Esti mozizásként kivettük a tékából a Gettómilliomost, mert még senki sem látta a családból. Érdekelt, hogy mire is kapott 8 Oscart. Végül egészen más maradt meg bennem. Eszembe jutott egy közelmúltban folytatott beszélgetés, melyben valaki a magyarok borzalmas, reménytelen helyzetét ecsetelte. Hogy bezzeg a "kínai gazdaság döbörög"..., s nekünk meg milyen... Néztem az indiai gettóban felcseperedő, mindent túlélő kis fickókat. S eszembe jutottak a mi "borzalmas" nehézségeink itt Európa szívében. Tudom, tudom... Tudom, nem egyszerű a munkanélkülieknek, nyugdíjasoknak, nagycsaládosoknak, a pályakezdőknek... Tudom, hogy jobban élnek a Lajtától nyugatra. De vajon a Latorcától keletre is olyan irigylésre méltó a helyzet?
Az emberek egyszerűen nem hiszik el, hogy azzal az akármilyen életszínvonallal, amivel itt éljük kétezerkilences mindennapjainkat, még mindig a Föld népességének felső egyharmadába ( sőt talán a legmódosabb tíz százalékba) tartozunk. Hiába látnak képeket, filmeket. Hiába olvasnak híreket, cikkeket. Azt hiszik, ez csak a tévé, a kevesek eltúlzott borzalmai. Pedig nem. Pedig tény, hogy kontinensnyi ember várja korai halálát AIDS-től, maláriától... fertőzötten. Naponta 18 ezer gyerek hal meg éhezés vagy vészes alultápláltság következtében a Földön, és 850 millió ember félig éhezőnek minősül.Nem akarok tudni róla, mit érezhet az édesanyjuk (ha van olyan nekik). Maradnék inkább saját magyar "problémáinknál", melyekért milliók lennének hálásak...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése