Van testvéred?

Illés egyik kedvence az apával-anyával történő bevásárlás. Tegnap a Tesco pénztárosa megszólította:
- Van testvéred?
- Van.- válaszolta szégyellősen.
- Hány éves?
- Tíz.
Mondd el a többieket is! - biztattuk.
- És tizennégy, és tizenhat.
- Naháááát! Négyen vagytok testvérek! - csodálkozott el a pénztárosnő.

Nagyon szeretem, amikor idegenek rácsodálkoznak arra, hogy nagycsalád vagyunk. Vagy szájtátva kérdeznek vissza: "Négy? Neked négy gyereked vaaaan?". Szinte minden héten megismétlődik ez a mini jelenet. S én ilyenkor hálát adok, hogy Isten különös kegyelméből valóban négy gyermek édesanyja lehetek.
Illés pedig - akit az ilyen bevásárlós, ügyintézős kiruccanásoknál gyakran néznek egykének - nemcsak hogy nem egyke, de bővölködik a nagyobb testvérei szeretetében és figyelmében.

Gettómilliomos avagy kinek is nyomorúságos az élete

Esti mozizásként kivettük a tékából a Gettómilliomost, mert még senki sem látta a családból. Érdekelt, hogy mire is kapott 8 Oscart. Végül egészen más maradt meg bennem. Eszembe jutott egy közelmúltban folytatott beszélgetés, melyben valaki a magyarok borzalmas, reménytelen helyzetét ecsetelte. Hogy bezzeg a "kínai gazdaság döbörög"..., s nekünk meg milyen... Néztem az indiai gettóban felcseperedő, mindent túlélő kis fickókat. S eszembe jutottak a mi "borzalmas" nehézségeink itt Európa szívében. Tudom, tudom... Tudom, nem egyszerű a munkanélkülieknek, nyugdíjasoknak, nagycsaládosoknak, a pályakezdőknek... Tudom, hogy jobban élnek a Lajtától nyugatra. De vajon a Latorcától keletre is olyan irigylésre méltó a helyzet?
Az emberek egyszerűen nem hiszik el, hogy azzal az akármilyen életszínvonallal, amivel itt éljük kétezerkilences mindennapjainkat, még mindig a Föld népességének felső egyharmadába ( sőt talán a legmódosabb tíz százalékba) tartozunk. Hiába látnak képeket, filmeket. Hiába olvasnak híreket, cikkeket. Azt hiszik, ez csak a tévé, a kevesek eltúlzott borzalmai. Pedig nem. Pedig tény, hogy kontinensnyi ember várja korai halálát AIDS-től, maláriától... fertőzötten. Naponta 18 ezer gyerek hal meg éhezés vagy vészes alultápláltság következtében a Földön, és 850 millió ember félig éhezőnek minősül.Nem akarok tudni róla, mit érezhet az édesanyjuk (ha van olyan nekik). Maradnék inkább saját magyar "problémáinknál", melyekért milliók lennének hálásak...

Libegő

Délelőtt végre sok havi tervezgetés után ma eljutottunk családilag a Libegőhöz és a János-hegyre. Hát nem is értem, hogy miért nem járunk ide sűrűbben. ( ha emlékezetem nem csal, Lalával utoljára 1992.május 1-jén jártunk ott két másik teológus-házaspárral)
Szóval nagyon klassz volt. Az én párom Illés lett, aki pár méter után felvetette: "menjünk még egy köööört". "Jövünk majd visszafelé is." "Neeem. Jöjjünk le, és szálljunk be újra." Igaz a János-hegyen már szemerkélt az eső, de hihetetlen szépség, nyugalom (lévén munkanap és borongós időjárás), tiszta levegő... tárult elénk.

Szülinap

Ma két éves. A kisifi.
Könnyű dolgom lesz ezzel a bejegyzéssel, csak egy levelet és egy másik bejegyzést idézek.

"Sziasztok...!!!

Ma 2 éve hogy együtt vagyunk mint Kisifi...Nagyon jó...

Boldog szülinapot nektek...

Isten áldjon titeket!"

