Pages

2010. szeptember 30., csütörtök

Szabadságirtók: a fájdalom

A szabadsággal kapcsolatos igéket olvastam ma reggel (pl. "Mert ti, testvéreim, szabadságra vagytok elhívva. "Gal.5:12.). Az autóban aztán eszembe jutott egy tegnap esti mondatom, mikoris Lalának azt vázoltam, milyen jó is lenne, ha az emberrel mindig csak jó dolgok történnének - vagy legalábbis a jó emberekkel csak jó dolgok...(tudom, ez a gyerekes logika hagy ám sok-sok kívánnivalót maga után).
Hogy a fenti két dolog hogyan kapcsolódik egymáshoz?
Szintén az autóban tovább agyalván arra a felismerésre jutottam, hogy tulajdonképp a rossz történések, hírek, események, kudarcok, csalódások... valahogy mindig a szabadságomat csáklyázzák meg. Adott egy szép kis nap, mely során békességgel, erővel, hittel és örömmel feltöltve éldegélek és oldogatom meg kis feladataimat. Közben persze adódik ez is, az is. Szép is, meg kevésbé. De optimális esetben átmegyek minden úgy, hogy belül sikerül megőriznem szabadságom - s az ezzel járó békességet, örömöt, reménységet... Netán jönnek győzelmek, áldások, jó hírek, s az öröm és békesség növekszik. Deee...
aztáááán adódik valami rossz, ami mélyebben érint. Amivel szembesülve nem tudok első nekifutásra győzni, elengedni, továbblépni. És ami megint csak érdekes, hogy ez a valami, ez időnként talán sokkal kisebb, pitibb dolog, mint a másik tíz-húsz, amin túl tudtam lépni. De fájdalmasabb, ezért azon kapom magam, hogy már nem vagyok olyan szabad, hogy már nem tudok olyan hittel tekinteni..., hogy már nehéz szeretni, nehéz örülni... Szabadságom vészesen korlátozódik.
Szóval ma reggel az M7-esen szembesültem azzal, hogy belső, lelki szabadságom egyik jelentős ellensége: a fájdalom.
De tovább is jutottam. Azt is megfogalmaztam magamnak, hogy ez esetben meg kell tanulnom beazonosítanom és Istennek átadnom a fájdalmaimat.
(és most a lelki természetűekről beszéltem, bár végiggondolva a fizikai természetű fájdalom se növeli az ember szabadságát)

1 megjegyzés:

toma írta...

hóhóó fájdalom...