Öncsalás. Vajon hányszor és hányféleképp esik az ember áldozatául? Vajon hányszor ringatjuk magunk hamis biztonságba, téveszmékbe, elképzelésekbe - ahelyett, hogy szembenéznénk a realitással.
De csaljuk magunk másként is, amikor nem merünk ráállni arra amit Isten mond, amikor félelmek közt, kétségek közt, szorongva araszolunk a mából a holnapba. Amikor hitetlenül a föld alatt hagyjuk tálentumainkat - hisz úgyse menne az nekem, úgyse tudnám tökéletesen. És készülnek az észérvek, megy ám a racionalizálás. Hány és hányféle öncsalás!
Ma reggel az Igében olvastam: " Becsaptátok magatokat, amikor engem Istenetekhez, az Úrhoz küldtetek és azt mondtátok: Imádkozz értünk, és mondd meg mindazt, amit ...az Úr üzen, mi pedig megtesszük." (Jer. 42:20.) Aztán persze amikor az üzenet nem volt a kérdezők kedvére való, dehogy tették! És én? És mi? Jobbak lennének? Nem könyörgünk-e a kétségek idején kétségbeesetten "csak egy szóért" - aztán ha jön? Meghalljuk? Elfogadjuk? Aszerint megyünk tovább? Öncsalás.
Persze az öncsalás az ember ösztönös önvédelmi mechanizmusa. Csaljuk magunk, hogy élni tudjunk. Csaljuk magunk, hogy ne fájjon úgy a valóság, hogy el tudjuk viselni az elviselhetetlent. De előbb vagy utóbb (utóbb majd biztosan) elkerülhetetlenül szembesül az ember minden öncsalással. S milyen fájdalmas is lenne a felismerés, ha később kiderülne: sokminden csak álom volt.
Hogyan tudjuk elkerülni hát az öncsalást? Hogyan tudjuk minimalizálni: Felismerni? Kizárni?
Őszinteség. Önvizsgálat. Ima. Olyan értékes kapcsolatok, akiken keresztül az ember valós visszajelzéshez jut. Isten Igéje, ami maga az Igazság. Mert "megismeritek az igazságot, s az igazság megszabadít titeket..." és azt hiszem, hogy kell hozzá még némi bátorság is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése