Macbeth attól, aki ismer engem

Időtlen idők óta nem jártunk színházban. Nem csak mert nincs rá időnk, de a jegypénztárak közelébe se túl gyakran vetődünk mostanság. Időnként hiányzik,s néha gondoltam rá, hogy dejóislenne...
A hétvégén "Az igazság szabaddá tesz" női alkalmunk volt Velencén. Napok óta készülődtünk, imádkoztunk. Azt hiszem minden szolgáló elmúlt hetét kitöltötte a várakozás izgalma és feszültsége. Péntek délelőtt épp az "Identitás" témakör igazságait nézegettem, imádkoztam, mikor is felhívott egy ismerős, hogy lenne-e kedvünk vasárnap este színházba menni. Négy jegyük van, de lebetegedtek.
Csak ámultam és bámultam, hogy Isten mennyire szeret. Épp itt a kis konyhámban azt az igazságot próbálom megérteni mit is jelent, hogy "Isten ismer engem", mikor is közbeszól és azt üzeni: "Igen, ismerlek! Most ebben a pillanatban is tudom, hogy ki is vagy, mi is az, amivel örömöt szerezhetek neked. Nem felejtettelek el! Tudd meg: mem csak a többi nőre, Rád is gondolok!" A legjobbkor érkezett.
Az este aztán megnéztük a Macbethet. (Közben az is kiderült, hogy Lala meg kifejezetten a Macbethet szerette volna látni az idei repertoárból.) Mindkettőnknek nagyon tetszett. A rendezés, a díszletek, a színpadtechnika, a táncok, a zenék. A színészek játéka is sokkal jobb volt, mint áltlában. Lady Bachbethet Tóth Auguszta alakította, aki annak a sárréti gimnáziumnak volt híressé vált tanítványa, ahol évekig magyartanárkodtam. Mindig is szerettem volna látni egyszer a színpadon. Nekem az ő alakítása tetszett a legjobban.

Ez minden

Ebben a pillanatban...

... már csak egy szempillantás választja el a világosságot a sötétségtől. Illés a szomszéd asztalon egy másik gépen játszik, miközben a nagyteremből a "Hatalmas vagy" sorai szűrődnek a konyhába. A lépcsőházban Bius és Sára súrol. Igen, több év, s tán évtized lerakódott piszkát sikálják ki a betonlépcsők apró kis mélyedéseiből. Embertpróbáló feladat, mert több órai küzdelemmel lehet csak 5-6 lépcsőt "kifehéríteni". De ők kitartóan hódítják vissza a szürkeségtől az imaház kitudjahány lépcsőjét. Mindeközben Bálint a Zeneiskolában Zsuzsa néni szolfézsóráján ül és abban reménykedik, hogy győzködése sikerrel járt, s mikor kilép a kapun, ott várja majd anya és Illés. De most családnia kell, mert anya egész nap írt és olvasott és olyan fáradt, hogy most saját kapujáig (persze csak képletesen, hisz ilyne nincs neki) se tudna kivánszorogni. Közben a dicsőtés zaját a fürdőszobai vízcsobogás zaja váltja fel. Vizet cserélni jöttek a leányok. Közben apa egy házicsoporton valahol a közbenjárásról beszél, míg Bori a gitáróráról tart hazafelé a Kával. Ebben a pillanetban.

Nem a te dolgod...

