireneusokban?!? "Kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe..."

Kétségtelenül komoly kétségekkel küszködöm. Jövőbeni teljesítményemet eddig erőteljesen arra a kijelentésre építettem, mely szerint "minden a fejben dől el" - mondja majd minden zarándok. Na mármost fejben én már eldöntöttem, hogy megcsinálom az egészet. Pénteken viszont szembesülnöm kellett azzal a nem elhanyagolható ténnyel is, hogy a fej mellett azért a lábizmok is szükségeltetnek ahhoz, hogy 800 (mit 800! 12!) km-t lesétáljon az ember. Szóval szép, szép, hogy egyre könnyebben teszünk meg távokat a városban éjszakánként, de mi lesz a hegyeken-völgyeken...

Három hét múlva indulunk... Lélekben is készülődöm. Az éjjel a neten akadtam egy zarándok soraira, aki őszintén írt a holtpontokról, amikor az ember komolyan mérlegelni kezdi: "mit keresek én itt? miért nem a nappalimban ülők? mi visz rá, hogy rójam a km-t km után?...." Talán nekem öt nap se kell majd ahhoz, hogy feltegyem a kérdés. Így igyekszem már most megfogalmazni a választ, miért is... - már ami tudható belőle, mert hiszem, hogy az igazi okot csak utólag fogom majd meglátni, megérteni.

Vinye, 2012. 03.15-17.

Ma

Ma megint nem tétlenekdtünk. Iskolai ünnepélyek. Kokárdák. Ünneplő ruhák. Egész estés elfoglaltság, mire mindenkire akad megfelelő méretű ing, nadrág, fekete cipő - főleg ha hónapok óta nem volt szükség rájuk. Még szerencse, hogy a kokárdákat pár éve egy kis jól bevált helyre gyűjtjük. Így azóta legalább megszűntek az ünnepnap reggeli ámokfutások a kokárdákért. Szóval miután az este minden érintett az ágya mellett tudta a kikészített ünneplőket, reggel már gyerekjáték volt az indulás. Apa fél héttől az irodában volt, így anyával ment ma az Isi az isibe. Anya onnan dolgozóba távozott, apának pedig délelőtt nyugdíjas alkalma volt. Miután a fiúk hazatértek, kocsiba ültek és feljöttek Pestre. Itt begyűjtötték először anyát, majd a Borit a koliból. Az egyesült család pedig meglátogatta mamit a kórházban, ahol a papival is találkozott. Innen is hazafelé még egy Ikea látogatás és vacsora is belefért a napba. Itthon végül Sára a fiúkkal Szilajt nézett, míg Bori az Imiék koncertjére távozott. Apa és anya összepakolta holnapra a hátizsákokat, majd a hátára kapta őket és nekivágott az Öreghegynek. Sikerült még letudni egy 10 km-es távot is.

Reggel újra útra kelünk. A Bakonyba, Vinyére megyünk az ifivel egy háromnapos tizedesképzőre. Izsák életét fogjuk tanulmányozni - de ezt ők még nem tudják.

Valami más

Néha egészen apró dolgokkal is különlegessé tehető egy ünnep, egy este vagy egy pillanat. A rendkívüli nem feltétlenül pénz kérdése.

Sára tegnap ünnepelte 17.szülinapját. A "hivatalos" ünnepet már vasárnap megültük. Tegnap - egy átlagos hétfő este - elvileg már semmi rendkívülivel nem készültünk. Sára kedvence a tejbegríz, így azt készítettem neki vacsira. Hirtelen jött az ötlet: tartsunk szülinapi gríz-partyt. Sokminden nem kellett hozzá, csak egy nagy adag tejbegríz, kakaó és cukor. Néhány szép tányér, tányéralátét és gyertyák. Tíz perc múlva már körbe is ültük az "ünnepi" vacsorát. Jó érzés volt, mert ez most csak róla és neki szólt. Azt hiszem jobban is, mint a vasárnapi torta a Viniczaiból.

Pár hete dán filmek estéjét tartottunk Lalával. Még csak a tékáig se kellett elmenni (ami egyébként épp most zárt be a közelünkben :( ). A youtube-on is megtalálható az Ádám almái és a Babette lakomája is. Egy csésze tea vagy egy pohár vörösbor, s már kezdődhet is az esti mozizás.

Bori is nagy mestere a rendkívülinek. A fiúkat mindenféle komolyabb előkészületek nélkül képes órákra elvarázsolni festéssel, rajzolással vagy most legutóbb épp a gyurmafilm-készítés rejtelmeivel. S akkor még nem beszéltünk arról, hogy miféle buktákat sütnek közösen. Mindig nagyon várják haza, mert tudják, hogy biztosan történik majd valami más...

Arccal a padlón

Zsúfolt napok, hetek vannak mögöttem. Az ember csinálja, amíg bírja. Persze ez nem kedvez a lelkiállapotának, idegrendszerének és főleg a családjának. Tegnapra is jutott feladat. Mára vendégeket vártunk. A készülésre persze ott volt az este , no meg a reggel.

Csináltam, csináltam, aztán csak eljött a pillanat, amikor elszakadt a húr. Kiborultam. Kiabáltam. Összetörtem.