S tegnap pedig by Szivecskeklub

Megírom majd én :)
Tegnap volt az utolsó "nyári ifi". Muszáj volt kitalálni vmi nem szokványosat. Megbeszéltük, megimádkoztuk a jövő évi terveket(persze folyamatban van mind az ima, mind az ötletek megvalósítása ! ;)
Az ifi végére Szilvi meglepetést ígért. Én meg nem bírtam ki,hogy ne mondjam el-hisz félig tudtam miről van szó-így mondtam Szilvinek, vagy ő,vagy én, de nagyon gyorsan "rántsuk le a leplet" :O
Sorverseny 4 csapattal. De nem a gyüliBEN. Nem is előttte. A városban:
1.) 150 Ft-ból vásárolj minél több dolgot a TESCO-ban!
2.) Bekötött szemmel az ivókútból a szádban hozz ide-oda sok-sok vizet!(itt lehetőségünk nyílt szétosztani a csöviknek a megvásárolt kajákat)
3.) Buszpályaudvaron rohangálni időpontokért.
4.) Bibliakvíz. /Ádival és Joncussal? ugyanmár :P /
5.) Apa üzletében vérnyomásmérés. /itt is van 1-2 sztori/
6.) Mci Lalával: 5 nyelven a "jóreggelt" /aki tudja, írja meg!/
+ vegyetek magatoknak fagyit, a blokkot hozzátok ki (peeersze h a csapatomnak benthagytam)
+libasorban totyogjatok vissza a gyülihez, a fagyi balkézben!

Hát érdekes megjegyzéseket lehetett hallani: "jajj, dee éédesek (2 benga részeg)
"ezek..hülyék :P"

Ború látók

Egy szociológiai felmérésről olvasok. Magyar lélekállapot 2008.
Nagyon érdekes eredményre jutottak a kutatók egy közel húszezres minta alapján elvégzett kutatás eredményeként.
A magyar emberek eszerint rendkívül individuálisak. Ami nem lenne még akkora baj, hisz a hollandok, még tőlünk is individualistábbak. Ám nekik -velünk ellentétben- igen lényegesek a belső értékek, mint szolidaritás, közös értékek, célok - sígy Európa egyik legélhetőbb oszágát alkotják. Nálunk viszont egyre kevesebben hisznek közös értékekben, megoldásokban. 2002-ben a lakosság 54%-a látta reménytelennek azt, hogy megváltozzon lakhelye, 2006-ban már 70-80%.
A közhiedelemmel ellentétben azonban nem igaz, hogy a magyarok alapvetően depresziósak. Inkább ciklotim temperamentum jellemez bennünket, azaz nagyon tudunk lelkesedni, de kilátástalan helyzetben azonban hajlamosak vagyunk a magunkba zuhanásra. Megdöbbentő, hogy Zimbabwe után mi vagyunk a legborúlátóbb ország, az emberek 34%-a mondja, hogy nagyon rossz az életminősége, s hogy öt év múlva sem lesz jobb.
Pozitív, hogy az alapértékek tekintetében nem állunk rosszul. A fiatalok 70%-a gondolja, hogy nem lehet boldog az, ekinek nem születik gyereke (Litváni- 30%).
Az individualista értékek felszabadíthatóak lennének, ha nem lennénk bátortalanok, s mernénk kockázatot vállalni....

Vajon milyen lehet a helyzet Isten népe között?

Erő, de mire?

Ma reggel a Kolossé 1.részét olvastam. Komoly és mély igéket, imádságokat, titkokat oszt meg Pál Isten népével. Annyi áldás és figyelmeztetés.
Az egyik, ami ma feltűnt, az Isten ereje.
11. Minden erővel megerősíttetvén az Ő dicsőségének hatalma szerint minden kitartásra és hosszútűrésre örömmel
29. ... az Ő ereje szerint, mely én bennem hatalmasan munkálkodik.

A menyhez tartozó újjászületett embernek szánt mennyei erő. Minden erő. Erő, ami képes egy halandó emberben is (ld. Pál) hatalmasan munkálkodni. Ki ne vágyna az erőre? Hatalmasan munkálkodó erőre. De az 11.versben Pál megjegyzi azt is, mire szánja Isten az erőt. Kitartásra és hosszútűrésre. Upssz. Örömmel viselt hosszútűrésre.
Ma minden a rohanásról, az azonnali megoldásról, sikerről, a gyorsételekről, a gyorsan érlelt gyümölcsről szól. Az este valaki azt mesélte, hogy megdöbbent, amikor az orvosi rendelőben a szokásos várakozás során gyermeke teljesen felháborodott, miért is kell neki itt ennyit várnia. Várni. Kitartani. Tűrni. Netán hosszan tűrni. Ma? Pedig hol vannak azok a megpróbáltatások, amiket PÁlnak kellett átélnie a botütések, hajótörések, menekülések, börtönök között. Kitartott, mert megvolt hozzá az ereje. Kitartott, s ezért Isten ereje tudott benne munkálkodni. Hatalmasan.

