Nyaralás közben Illés napokig győzködött, hogy már ő is elég nagy a Ligrettóhoz, míg végre megadtam magam és leültem vele is játszani egy partit. És valóban! Egész hamar belejött a játékba. A nagyok eleinte nem nagyon akarták bevenni a közös játszmákba, de lassan az Isi is teljes jogú partner lett. Esténként - ha nincs más- kettecskén kártyázgatunk. Bevallom, már nem kell hagynom magam ahhoz, hogy időnként ő legyen a nyertes.
Egyik este úgy esett, hogy a Bálint is beszállt a játékba. Beszállt és persze nyert is rögtön. Aztán újra és újra.
Láttam ám, hogy Illésünk egyre dühösebb, hát emlékeztettem gyorsan, hogy ugye aki a nagyokkal játszik, az nem sértődik meg azon, ha nem mindig ő a nyertes.
Úgy tűnt, megértette.
A lefekvés vészesen közeledett, hát rohanás a füridbe. Srácok már engedik is a vizet, én meg izzítom a mikrót a kakaókhoz. Egyszer csak ritmusos kiabálás hangja szűrődik ki a kádba zubogó víz zaja mögül.
Ahogy benézek, Illés a wécé tetejéről kisgatyában skandálja a kádban ülő Bálint felé: "Nyerte-sekkel-nemfür-dök! Nyerte-sekkel-nemfür-dök!"
És ettől a döntésétől aznap nem is lehetett eltántorítani.
Úgy tűnik, még mindig van mit tanulnunk a veszteségfeldolgozással kapcsolatban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése