Szabadságirtók: a fájdalom

A szabadsággal kapcsolatos igéket olvastam ma reggel (pl. "Mert ti, testvéreim, szabadságra vagytok elhívva. "Gal.5:12.). Az autóban aztán eszembe jutott egy tegnap esti mondatom, mikoris Lalának azt vázoltam, milyen jó is lenne, ha az emberrel mindig csak jó dolgok történnének - vagy legalábbis a jó emberekkel csak jó dolgok...(tudom, ez a gyerekes logika hagy ám sok-sok kívánnivalót maga után).
Hogy a fenti két dolog hogyan kapcsolódik egymáshoz?
Szintén az autóban tovább agyalván arra a felismerésre jutottam, hogy tulajdonképp a rossz történések, hírek, események, kudarcok, csalódások... valahogy mindig a szabadságomat csáklyázzák meg. Adott egy szép kis nap, mely során békességgel, erővel, hittel és örömmel feltöltve éldegélek és oldogatom meg kis feladataimat. Közben persze adódik ez is, az is. Szép is, meg kevésbé. De optimális esetben átmegyek minden úgy, hogy belül sikerül megőriznem szabadságom - s az ezzel járó békességet, örömöt, reménységet... Netán jönnek győzelmek, áldások, jó hírek, s az öröm és békesség növekszik. Deee...
aztáááán adódik valami rossz, ami mélyebben érint. Amivel szembesülve nem tudok első nekifutásra győzni, elengedni, továbblépni. És ami megint csak érdekes, hogy ez a valami, ez időnként talán sokkal kisebb, pitibb dolog, mint a másik tíz-húsz, amin túl tudtam lépni. De fájdalmasabb, ezért azon kapom magam, hogy már nem vagyok olyan szabad, hogy már nem tudok olyan hittel tekinteni..., hogy már nehéz szeretni, nehéz örülni... Szabadságom vészesen korlátozódik.
Szóval ma reggel az M7-esen szembesültem azzal, hogy belső, lelki szabadságom egyik jelentős ellensége: a fájdalom.
De tovább is jutottam. Azt is megfogalmaztam magamnak, hogy ez esetben meg kell tanulnom beazonosítanom és Istennek átadnom a fájdalmaimat.
(és most a lelki természetűekről beszéltem, bár végiggondolva a fizikai természetű fájdalom se növeli az ember szabadságát)

Csak úgy...

Istennek terve van az életeddel.
És ez a terv JÓ!

"...hogy megláttassa dicsőségének mérhetetlen gazdagságát az irgalom eszközein, amelyeket dicsőségére készített, amilyenekké minket is elhívott." Róma 9:23.

Az öregségről

"Az öregség misztérium, hisz nem tudjuk mivel jár, hogyan zajlik le, meddig tart majd" - mondja Nemes Ödön Párbeszéd az öregségről című könyvében.
A könyvet az elmúlt hetekben olvastam, és sok-sok érdekes, hasznos gondolatot kaptam belőle.
Nem tudnám pontosan megfogalmazni, hogy miért is olvasok ilyeneket. Talán azért, hogy legyen valamiféle elképzelésem az idősebb testvérek életéről, problémáiról, az őket érő kihívásokról. Talán azért a mélységes mély bölcsességért, ami egy kilencvenhez közeli keresztény leghétköznapibb gondolataiból is váratlanul a felszínre tör. Talán, hogy ne érjen majd váratlanul az öregség - feltéve ha részem lesz benne.
Az elmúlt 3-4 évem különleges áldása, hogy jóval közelebb élhetek idősekhez. Már a gondolat is békességgel tölt el. Biztonságot ad a tudat, hogy a gyülekezetben lévő idősebb barátaim, testvéreim szeretnek, imádkoznak értem, gondolnak és odafigyelnek rám. Figyelmeztetnek, ha kell. Ez áldás. Nagyon nagy áldás. Olyanokkal lenni körbevéve, akik érettebbek, tapasztaltabb, bölcsebbek.
Talán kicsit jobban értem már az időskor kihívásait. Amikor leszűkül és beszűkül az élet - de kibővül és kitágul az a másik, ami felé tartunk. Sok sallang lehullik és maradnak a fontos, az igazán értékes dolgok.
Ez valóban egy misztérium. Életünk legtöbb kihívásával úgy nézünk szembe, hogy ott vannak közvetlenül előttünk azok, akik már átélték ugyanazt. El tudják mondani, mire is számítsunk, hogyan is készüljünk. (Persze a harc a miénk lesz, de mégis van egy belátható minta, tapasztalat.) Milyen is lesz szülőnek, nagyszülőnek, egyetemistának vagy munkakezdőnek lenni. De az öregségben nincsen minta, nincsenek sablonok. Mindenkinek másképp, máshogyan adatik. Valakinek párosan, másnak talán magányosan. Valakinek aktívan, másnak ágyhoz kötve. Valakinek egészségben, másnak épp a betegségben. Megnyugtató, hogy a közelünkben élőknek bárhogyan is, de mindenképp Istennel, aki eddig is és ezen túl is megőrzi, megtartja, tenyerén hordozza őket - és minket.