... megtaláltatott

Forrest újra itthoooon!!!

Hazafelé Seregélyesről benéztünk a menhelyre. Elvileg már zárva volt, de az ügyeletes odajött a kapuhoz. Apa mindenkire ráparancsolt, hogy a kocsiban maradjon. Egyedül érdeklődött. Nem küldték el. Kezével intett, hogy várjunk. Az autóban minden szempár az arcát leste. Próbáltunk valami többet leolvasni róla. Aztán kinyílt a karantén ajtaja, s Laláról láttuk: ő az, a mi kóbor ebünk. A következő másodpercben kinyílt az összes kocsiajó is. A gyerekek repültek befelé a menhelyre. Én pedig ott sírtam az autó mellett, mert egyrészt fantasztikus volt látni őket, másrészt annyira hálás voltam Istennek, hogy bár Ő a világmindenség Ura, milliárdnyi fontos ima meghallgatója, de odafigyel egy szerencsétlen kutyára, s kis és nagyobb gazdái kérésére.
Látni kellett volna, amikor végre Forrestet is kihozták. Ő is repült.Annyira örült nekünk. A gondozó meg is jegyezte, nem kérdés, hogy hozzánk tartozik-e. Furán festhettünk ott: az öttagú család talpig ünneplőben egy izgalomtól repdeső kutyát tuszkol befele a kocsi első ülésére. És mindenki szárnyal. Jobban, mint mikor először láttuk őt.
Szóval újra itthon van. S remélhetőleg egy ideig nem jut eszébe, hogy egyedül vágjon neki a városnak.
Bálintom órákig ölelgette,s megígérte: "Kiskutyám, jó gazdád leszek, ígérem minden nap elviszlek sétálni." Apa pedig megosztotta vele a csülökpörköltet.

Hetünk

Olyan milyennapisvanma érzésem van. Tegnap ünnep. Holnap ünnep. Vasárnap vasárnap. S a héten is annyi klassz napot, estét tudhatunk már magunk mögött.
Valahogy minden estére jutott egy olyan leeresztős-feltöltős beszélgetés. Leeresztős, mert az ember kiadhatja magából mindazt, ami az elmúlt hetekben, hónapokban összegyűlt, és feltöltős, mert másokkal lenni jó, másokra figyelni, másoktól új benyomásokat, ötleteket, tapasztalatokat vagy egyszerűen csak megerősítéseket kapni...
Beszélgetni jó.
Hétfő. Váratlanul betoppantak a szüleim. S csak úgy, velünk vacsoráztak, beszélgettünk. S persze Illés és Bálint végül elmentek a mamáékhoz.
Kedd. Este az Annával beszélgettünk. Bejártuk a fél várost, s mivel nem volt itthon egyetlen gyerkőc se, apa pedig utánam esemezett: "cselsziarzenálmeccs - nyugodtan maradj még ha van kedved" hát maradtam. :)
Szerda. Testvéri találka. Beszélgetés, séta, Meki. - Forrest utolsó vacsorája :( Hazaért Bálint, Illés és Sára is. Majd teljes a család.
Csütörtök. Tomáékat láttuk vendégül. S mivel velük évente csak egyszer sikerül találkozni, így az ember észre se veszi, ha öt-hat-hét órája beszélget :)
Borink Kárpátalján munkálkodik még pár napig. Azt írja: "Tetűirtó akciónk immáron bevégezve, nagy sikerrel folyt. Ágiék kb. 50 gyereket kezeltek le, mi fürdettünk,hajat mostunk, "Szpidi" (verőcéről) meg lenyirta a fiuk haját. A gyerekek odáig voltak, mindenki akart jönni! Szuper volt! három napja viszket minden tolmács, és egyfolytában egymás haját nézzük, de persze csak bemeséljük az egészet..."
E szép mái nap még hozhat meglepetést is. Erről jut eszembe a könyvben, amit most olvasok (Adrian Plass: Növekedésem kínjai)olvastam egy lelkészről, aki minden napját azzal indítja, hogy hálát ad azért, hogy ez lesz élete legszebb napja.
Délelőtt a Sárával sopingoltunk. Ezt követően -stílusosan- megnéztük az Egy boltkóros naplóját. Nemsokára ifi, s eset pedig - hogy teljes legyen a hét - egy beszélgetés :)