VV

A való világban, mármint a miénkben, mert a tévésről - szerencsére - fogalmam sincs. Szóval a mi kis való világunkban is történnek a dolgok.
Ebben a bejegyzésben épp két v-s eseményt örökítenék meg, így lett hát a címe vv.
Bori általában késve indul a gimibe, de szerda reggel el se indult. Ugyanis üzenetet kapott, hogy betörtek a Vasváriba, s annyira feldúltak mindent, hogy egész napos helyszínelés várható. Szegény Vasvári eddig se volt anyagilag eleresztve, mondhatni az önkormányzat mostoha gyermeke, most azonban elvittek mindent, mi mozdítható. A sulis hétre félretett pénzt, a ballagási pénzeket, mindent. Jó volt látni pénteken, hogy a diákok összefogtak, s gyűjtést szerveztek. Sőt a Kodályosok is értük énekeltek a Pláza előtt. Bori is kinn járt délután egy tálca sütivel a DÖK-ösöknél.
Családunk férfitagjai viszont a Vidi-meccsen jártak péntek este. Kb. két éve ígérgetem az Illésnek, hogy egyszer kiviszem majd a Sóstói stadionba. Most jött el a napja, de sajnos nélkülem. Viszont nagyszerű volt, hogy családunk férfi tagjai három generációra terjedően együtt nézték meg, ahogy a Vidi legyőzte a Lokit. A fiúk nagyon várták már az estét. Egész délután szakadt az eső, így csak az imádság maradt, hogy szét ne ázzanak a meccs alatt. A fiúk mesélték, hogy épp a meccs előtt elállt az eső. Csak a hideg maradt. No meg a sok élmény. Egész este lelkesen mesélték a részleteket, s még aznap este felkerültek a falra a frissen szerzett poszterek is.
A két epizód viszont ott találkozik, hogy a Videoton vezetése az aznap esti bevétel tizedét a kirabolt Vasvárinak adományozta.

OKT: Zirc- Bakonynána

Az első bejárásunk, amit a fiúk nélkül tettünk meg.
A hétfői táv után nem igazán volt kedvük hozzá, hogy kedden is nekivágjunk a Bakonynak. Így kedden kora reggel Lalával kettesben indultunk Zircre. Itt hagytuk a kocsit és elindultunk Bakonynánára. Az első szakasz Nagyesztergárig meredek emelkedő az aszfaltút szélén. Egyetlen szépsége, ahoyg az ember vissznéz a völgyben fekvő városra. A falut elhagyva egy különleges hangulatú, ligetes, zsombékos szakasz következett. Olyan érzésem volt, mintha egy csehovi dráma valamely vidéki kertjében vagy Gogol tájain járnék. Megdöbbentően sokféle csupán a Bakony. Sose gondoltam volna, mielőtt belevágtunk a Kéktúrába - és még csak az első tájegységnél tartunk!
Látszott, hogy ünnepnap van, sokkal többen járták az erdőt, mint a korábbi hetekben. Az előbb említett szakasz után egy major romjai következtek. Már az 1300-as években állt itt egy majorság,a pannonhalmi apátság részeként. De ma már csak a romjait láttuk. A következő szaksz kifejezetten rosszul volt jelelve, de eleinte nem tévdtünk el. Fél egyre kellett Bakonynánára érnünk,akkor indult Zircre vissza a buszunk ( a következő du.5-kor). Kezdő térképészként úyg ítéltük, már több mint a fél távon túl vagyunk, hát felmásztunk egy magaslesbe egy előrehozott ebédre. Jókat beszélgettünk, ami ránk is fért, mert az előző hetekben nagyon kevés időnk maradt kettesben. Kettesben is nagyszerű kéktúrázni! Aztán nekivágtunk a következő szakasznak. Egy idő után Lala felvetette, szerinte itt már jártunk. Később kiderült, hogy a magasles előtti pár száz métert nem a hivatalos jelelésen tettük meg, hanem egy párhuzamos úton. Egy fordulónál viszont visszakanyarodtunk az erdőben haladó eredeti ösvényre, így elvesztegettünk vagy fél órát. A magaslesi sziesztázással együtt az már egy óra, hát össze kellett szednünk magunkat, hogy le nekéssük a buszt. Átkelés a Gaja egyik felső ágán, majd meredek bükkös sunyi kis emelkedőkkel. Fenyvesszélis séta. S egy hosszú, hosszú erdőszéli út, mire végre kiértünk a Bakonynána feletti aszfaltútra, amin már csak kb. másfél km-t kellett gyalogolnunk (lefelé) a faluig. Húsz perccel korábban is érkeztünk, hát letelepedtünk az Afrodité panzió előtt egy padra. Süttettük magunkat a napon, s üdvözöltük a helyi járókelőket. A busszal - Dudaron és Nagyasztergáron át - fél óra alatt a kocsihoz értünk, kettőre már otthon voltunk. Ezzel a távval megvan az első teljes túránk.

OKT: Bakonynána - Jásd - Tés

Ma autóval közelítettük meg a napi adag kezdetét. Bakonynánán hagytuk a kocsit, s elindultunk a Római fürdő felé. Látványos volt a különbség legutóbbi túrázásunkhoz képest, nemcsak amiatt, hoyg most nem kellett a sarat taposni, de húsz fokban, napfényben, madárdalban araszoltuk végig a mai 9 km-t. Este már szúnyogokkal is találkoztunk.
Római fürdőig elég nagy volt a "forgalom" - ami furcsa volt ahhoz képest, hogy korábban volt olyan is nem egyszer, hogy egész álló nap senkit se láttunk (igaz még mínuszok voltak akkortájt). Mindegy. Lementünk a Római fürdőhöz, ami egy csodás hely a Galyán. Majd vissza a kékre, felmásztunk és leereszkedtünk egy vadalmásnak nevezett helyig. Ahol almákat persze nem, viszont összefüggő hóvirágmezőket leltünk a Galya mellett. Napi harmadik patakátkelésünk után egy tisztáson legkedvesebb túrázós "barátaink" a körbálák tűntek fel. Hát meg is álltunk itt pihenni és kajálni.
Innen a terep nyugost és szép volt. Eddig elfelejtettem mondnai, hogy a kutya is velünk volt. A fiúk szabadon engedték, erre ő: illa berek, nádak erek... futott a kutya, futott az apa, futott a Bálint, de megint csak kegyelem, hogy egy szembejövő túrista-pár "befogta" a drágát. Többet ma el se engedtük.
Jásd. Most csak egy útba eső vizimalmot láttunk, nem kerestük meg azt a klasszat, ahol 4 éve voltunk. Bemásztunk viszont a falu közepébe, hisz a szokásos módon ott volt a kocsmában a pecsét. A "főtéren" egy padon pihiztünk. Aztán irány tovább: Tés.
A terep itt elég "meredek" volt és nem csak átvitt értelemben. Lassan vonszoltuk magunkat felfelé Tésig.
Itt várt Bori és Sári a Kával. Bori elvitte apát Bakonynánára a Fókuszért, miközben mi többiek a tési Erdei Büfé nevezetű vendéglátóipari egység kerti padján dőszöltünk egy-egy kóla és Balaton-szelet társaságában. Bűcsűzóul még elkértük a Kék pecsétet. Így ebből a bakonyi túrából már csak egyetlen szakasz maradt: Zirc és Bakonynána között.