Nem tudom, mire jók ezek... ha csak arra nem, hogy teljes összezuhanásban arcal a padlón fekve újra átéljem időnként mennyire szánalmas, mennyire esendő és mennyire ostoba is tudok lenni.

"Nem kellene ezeknek így lennie."

No de az ajtó előtt már énekelnek. Így nem marad más, mint megmosni a kisírt szemeket, s beosonni valamely kevésbé látványos helyére az imaháznak.

Aztán hálát adni, hogy itt lehetek - hisz mikor máskor lenne égetőbb szükségem az Atya szeretetére...

Abból is kapok - meg másból is.

Kifelé valaki magához ölel, s megdícsér, milyen szép is vagyok ma. Ma, amikor végre nem lógnak azok az útálatos fülbevalók a fülemben.

Őszinte voltam : " Csak véletlen. Épp nem volt a megszokott helyén."

Milyen vicces, hogy valakinek ez okoz örömöt! Sose dícsérne vagy bátorítana. Csak most...

Pedig ha tudná, hogy sokszor ezek a szerencsétlen fülbevalók női mivoltom utolsó kapaszkodói... csak erre marad erő, idő: az ajtó felé rohanva a fülembe aggatni az este a komódon felejtett példányt.

Gyakran feltett kérdések, mondatok... gondolat-forgácsok....

És ha mégsem?- bizalmatlanság

Vagy mégis?- remény

Soha! -a legfölöslegesebb szó

Mindííg! - tényleg mindig?

De jó hogy látlak!- bizalomnál több van bennem: elfogadás

Szerintem, .... - na innentől teljesen mindegy, hogy mit mondasz...

Tudok segíteni valamiben?- kiszolgáltatva a szeretet törvényszerűségének

Meddig tart még ez?- ha nem kérdeznéd, már lehet hogy rég vége lenne...

Hah! Bezzeg amikor...! - már nem vagy a helyeden/formában/toppon!

Mikor lesz ez meg? - meg lesz az, csak te rövidebbre terveztél valamit a valóságnál.

Hát ez meg hogy kerül ide? - figyelmen kívül hagyod, hogy a kegyelem másnál is ÉL.

Senki sem ért meg!- abszolut szűklátókörüség.

Húhh! Ezt megúsztam!- egyszer elmegy, de vigyázz, ne legyen' szerencsejátékoddá'!

Sajnálom, nem segíthetek!- kérdés az, hogy nem akarsz, vagy nem tudsz.?

Hogy vagy?- jó kérdés akkor, ha nincs időd a másikra

Mi van veletek? - ez már egy fokkal jobb!

Mi történt veletek mostanában?- baráti gesztus

Hiányoztál nekem... - a válasz joga és a tartalma ott marad a kérdezettnél: elfogadás-szeretet.

.

.

.

.

.

.

Nem kellett volna! - még mindig nem tanultad meg az elfogadás művészetét...

.............................................................. folyt. köv. ......................................................................................

Hálás vagyok...

346. Hálás vagyok ezért a tavaszi reggelért.

347. ... és a téli napsütésekért is - amikor az utcán hirtelen átmelegíti az ember vádliját egy kósza napsugár.

348. Hálás vagyok a barna kenyér zamatáért,

349. s a váratlanul kézhez kapott kajajegyekért, amiből a hétvégén is vehetünk majd kenyeret.

350. Hálás vagyok Illés meggyógyult kezéért, s hogy magától is pótolgatja esténként a kimaradt betűket.

351. ... a kora reggelekért, amikor Bálint kuckójában már ég a villany, mert nem rest ötkor kelni, hogy olvashasson.

352. ... Sára vidámságáért.

353. ... Boriért, aki olyan sokféle odafigyeléssel szereti az öccseit.

354. Hálás vagyok a Lalával közös imákért. Mert tudom, hogy "egy elűz ezret, kettő meg tízezret", s hogy hatalmas erő van az együtt egyakaraton elmondott imákban.

355. Hálás vagyok a szüleim egészségének helyreállásáért,

356. ... s azért az időért, amit az anyu nálunk tölthetett.

357. Hálás vagyok a házásság hetés vasárnap délutánért.

358. ... a meghitt légkörért.

359. ... Gabi és Imre munkájáért.

360. ... a jegyespárokért.

361. Hálás vagyok a zenéért, ami Isten különleges ajándéka. Valami mennyei eszencia és titok, ahogy néhány éteri rezgés képes a halandót egy másik régióba vinni. Ahogy a másodperc töredéke alatt képes kiemelni az adott lelkiállapotból, érzelmeinkből, s elvinni messze, adni valami mást.

362. Hálás vagyok a zenészekért, akik bár talán sokat küzdenek azzal, hogy elég jó-e amit adni tudnak, mégis vállalják az adás, a megmutatás, a kilépés kockázatát. S azt a kalandot és kihívást, amit ez a "lélektől lélekig" tartó út jelent.

363. Hálás vagyok a dicsőítőkért, akik mindemellett azt a lehetetlennek látszó küldetést is vállalják, hogy nem is akárhová, hanem Isten jelenlétébe vezetik a rájuk bízottakat.

364. Hálás vagyok a kreativitás ajándékáért.