Elveszett

Forrest az este elveszett. Valahogy kiszenvedte magát a helyéről, s az udvarból pedig van egy titkos kijárata. Nyolckor még lenn volt nála Bálint, fél 10-kor már csak hűlt helye volt. Egész éjszaka vártuk. De reggel is üres volt az udvar :(
Bálint sírt, sírt. RAjzolt egy rajzot: Ő és a kutya - első nap: Ujjjééé - utolsó nap: ...
Visszavárjuk. Minden kutyaugatásra lerohan valaki az udvarra. Hátha...

Szellemi kárpótlás

N.néni néhány hónapja ismerte meg az Urat, s kezdett a gyülekezetbe járni. Fantasztikus látni, hallani hitének elevenségét, az első szeretet tüzét. Hatvannyolc évet élet Isten nélkül. Végig hajtotta, küzdötte az életet. Ahhoz a generációhoz tartozik, akik nem hallottak, tudtak, foglalkoztak lelki, szellemi dolgokkal. Nem volt más, csak a földiek, az anyagiak. Most örömmel mesélmi, mekkora áldás az életében, hogy célt kapott, valódi értékeket kapott.
"De mi lesz a többeikkel, a hozzám hasonló korúakkal? Annyiféle kárpótlás volt a rendszerváltás idején - de ki fogja szellemileg kárpótolni ezt a nemzedéket? Mi lesz azokkal, akik 40-50-60 éve igazi értékek, értelmes célok nélkül élik az életüket? Nyomorultak, szerencsétlenek, betegek. S fogalmuk sincs, hogy van több, van más."

Apukám is ahhoz a nemzedékhez tartozik. A minap vele is korosztályáról beszélgettünk. Ő "szerencsésebb" volt, hisz szülei révén a gyüelkezetben nőtt fel. De kortársai közül - tizennégyen voltak gyermekkorában azonos korú fiúk a gyülekezetükben - ma ő az egyetlen, aki Krisztust követi. S ő is hatalmas kanyarok után talált vissza az Atyához. Miért is volt, miért is lett így? Milyen kihívásokkal kellett megküzdenie Isten népének az elmúlt negyven, ötven év alatt? S hogyan találhat vissza egy nemzedék az atyai házhoz?

N. néni azt mondta: "Mostmár megvan a feladat! El kell mondanom minél többeknek, hogy van más is, van több az életben!"

Isiségek

"... himbolyog, mint Postás Pat a gördeszkán."

Egy blogbejegyzés

Meglepő módon ez egy blogbejegyzés lesz. Terveim szerint a tegnapi napról. Van rá kb. öt percem, miközben elkészül a túrógombóc vacsora.
Hatezer km-re innen, Mongólia fővárosában, hat évvel ezelőtt volt egy mongol-magyar szomszéd család, akikkel sokféle emlék, élmény összeköt. Gyerekeink egy iskolába (Hobby School) jártak. Reggeleként és délutánonként felváltva hoztuk-vittük őket. Tőlük tudtuk meg a legfontosabb magyar-szerű ételek alapanyagainak fellelhetőségét. Ők informáltak, ha valami helyi ünnep miatt várhatóan több napig leállt az élet. Együtt mentünk cirkuszba, operába, kirándulni. Ők voltak a karácsonyi vendégek. Judittól lehetett magyar könyveket kölcsönözni. Odaadta a tartalék villanyrezsóját - ha kiégett a villanytűzhely. Postafiókjukba küldettük a leveleinket...
Öt éve nem láttuk egymást.
Tegnap meglátogattak bennünket.
Izgatottan vártuk, mennyit is változtak a gyerekek, milyen is lesz majd együtt lenni.
Nagyszerű volt újra látni őket. Valahogy olyan volt, mintha tegnap váltunk volna el. S végre kifaggattuk őket a városról, az utcákrók, az iskoláról, a közös ismerősökről, a parlamentről, a leégett pártházról, ahová fodrászhoz jártunk, Garamocsirról, a főbérlőkről, a koreaia papról és Zbisekről, a lengyel babáról,aki azóta persze lassan már iskolás.
Este a vonat mellett elintegettük őket - talán újabb öt év, mire megint látjuk egymást.