Kivel fürdik az ember gyereke?

Nyaralás közben Illés napokig győzködött, hogy már ő is elég nagy a Ligrettóhoz, míg végre megadtam magam és leültem vele is játszani egy partit. És valóban! Egész hamar belejött a játékba. A nagyok eleinte nem nagyon akarták bevenni a közös játszmákba, de lassan az Isi is teljes jogú partner lett. Esténként - ha nincs más- kettecskén kártyázgatunk. Bevallom, már nem kell hagynom magam ahhoz, hogy időnként ő legyen a nyertes.
Egyik este úgy esett, hogy a Bálint is beszállt a játékba. Beszállt és persze nyert is rögtön. Aztán újra és újra.
Láttam ám, hogy Illésünk egyre dühösebb, hát emlékeztettem gyorsan, hogy ugye aki a nagyokkal játszik, az nem sértődik meg azon, ha nem mindig ő a nyertes.
Úgy tűnt, megértette.
A lefekvés vészesen közeledett, hát rohanás a füridbe. Srácok már engedik is a vizet, én meg izzítom a mikrót a kakaókhoz. Egyszer csak ritmusos kiabálás hangja szűrődik ki a kádba zubogó víz zaja mögül.
Ahogy benézek, Illés a wécé tetejéről kisgatyában skandálja a kádban ülő Bálint felé: "Nyerte-sekkel-nemfür-dök! Nyerte-sekkel-nemfür-dök!"
És ettől a döntésétől aznap nem is lehetett eltántorítani.

Úgy tűnik, még mindig van mit tanulnunk a veszteségfeldolgozással kapcsolatban.

E-book

A héten az MR1-en az E-book-okról hallgattam egy beszélgetést. Néhány éven belül várhatóan egyre nagyobb részesedésük lesz a hagyományos könyvpiacon. (USA-ban most 10% körüli) Mert papír, meg nyomdafesték ide vagy oda, a technikának senki nem vethet gátat. És bizonyára sok esetben kényelmesebb az embernek egy ilyen olvasó micsodát magával cipelnie - amire ki tudja hány könyvet feltölthet majd - mint akárhány kötetet. Kb. 160 dollár körüli összegbe kerül egy érintőképernyős verzió.
Szóval bár jómagam azt hiszem életem végéig ragaszkodni fogok a jó öreg Guttenberg találmányához, valami miatt az is a héten esett meg velem, hogy elektronikus formátumban olvastam el egy könyvet. Egy idegen nappaliban várakoztam fél órát a család könyveit csodálva, mikoris megakadt a szemem Szerb Antal: Utas és holdvilág-án, amit már réges-régóta el akartam olvasni. Leemeltem hát, s elolvastam ez első ötven oldalt. De mégse hozhattam magammal. A könyvtár és könyvesbolt már bezárt mire hazaértem, de nekem azonnal ki kellett olvasnom azt a könyvet. Valamely ifis levlistán ajánlották a srácok a múltkor az elektronikus könyvtárat, ahol rá is leltem. Egy perc alatt a regény a laptopra letöltve, s már olvashatja is az ember. Kétségtelenül gyors és költségkímélő megoldás, csak épp olvasásnak nem nevezném - legalábbis a szó hagyományos értelmében. Egy ideig még maradok inkább a könyveknél.

