Pages

2012. október 5., péntek

Depónia

Már jó ideje tervezgetjük a Borival, hogy egyszer lomtalanítás idején felkerekedünk és elmegyünk kincsvadászni. Mert biztos különös kincseket lelhet az ember ilyenkor a lomok között! Tavaly ez a feltételezésem be is igazolódott: egy esti sétánk alkalmával csodás régi bőröndöket (vagy ötöt!) leltünk egy halom tetején a Széchenyi téren. De Lala nem engedte meg, hogy hazahozzam őket. Szerinte ugyanis van elég szemét így is a házban. Évente minimum egy konténernyit vitetünk el kemény forintokért csak az alagsorból. Hiába győzködtem én, hogy ezek KIN-CSEEEK!!!, meg hogy higgye el főleg a Bori mi mindent odaadna egyetlen ilyen bőröndért -hajthatatlan maradt. Mi meg bőrönd nélkül... 
Ma reggel a Bori megint felvetette, hogy el kéne menjünk egyszer... mire eszembe jutott, hogy a belvárosban a héten volt a lomtalanítás. Nosza, irány a net, ahol megtudtuk, hogy ma a Maroshegyen viszik a lomokat. Öt perc múlva már a Ká-ban ültünk, és a Maroshegy felé száguldoztunk - ahol sajnos az utcák zömében már beelőzött a Depónia :(  Persze nem adtuk fel olyan könnyen! Bejártuk a fél negyedet, hátha valahol sikerül még megelőznünk őket. Minden harmadik utcában kukáskocsiba botlottunk, s persze a lomok már csak a Harmatosvölgy mellett voltak kinn- ahol is új építésű házak vannak, tele építési törmelékkel, meg másfajta lomokkal - még egy Ribban képkeretet is láttunk! A Brassai úton aztán az ódon házak előtt feltűntek a lomhalmok. Rögtön az elsőnél volt is egy koffer - de túl kopott és szakadt. A lomok többsége ezen a tájon leginkább marmonkanna meg ágybetét. Ennyi műanyag marmonkannát régóta nem láttam. Egy klassz fotelt azért leltünk egy mellékutcában, de nem fért be a Ká-ba. Így aztán az élmény az egyetlen, amit sikerült hazahoznunk a kincsvadászatról. Azt hiszem azért így se volt ez hiábavaló időtöltés - megvalósítottuk végre  a tervet, amit mindig csak elméletben szövögettünk.

Nincsenek megjegyzések: