Nagykorúak lettünk

Tzennyolc éve házasodtunk.
Tizennyolc év. Kilencszázharminchat hét. Hatezerötszázhetvennégy nap együtt.
Pedig mintha "tegnap" történt volna. Még fordítva számoltuk a napokat: " tíz, kilenc, nyolc, hét... és többé nem kell az egyiknek hazamenni, mert együtt lesz az otthon, s együtt ébredünk majd reggelenként."
És igen. Már legalább hatezerszer ébredtem úgy, hogy Ő volt az első, akit láttam. S ilyenkor időnként eszembe jut, hogy ez az a perc, amit annyira vártunk. Ez is az, ez is egy olyan pillanat.
Köszönöm.

KÉT NYÁRFA

Én sem volnék, ha nem volnál,
ha te hozzám nem hajolnál,
te sem volnál, ha nem volnék,
ha én hozzád nem hajolnék.

Osztódom én, osztódol te.
Só vagy az én kenyeremben,
mosoly vagy a bajuszomon,
könny vagyok a két szemedben.

Köt a véred, köt a vérem:
szeretőm vagy és testvérem.
Köt a vérem, köt a véred:
szeretőd vagyok s testvéred.

Szellőm vagy, ki megsimogatsz,
viharom, ki szerteszaggatsz,
szellőd vagyok, ki simogat,
viharod, ki szétszaggatlak.

Ha nem volnék, te sem volnál,
én sem volnék, ha nem volnál.
Vagyunk ketten két szép nyárfa,
s búvunk egymás árnyékába.

Kányádi Sándor