Mostanság

Annyiféle dolog történik velünk és körülöttünk, hogy írni se marad időnk mostanság. Kétségtelenül beindult az iskola-óvoda, s lassan hozzászokunk az új napi- hetirendhez.
Illés úszni és focira jár az óvoda mellett, és a héten egyszer sikerült elaludnia a délutáni alvásnál. Van ám új óvó nénije is, aki ellen legalábbis nem tiltakozik. Bálint épp lebetegedőben. Délután már hőemelkedéssel pihizett a kanapén. A sulit egyelőre élvezi és a zenesulit is. Sári Fehérvár és Seregélyes között ingázik. No meg kosarazik. Saját egyesülete mellett hetente egyszer egy NB2-es csapat edzéseire is elkezdett járni. Bori - épp beteg, és épp próbálnak a gyüliben a konfira - a tizenkettedikkel birkózik. Pénteken szülőin voltam, ahol a szalagavatóról meg az egyetemi felvételi jelentkezésekről és az érettségiról beszélgettünk. Olyan furcsa és hihetetlen, hogy most ugyanannak a történetnek egy másik szereplője vagyok. Ugyanazok az események, színhelyek - de a katedra másik oldalán. Júniusban, amikor a Bori angolból érettségizett, akkor is a legtermészetesebb módon kísértem (volna) fel az emeletre, amikor a portás néni rámszólt: "Tanárnő! A szülők nem mehetenek feeel!" Ja! Szülő vagyok. Egy érettségiző gyerek szüleje. És a java még csak ezután következik. Szalagavató. Jelentkezések. Ballagás. Érettségik.
Teganp Őrbottyánban jártunk. Meglátogattuk papit és mamit és felköszöntöttük őket szülinapjaik alkalmából. Az volt a meglepi, hogy Lala ikertesójáék, a Robiék is jöttek, de ők nem szóltak előre. Sajnos a meglepetést lekéstük, pedig állítólag eleinte mamiék nem is hitték, hogy valóban a Robiék azok. Szóval jól elvoltunk egész nap. Még egy nagy-nagy tortát is hoztunk, amit persze az utolsó szeletig felfalt a népes család. Délutánra kiderült, így felgyalogoltunk a Vasútállomásig, meg Laláék régi utcájába. A fiúk tüzet raktak, szalonnát sütöttek, aztán hazaszáguldoztunk.
Ma pedig vasárnap. Azaz gyülekezet. Reggeli istentisztelet. Délelőtti istentisztelet. Délutáni istentisztelet. Mongol beszámoló Hajgatóéktól. Lassan a próba is véget ér, ahogy a hét is, s kezdődik a következő. De nem lenne teljes az eheti megemlékezés, ha nem tennénk említést a gyülekezetbe újonnan érkezett babákról. Abigél szerda éjfélkor, Lázár pedig szombaton éjfélkor született.

Csodák pedig vannak...