Tavasz a Bakonyban

Japán

Forrás: Facebook/prayforjapan

A vasárnap előtti nap

A vasárnap előtti nap mindig más és más. A mai kicsit mixre sikeredett.
Kora reggel ébredtem, s az első gondolatom az volt, vajon mi lehet a fiúkkal Japánban, mert az éjszaka nem érkezett sms. Pár perc múlva megtudtam, hogy minden ok. Megérkeztek, s a többiekre várakoznak. Így beindult a munka. Hírek, telefonok miegymás. Közben egy előre leegyeztetett Familys interjú miatt Pestre kellett utaznom, s mivel a Bori elvitte a Káát Kehidakustányba, hát irány a buszmegálló.
A busz jó választás volt, mert épp volt rajta wifi, így simán folytathattam a dolgaimat. Közben a nagy rohanásban rájöttem, hogy csak épp a diktafont sikerült otthon hagyni. Ááááá. Mindegy. Ezt is megoldottuk a telefonnal és laptoppal.
A FÉK középiskolásokkal dolgozó munkatársainál jártam, akiket bár csak most ismertem meg, nagyon jót beszélgettünk. Olyan klassz, amikor idegenekkel cserél gondolatokat az ember. Ez mindig valahogy felfrissít, új gondolatokat indít el bennem is. Másrészt gyakran egy-egy elejtett mondat segít abban, hogy amit magam is érzek, keresgélek, az egésszé álljon össze.
Vissza a Bocskaira csak 5 perc séta volt a Feneketlen-tó mellett. De szembejött a tavasz, így ez az 5 perc is sokat jelentett.
A hazabusz fullon volt, de kedves vezető bácsi felajánlotta, hogy üljek a lehajtós idegenvezetős székre. Aztán jókat nevettünk, mert a buszt egyre gyakrabban letiltotta a műholdas lopásgátló rendszer. Ilyenkor a busz fordulatszámát először minimalizálta a cucc, majd le is kellett állni és újra indítani az egészet. Szóval kicsit döcögősen, de visszaérkeztem a buszpu.-ra, aholis már várt rám a család és Sára tortája. Velencére mentünk a mamához és papához, hogy a család együtt ünnepelje meg Sára 16! szülinapját. Mert ma 16 éves lett a kicsi! lányunk!
Mama a legfinomabb ebéddel várt, majd sokat beszélgettünk, s a szomszédba is átlátogattunk.
A velencei látogatásból persze az lett, hogy ott maradt az első alkuk után a Bálint, további tárgyalásokat követően meg a 16 éves is. Ő aztán gyorsan eltávozott a velencei ifire. Illés meg végigduzzogta a hazautat.
Itthon megfőztem a holnapi kaja felét, közben Isi a remisekkel játszott az udvaron. Apa a vasárnapi napra készült.
Mivel családunk megfeleződött, így mondanom se kell, hogy Illés már bejeletkezett hozzánk aludni. Lassan el is tesszük magunkat holnapra.

Arról, hogyan lett végül Bálint kutyatulajdonos...

Bálint rajongása az állatok iránt nem tegnap kezdődött. Kisebb korában szeretetét a szomszéd macskái, az utcán sétáló kutyák és az árokparton sütkérező gyíkokra fókuszálta. Öntudatra ébredésével párhuzamosan feltámadt benne a vágy: egy saját kis állatot szeretne. Így lett gazdája több hörcsögnek, néhány japán fehér-egérnek, két kismacskának, két teknősnek, és előző kutyánknak, Forrestnek is. Sajnos Forrest azonban egy téli reggel végleg elkóborolt. Így hosszú időre üres maradt a kutyalak az udvaron. Pár hétig ugyan úgy tűnt, a Remis lányok két kutyája révén mégis csak került kutya a közelbe. De ez se bizonyult tartósnak.
Bálintunk közben sokat tipródott magában mit is rontott el, mint kutyatulajdonos. Miben kell változzon, egyáltalán jó gazdája lenne-e egy valamikori újabb ebnek. Többször is úgy döntött, talán mégis lemond a kutyáról. De aztán a kutya iránti vágy újra és újra felütötte fejét. Ősszel-télen könnyű volt, mert tavaszra halasztottuk a kérdés eldöntését.
Múlt szombaton aztán újra felmerült a kérdés: legyen-e, s ha igen, milyen kutyája legyen az adott körülmények között Bálint gazdának.
Szombati túránk során, valahol Isztimér fölött a határban, a családi kupaktanács aztán felmászott egy vadlesbe, hogy megvitassuk a kutya-kérdést. Véges bölcsességünk - vagy végtelen bizonytalanságaink miatt végül imádkoztunk, s Istenre bíztuk az ügyet: adjon valahogy világosságot ezügyben.
Nem is sejtettük, hogy a válasz már 24 órán belül megérkezik.