éhzfg

A hét gyerkőcmentesen zajlik, hiszen Sára angoltáborban, Bálint, Illés meg nagyszülőknél, máig!
Jó ez a kis csend, de mint minden jóból, ebből is megárt a sok... Várjuk haza őket, hogy megtelhessen élettel, zsivajjal a ház.

Tegnap Szilvivel lemotoroztunk Kiskőrösre. A szeretetház két lakója gyülekezetünkhöz tartozik. Marika néni( Ráczné) nagyon nagy szeretettel fogadott bennünket, és csak úgy áradt belőle az Isten iránti szeretet és vágy, hogy nemsokára megláthatja azt, akit az elmúlt 81-évben annyira vágyott meglátni. Készül a nagy útra: hittel, örömmel, örökséget maga után hagyva.

Júlia. Csak két szobával odébb lakik. (micsoda véletlen!!) Ő lassan két éve lakik bent, inkább szociális indokkal. A lelke neki is vágyódik idehaza, és Odahaza egyszerre.
Találkoztunk az otthon vezetőjével, aki szívesen és szeretettel mutatta be az otthont. Beszélgetésünkkor elmondta, mennyi hitharcon ment keresztül, és mennyiszer próbálta a józan-, vagy inkább nevezzük fiskális gondolkodásnak, megállítani. Hiába, kockázat nélkül nincs győzelem. Aki csak a fellegeket vizslatja, sosem fog aratni. De ha arató embereket lát, örülni sem tud, hiszen azon kezd aggódni, hogy ezt a sok magot meg hová tegyük? Opauszki György egy ma élő legenda. Ha hitet akarsz együtt látni szolgáló lelkülettel, akkor feltétlenül meg kell keresned Őt!!
3-4 órát töltöttünk el a szeretetházban, de annyi benyomás, bátorítás ért bennünket, hogy felüdülve vágtunk neki a hazafelé vezető útnak. (+ szép időt kaptunk az úthoz a Főmeteorológustól! Köszönjük Neki ezt is!)
Más...

Ma reggel olvastam egy megdöbbentő igét: Márk 7:30. Hmm...Vajon hány gyerek, na meg felnőtt várja ezt a pillanatot? Érdekelne, hogy mit gondolsz erről, Te.
-l-

..halálnál erősebb

A szeretetről beszélgettünk. Csak ennyit mondott:
- "A szeretet erősebb, mint a halál."
A hirtelen ránkzuhant csendben ott volt valami annyira mély. Tudni akartam.
- "Neked ez mit jelent?"
- "Pár éve hirtelen ott hagyott a férjem. Elindította a válást. Akkor valami meghalt bennem. Itt belül halott lettem. De a szeretet erősebb, mint a halál. S elkezdtem imában harcolni érte. Belül üresen és halottan, de a szeretet túlemelt önmagamon. Akkor értettem meg. Erősebb, mint a halál."
- "És azóta?"
- "Már minden papír megvolt, de valami miatt az utolsót nem írta alá, s így hatályát vesztette a válás. Aztán visszajött. Aztóa együtt a család."
A szeretet erősebb, mint a halál.

A szülők jó munkaerők

"A felmérések alapján azok a dolgozók, akik gyermeket nevelnek, általában nagyobb hatékonysággal végzik a munkájukat. Elsősorban azért, mert megtanulták jól megszervezni idejüket, próbálnak minél többet belesűríteni a munkaidőbe, másrészt azért, mert szülőként struktúrákban gondolkodnak..." - olvasom.
Reggel épp az aktuális "struktúrákon" gondolkodtam. Hogy szeptember közeledtével kinek, hová, mire is lesz szüksége a sikeres évkezdethez és persze folytatáshoz. Beszerezni minden táskát, tollat, füzetet, benti és kinti cipőt. Orvosi, sportorvosi, iskolalátogatási és ki tudja még miféle igazolást. Fotót a diákba,a naplóba, a bérletbe, az egyesületi igazolványba. Pótolni a nyáron kinőtt ünneplőt, matrózblúzt, az elkallódott iskolai nyakkandőt és kitűzőt.
Az már biztos, hogy ha van az embernek egy-két-pár gyereke, meg kell tanuljon struktúrákban gondolkodni, mert mások a feladatok, a szükségek, az igények, az érdeklődés, az ízlés, az érték...
S az ember mindezen kihívások mellett megtanulja pillanatok alatt átállítania az agyát egyik dologról a másikra. S ami még nagy áldás, hogy nem marad ideje, ereje aggodalmaskodni. Mert ha folyamatosan megvalósít, kevesebb ideje marad az elméleti tervezgetésekre, a "milenneha...", "akkormileszha..." kezdetű történetekre. Inkább megtanulja hálaadással Isten elé tárni az esedékes feladatokat, szükségeket, problémákat és áldásokat. És csodálni, hogy Istennel "még a kőfalon is átugrom...".
Nem tudom ki előtt miféle kőfalak tornyosulnak mostanság, de azt tudom, hogy Vele, az Úrral nincs olyan fal, amin ne tudnánk átjutni! Időnként a falak nagynak tűnnek, időnként jobb lenne ha csak nyitott kapuk elé vezetne az Úr, s ha nem nekünk kellene megtalálni az utakat, áttörni a falakat és hordoznia terheket. Valójában azonban Isten különleges áldása, hogy most, életünk ebben a szakaszában épp a mi generációnk az, amely teherhordozó, áldásosztó és fakasztó lehet - s abban a különleges élethelyzetben van, hogy naponta vethet egy új generációba. Szülőként pedig nemcsak tudatosan, de minden gesztusával, reakciójával, döntésével, szavával.
S mindemellett - ha Isten kegyelmes hozzá - talán még a munkahelyén se vall szégyent.

"Jó, ha a férfi ( s a nőnek se árt meg!) már ifjúkorában igát hordoz." Jer.Sir. 3:27.

Séta

Bori hazaért Tahiból. Mégis megint sokfelé lettünk. Sára az unokatesóihoz utazott angoltáborba. Bálint és Illés Őrbottyánba mentek a papihoz-mamihoz. Bori Zágrábba egy koncertre. Így délután ketten maradtunk.
Fontolgattuk, hogy merre is menjünk, mit is tegyünk a váratlan jött szabadságban. Míg eszembe jutott, hogy kb. egy éve készülök feljebb menni a várba a lépcsőkön, amiken az irodába járok a különlegesebb reggeleken.
Klassz volt, hogy végre megmutathattam Lalának merre megyek ha ilyen vagy épp olyan kedvem van reggelente. S együtt fedezhettük fel, mi is van a lépcsők tetején. Hát ott van, a Logoditól csak pár lépcsőnyire, ott van a Tóth Árpád sétány. Végesvégig a várban. Végesvégig a csodaszép kilátásával. A padjaival és fáival. Két percre a Halászbástyától. Séta a várban

Nagykorúak lettünk

Tzennyolc éve házasodtunk.
Tizennyolc év. Kilencszázharminchat hét. Hatezerötszázhetvennégy nap együtt.
Pedig mintha "tegnap" történt volna. Még fordítva számoltuk a napokat: " tíz, kilenc, nyolc, hét... és többé nem kell az egyiknek hazamenni, mert együtt lesz az otthon, s együtt ébredünk majd reggelenként."
És igen. Már legalább hatezerszer ébredtem úgy, hogy Ő volt az első, akit láttam. S ilyenkor időnként eszembe jut, hogy ez az a perc, amit annyira vártunk. Ez is az, ez is egy olyan pillanat.
Köszönöm.

KÉT NYÁRFA

Én sem volnék, ha nem volnál,
ha te hozzám nem hajolnál,
te sem volnál, ha nem volnék,
ha én hozzád nem hajolnék.

Osztódom én, osztódol te.
Só vagy az én kenyeremben,
mosoly vagy a bajuszomon,
könny vagyok a két szemedben.

Köt a véred, köt a vérem:
szeretőm vagy és testvérem.
Köt a vérem, köt a véred:
szeretőd vagyok s testvéred.

Szellőm vagy, ki megsimogatsz,
viharom, ki szerteszaggatsz,
szellőd vagyok, ki simogat,
viharod, ki szétszaggatlak.

