Vértes

"Lassan őszbe öltözik a táj. A kora reggel félénk sugarai már erőtlenül söpörtek végig a Vértes lankáin, ahogy a környező falvak között úticélom felé száguldoztam. Szeretem ezeket a színeket. Szeretem ezt a vidéket. A lovasberényi lankákat. A zsidó temető robosszus kőkerítését. Az alcsúti arborétum mellett kanyargó utat. A váli völgyet. A kastélyromokat. Szeretem ősszel és télen, tavasszal és nyáron. Szeretem a nadapi ősjegyet. A hullámvasutas utat. A rengeteg erdőt. A kopottas házakat. Szeretem - ahogy ma reggel is - kelet felé elhagyni a várost.

Mint ahogy szeretem az egyik északi utat is, a Zámolyra hömpölygőt. Azon meg vasárnap reggel utaztunk Dáviddal Oroszlány felé. Azt az utat is szeretem. Nem utolsó sorban, mert Zámolyra visz - és onnan meg további csodahelyekre. Szeretem Zámolyt, közepén az égből pottyant rendőrlámpát. A körforgalom kopárságát. A gánti bánya vörösét. A falu svábos rendjét, csodás házait. A kék túra útvonalát. A kőhányási kápolnát. A kőkeresztet. A fenyőerdőt. A kanyarokat. A majki tavak csendjét. Várgesztes csodáját. A titkos völgyet. A várakat. Szeretem a Vértest." - írtam vagy két hete egy blog-kezdeményben.

Ezek a sorok annak apropóján jutottak az eszembe, hogy ma reggel újra ugyanazon az úton jártam. Azóta még színesebbek a fák, még őszibb a táj. De ahogy a szakadó esőben Bicske felé hajtottam megint csak átjárt az a különleges érzés, amit csakis a természet közelében tapasztal az ember. A teremtett világ befogadhatatlan szépsége. Az az örökkévaló, ami egy pillanatra átvirít a halandó mulandóságán. Jó felkúszni ezekre a dombokra és aláereszkedni a völgyekbe. Jó megcsodálni a szürke esőfelhőt a horizonton. Jó bevenni az ismerős kanyart, s még jobb felfedezni a sosem látott tájat. Haza Csákvár felé vettem az irányt, így Vértesbogláron át felfedezhettem egy általam még sose járt utat. ( mert a vasárnapi ebéd mellett azt is megtudtam, hogy Varga Laci időnként erre megy Szombathely felé :) )
A napot megkoronázta egy női közösségi alkalom. Ez mindig áldás. Nem tudom, nem értem, miért és hogyan. De az. A maga egyszerűségében, és őszinteségében. Abban, hogy szívek és generációk kerülenk egymáshoz közel. A közös imákban. A mindennapi terhek megosztásában. Mert amit az Isten kitalált - például a gyülekezet - az áldás az embernek.
S mivel a fiúk lebetegedtek - Lala ma délelőtt egymás után kétszer is járt a gyerekorvosnál - így este sokáig fennmaradtunk, s családi mozizásra is adódott lehetőség. Ez is különös élmény volt. Nem akármilyen családi mozi. A fiú a Marsról.  És én olyan boldog voltam, hogy én is átélhetem a csodát, hogy nekem is adatott a lehetőség: befogadni és szeretni és soha, soha, soha, soha, de soha, soha...