- egy igaz történet, ahogy én láttam -

A kisfiáról mesélt, amikor először beszéltem vele. A három éves fiáról, akivel addig egy napot se töltött. Úgy alakult, hogy elváltak mielőtt a fiú megszületett. Hát keveset látta. Egy-egy órát. A lány szüleinek lakásán. Mások jelenlétében. Úgy tanította meg neki, hogy ő az apja, hogy a lehető legtöbb mondatba beleszőtte: "add ide apának", "látod, apa odaadja", "apa szeret", "apa elmegy". Akkoriban készült az első apás hétvégére. Pontosabban készülni régóta készült, hisz egész listája volt már: hol és mit csinálnak majd fiával - akkor jött el az első találkozás ideje.
A kisfiú édes volt. Mosolygós. Nyílt szívű. Fecsegő és barátságos. Boldog volt a fiúval. És boldog volt a lánynal is. Repült felé az óvodában. Ölelte. Puszilta. Az óvodában, ahol ha mindkettő jelen volt, a kicsi kicsit zavarba jött. Anya itt. Apa ott. Ő meg...
Telt-múlt az idő, s már természetesebb volt a találkozás. Anyáknapja lehetett? Egymás mellett ültek az alacsony tornapadon. A kicsi középen, a fiú és a lány a két oldalán. A műsor végén játék volt az udvaron. A kicsi kézenfogta őket, és együtt vezetette a körjátékhoz apát és anyát. Akkorra már a fiú is megbarátkozott a helyzettel. Úgy tűnt, ő is talált társat valahol messze.
Ekkor eszmélt a lány. Esélytelen volt és reménytelen. De volt valami furcsa, megfoghatatlan érzés mélyen a szívében. Először tán csak Istennek suttogta el. Aztán gondolt egyet, és a fiú elé állt. Emberileg nem volt sok esélye. De Istennél nem volt esélytelen.
Gondolom, egyiknek se lehetett egyszerű. Végül mégis mindketten a hit lépése mellett döntöttek. Hogy elengednek és elfelednek és adnak egy új esélyt.
Legközelebb kézenfogva jöttek. A mindig mosolygós kisfiú repkedve mondta: "apa és anya szerelmesek."
Ma is kézenfogva jöttek. Csodaszépek voltak, ahogy a házasságkötő székei közt vonultak. Boldogan, meghatottan mondták az igent. Igenüknek súlya volt. Mert ára volt.
Persze sírtam -már a második pillanatban, ahogy megláttam őket. Mert ez is a menny öröme volt! Hisz ami embereknél esélytelen, reménytelen, lezárt fejezet, az is megtörténhet ott, ahol az Isten is része a teljes képnek.
Sajnos nem mindig, és nem mindenkivel, de időnként megesik, hogy a lehetetlen lehetségessé válik és elkezdődhet valami új.
Hát ez a kegyelem.

Isten hírneve

"Isten három nagy megaláztatást szenvedett el, mialatt az emberiséget próbálta megmenteni. Az első Jézus testet öltése volt, amikor a fizikai testre korlátozta magát. A második a kereszt volt, amikor a nyilvános kivégzés szégyenét szenvedte el. A harmadik megaláztatás, a gyülekezet. Isten, váratlan önmegtagadással, hétköznapi emberekre bízta a hírnevét." - Dorothy Sayers

"Mától" már nem vagyunk tízmilliónyian

A rádióban hallottam, hogy épp ma fordult át az a szimbolikus népességszámláló, ami azt hivatott mutatni, mikor is billen kis hazánk lakossága tízmillió alá. Szóval elvileg - merthogy azért ezt pontosan senki se tudhatja - épp mától már csak kilencmillió-kilencszázkilencvenkilencezer...-en vagyunk.

Reggel ugyanott egy másik beszélgetést is hallottam, mely szerint: "
Húsz év alatt megkétszereződött Magyarországon azok száma, akik szerint rosszul dönt az a pár, amelyik három gyereket vállal. Egyre többen gondolják viszont, hogy gyerek nélkül is lehet teljes életet élni." Egy demográfus szerint a 30 és 35 év közötti magyar nők negyven százalékának még nincs gyereke, egy részüknek valószínűleg soha nem is lesz.

Isten szerint viszont: "Isten ajándéka a gyermek, az anyaméh gyümölcse, jutalom."

Öröm

Húúú, ma a mennyel örültünk!!! Annyira jó volt.
Épp a napokban olvastam az igét, hogy az emberek megtérésekor öröm van a mennyben. Egyetlen ember megtérése is örömre fakasztja a mennyet. Nálunk ma öten vallották meg hitüket a bemerítéssel és tettek bizonyságot megtérésükről. Annyira, de annyira jó volt hallgatni, látni őket - és érezni a menny örömét.
Nagyon tetszett, amit az igehirdető mondott, hogy a szellemünk, a bennünk élő Szent Szellem ilyenkor rezonál a menny örömére. Ezért van, hogy Isten munkáját látva (akár egy ismeretlen emberben is) képesek vagyunk örömünkben sírva fakadni. Hát ma az én lelkem is együtt örült a mennyel és a gyülekezettel. És nemcsak az ötök miatt, de a hatok vagy hetek miatt is, akik pedig arról tettek vallást, hogy legközelebb ők is szeretnék elkötelezni az életüket Isten mellett.
Jó az Úr, és jókat tesz!
És nagyszerű, amikor közelről láthatjuk az ő munkáját!