Ha nem volnék, te sem volnál,
én sem volnék, ha nem volnál.
Vagyunk ketten két szép nyárfa,
s búvunk egymás árnyékába.

Kányádi Sándor

Méhek

Tegnap a fiúkkal meglátogattunk egy méhészetet a lepsényi erdőben. Két testvérnő - akik szó szerint is testvérek - nyugdíjas éveik elején (több mint két évtizede) méhészkedni kezdtek. Mára százharminc-száznegyven családból álló hatalmas méhészetük van. Bálint pedig, aki mindenféle állatfaj lelkes barátja, jó ideje szeretné látni a lepsényi méheket.
Bárcsak bemutathatnám, mekkora volt öröm! Megnéztünk belülről két kaptárat. A fiú méheket(nekik nincs fullánkjuk) Bálint a kezében simogatta - s négyet hazahozott ajándékba. Kapott hozzá egy kis anyanevelő kalitkát (vagy ketrecet vagy nem is tudom mi a hivatalos neve), s hozott nekik valami fehér cukros viaszos kaját is. Sajnos huszonnégy óra alatt mindegyik feladta...:( - Az is lehet, hogy nem bírták a folyamatos gondozást.

Talpalattnyi föld

Pár hete egy konferencián voltam, s az ott hallottak időnként azóta is el-elgondolkodtatnak.
Az emberiség felelősségéről volt szó. Konrétabban a nyugati ember felelősségéről.
Tény, hogy ha az emberiség létszáma ilyen ütemben növekszik, akkor 20 év múlva 9-10 milliárd ember éli majd mindennapjait bolygónkon. S a létszám növekedésén túl az is tény, hogy van egy máásik megállíthatatlanul növekvő tényező is: az emberiség igényének állandó növekedés. Azaz senki (s főleg nem a világ jobb módú fele) nem hajlandó önként visszavenni fogyasztói szokásaiból.Ezt a növekvő fogyasztást azoban a föld már nem lesz képes ellátni. Mivel felszíne véges, így ha minden földterületet élelmiszertermelésre hasznosítanánk (ami megincsak nincs így) akkor is a jelenlegi fogyasztás mellett 1/4-del nagyobb földfelszínre lenne szükségünk a számítások szerint.
Húsz év múlva.
Ez az este jutott eszembe, amikor a híradóban Al Goret láttam. Kinek könyvének magyar fordításából (Kellemetlen igazság) a magyar kiadás kihagyott egy bekezdést. S valamiért épp azt, amely az emberiség Isten adta képességén alapuló ezirányú felelősségéről szólt...

Nekem tetszik

"Azt mondtam, ugye, hogy a vén Hirlibi évekig tagadta azt, hogy van Isten. Azért, mert a fiai meghaltak. De amikor látta, hogy egy evező nélküli csónak, amit hat gyerekekkel leragadott a víz, megállt a vízesés fölött, ott ahol nem volt semmi, ami megakassza és addig állt ott, amíg mind a hat gyereket kimentették: akkor az öreg Hiribi arra gondolt, hogy talán mégiscsak van Isten, mindössze ő nem találkozott még vele. Nos tehát ez a vén Hiribi elhatározta, hogy végére jár a dolognak. Tudni akarta, hogy van-e Isten, vagy nincs. Nem csak hinni, hanem tudni. Fogta magát és beült egy másik csónakba, eldobta az evezőt és hagyta, hogy sodorja a víz a csónakot, ugyanúgy, mint ahogy annak a hat gyereknek a csónakját sodorta."
Wass Albert: Elvész a nyom


Vasárnap reggel, fél lábbal még otthon, a másikkal már az imaházban épp valami kivetítős laptopügyet bonyolítván valaki a kezembe nyomta a fenti könyvet. Azután épp, hogy kettő másikat befejezvén még nem született meg bennem a biztos elhatározás, melyik is legyen az új könyv, mibe most belevágnék. Szóval abban a pillanatban tudtam: ez lesz. Nem csak azért, mert bár ha jól számolom öt éve is annak, hogy egy ismerősöm, kinek irodalmi ízlését saját írásai miatt is nagyra tartom ajánlotta, hogy olvashatnék Wass Albertet - ha már ez ideig nem tettem. Szóval e távoli homályba vesző beszélgetésen túl - fél lábbal a lakásban, fél lábbal már a gyülekezetben - futtában elolvastam a regény hátsó lapján lévő idézetet. És tudtam. Tudtam, hogy ezek a sorok elragadnak majd, és visznek messze, messze. Egy réges-régi világba. De visznek befelé is. Az emberbe, az életbe, önmagamba.
Hát ezt olvasom épp.

Hősök

Tegnap épp a Trója vége ment a tvben, amikor hazaértünk. Jó néhány éve nem olvastam, tanítottam már az Iliászt, s meg kell hagyni, kicsit furcsa is volt Bredpittel:) Viszont az Akhilleusz-Hektor párviadal láttán elgondolkodtam: hová veszett a világból a hősiesség. Pár évszázaddal korábban nem számított rendkívülinek, ha valaki az igazságért, a tisztességért, a becsületért... akár az életét is áldozta. Az áldozathozatal ma olyan távol áll a világtól, hogy sokszor már azt is hőstettként éljük meg, ha lemondunk a kényelmünkről a másikért, vagy azon is ámul a világ, ha valaki következetesen ragaszkodik egy igazsághoz a többséggel szemben. Valaha azon ámult volna, ha nem meri életét áldozni a becsületért, a hitéért, az igazságért.

Persze az andromachéknak se lehetett egyszerű.

Nekemabalaton...

Sára szombat este érkezett haza Brightonból, egy kosarastáborból. Akkora dugóba keveredtünk az M7-esen, hogy több mint egy órás késéssel érkeztünk csak a repülőtérre. Viszont a gép is késett, így épp ugyanakkor futottunk be, amikor Sára megérkezett. Tele volt örömmel és élményekkel. Olyan jó volt látni és hallgatni őt.Megnyerte a legjobban küzdő játékosnak szánt díjat, egy klassz kosárlabdát. Illés viszont már elpityeredett az autóban, amikor a kihangosítón keresztül hallotta a Bálintot, mert nagyon, nagyon hiányzott neki a bátyja.
Bálint vagy két éve áhítozott rá, hogy végre ő is egyedül ott lehessen a mamáéknál. S mivel a múlt héten ott voltak az unokatesók is, így vasárnapra mindenképp maradni akart, hogy egyedül is lehessen a mamánál! Pedig az ő hangján is érezni lehetett már, hogy kezd hiányozni neki a család.
Ja, és a szombati nap kiemelkedő eseménye, hogy Gulyás Ádi -akire nagyon büszkék vagyunk - átúszta a Balatont.

Vasárnap mi is lenéztünk Világosra, a szokott helyünkre. Illésünk most kezdte úszástanulását, s hihetetlen lelkesedéssel és bátorsággal küzdött meg az arcába csapó hullámokkal. Karúszóval lebegett, lábtempózva evickélt a számára igencsak mély vízben. Két óra múlva közölte, hogy akkor most már ő megpróbálná karúszók nélkül is... ez persze nem ment még, de a lelkesedés nem apadt. Besötétedett mire hazaevickéltünk a zsúfolt balatoni utakon.

Ma reggel apa hazahozta Bálintot, hogy találkozhasson még a Borival. Bori ugyanis délután ment el egy hétre Tahiba, a dunántúli ifitáborba. Így újra csak három gyerekünk van épp itthon. S ez így megy már jó ideje, csak épp a hármas összetétele változik.

Isiségek

(riadt arccal szalad be a nappaliba)
- Láttam a vízkövet!
Benéztem, és ott volt a perem alatt.

(autóban a rizsföldekről folytatott beszélgetéshez hozzászólva)
- De a rizst nem termesztik!
- Nem?
- Nem termesztik. Főzik!


Új szenvedélye a Discovery. Kb. két hete valamiért egész nap képes lenne a Discoveryt nézni. Kedvence: az Állítólag... (Az miről szól? - Arról, hogy a mítosz valóság-e. ) Tájbord ( van egy bénítópisztoly, s egy ember megengedi, hogy lebénítsák vele- de igaziból nem is igazi) - ja meg a Piszkos munkák! (Van egy bácsi, aki mindig ilyen piszkos munkával próbálkozik például ilyen lovat patkózik) - Hogyan készült (készítenek bármilyen dolgot, pl. radírt, ágyat...)