Majdnem elfeledkeztem arról, hogy mindeközben egy kisbaba is megszületett. A reggeli alkalom elején még a mamáért és a szülésért imádkoztunk, délután a záróénekre megérkezett a hír, hogy megszületett Olivér.

Könyves játék

A kommentek számát fellendítendő, és mivel minden valamirevaló blogon előbb-utóbb megjelenik egy játék, hát ma sütisütögetés közben én is kisütöttem egyet.

Felsorolom nektek az otthonunkban épp olvasás alatt lévő könyveket. A feladat megtippelni, hogy melyik könyvet ki olvassa a családból.
A megfejtéseket természetesen kommentekben küldhetitek el.
A helyes megfejtő (vagy ha netán több is lesz, akkor az, aki közülük a nyertes) mi mást, mint könyvet nyer majd. Eredményhirdetés: egy hét múlva.

Tehát a könyvek:

Bohumil Hrabal: Őfelsége pincére voltam
Frank E.Peretti: Áttörés a sötétségen
John Stott: Korunk égető kérdései
Philip Yancey: Csalódás Istenben
Rejtő Jenő: Piszkos Fred, a kapitány

( Néhai könyvtáros cimboráim kedvéért - in memorian BGYTKF - álljank itt most a címek szigorú betűrendben is:
Hrabal, Bohumil : Őfelsége pincére voltam
Peretti, E.Frank : Áttörés a sőtétségen
Rejtő Jenő: Piszkos Fred, a kapitány
Stott, John: Korunk égető kérdései
Yancey, Philip : Csalódás Istenben)

A hitről

"A természetfelettiben való hit nem azt jelenti, hogy miután sikeres, anyagi és elég erényes életet élt valaki itt a földön, tovább létezik egy olyan világban, amely a legjobban helyettesíti a mi világunkat, vagy hogy miután valaki olyan életet élt itt, amelyben csak éhezett és nyomorgott, engesztelésül megkapja mindazt a jót, amit itt nélkülözött; hanem az a hit, hogy a természetfölötti itt és most a legnagyobb valóság. " ( T.S.Eliot)

Őshit

Mostanság olvastam valakinél ezt a kifejezést abban az összefüggésben, hogy mekkora kegyelem, ha az embernek van egy stabil hite, egyfajta "őshite" abban az értelemben, hogy történjen bármi is, Isten gyermekei az Ő tenyerén, az Ő gondviselésében vannak.
Azóta sokszor eszembe jut, valóban mekkora áldás, mekkora kegyelem, mekkora erő ez a hit, ez a tudat! Mennyi minden forrása az életemben, hogy tudom, bármi is legyen, az Isten örökkévaló szeretettel szeret. Bárhol is legyek, szüntelen előtte vannak falaim. Mindig a tenyerén hordoz, hisz markába metszett. Akkor is, ha ezt nem érezném, vagy érzékelném. Részéről ez nem kérdés, mert megígérte. Ez az Istenhez tartozás békességet ad viharok között. Megelégedettséget hiányok között. Biztonságot potenciális veszélyhelyzetben. Ez képes felülemelni a jövőtől való félelem, aggodalmaskodás csapdáin. Az örökkévaló biztonság tudatát adja.
S mit tehet az ember, ha bizonytalankodni, inogni látszik?
Felülírja saját félelmeit, gondolatait valami valósabbal.
Isten megadta azt a kiváltságot, hogy betekintést enged gondolataiba Igéjén keresztül. Így adott a lehetőség, hogy bizonytalanságainkat, szorongásainkat, csalódásainkat az általa kínált biztonságra cseréljük.