Vasárnap délben a szeretetvendégség alatt egy kutya jött be az udvarba. Bálint és Illés azonnal megszererették a fekete szűrpamacsot.Átmenetileg bevitték a kutyólba és megvárták, hogy apa megtekintse és döntést hozzon az akkor még Bobi névre hallgató kutyus sorsáról.
Apának, anyának és a lányoknak is nagyon megtetszett az eb. De a befogadást egyelőre csak átmenetinek tekintettük.
Apa felhívta a menhelyet és elmondta, hogy találtunk egy fekete törpe snauzert, ilyen és ilyen jellegzetességekkel. A menhelyes néni végül azt mondta, ha nem fogják keresni és szeretnénk, a kutya a miénk lehet.
Közben ismerkedtünk Credóval, aki roppant válogatós volt. Nem kellett neki a kutyakaja, de a legtöbb ember-kaja se. Apa meg is jegyezte, hogy beillik a családba. Credo egyébként egy nagyon jólnevelt kutyus. Parancsra leül vagy feláll, s amikor a fiúk felhozták a lakásba jelezte, hogy le kell mennie. Mivel kisebb testű, idősebb és jóval nyugodtabb, mint Forrest, Bálint egyedül is el tudja vinni sétálni reggelente. S ezt egyelőre hűségesen teszi is. Hatkor felkel, hogy az iskola előtt még a kutyával is sétáljon, s a suliból is oda vezet első útja.
Lassan egy hete, hogy imádkoztunk érte - de még most is nehéz felfogni, milyen különleges módon érkezett a válasz. Egy olyan kutyus személyében, akire gondolni se tudtunk.

Nőnap 2011

Már hagyományosnak mondható az a nőnapi vacsora, melyen a gyülekezet nőtagjai az anyaszállón és női szállón élő lányokat, asszonyokat és gyerekeket vendégül látják. Talán minden résztvevő nevében írhatom, hogy nem is lehet ennél szebb formája egy "ünnepnek", hogy megbecsülésünket, tiszteletünket kifejezzük a hölgyek felé.
Ahogy a szolgálók csoportképét nézegettem arra gondoltam, minden arcon ott az a túlcsorduló öröm és szeretet, amit az önzetlen adás, az Ige igazságának betöltése adhat az embernek. Pedig tudom, hogy a szolgálók között is volt, aki már felállni is alig bírt a székről, aki a tűzoltásból szaladt, s mindneki egy egész napos hajtásból érkezett. Mégis áldás volt, hogy részese lehettünk!
Idén a gyerekrészlegben töltöttem az estét. Nem kis kihívás ezeket a nehéz sorsú, ki tudja mi mindent megélt gyermekeket csak egy órán át is lefoglalni. Aznap este sokat gondoltam azokra, akik ebben a szolgálatban állnak. Nap nap után, nem egy órát, de nyolc-tízet próbálják segíteni a csonka "családokat", szeretni a gyermekeket, betölteni szükségeiket. Embertpróbáló küldetés.

A mai napom is...

OKT: Bakonykúti - Kisgyón - Csőszpuszta

Szombat reggel újra célba vettük a Bakonyt. Az isztiméri busznál belefutottunk az Alba Régia természetjáró körbe. Ám ők csak 5 km jöttek a kéken, majd Isztimér felé vették az irányt.
Bakonykúti után amint lehetett,leelőztük a csoportot, s nekiálltunk az egész napos sárdagasztásnak. Az első szakasz tűrhető emelkedővel kezdődött. A szekérútról balra térve a Burok-völgyben folytatódott az utunk. Ez a szombati nap egyik kellemes szakaszának mondható - így utólag. Onnan kiérve felmásztunk egy vadlesbe, ahol elolvastunk két zsoltárt az esti lemaradásainkból. Valamint a családi kupaktanács meghányta-vetette a "kutya ügyet", azaz, hogy legyen-e mégis kutyánk. Végül a kérdést Isten elé tártunk nem is sejtve, hogy alig 24 órán belül nem várt válasz érkezik Credo személyében.
A következő szakasz egy hatalmas szántón szántott keresztül. Hajrá sárdagasztás! (Túracipők nélkül ez a terep már elég reménytelen lett volna - előző nap szereztünk be Lalának egy klassz Merell-t.) Ahol a szántó újra az erdőket érte, fiaink kedvencei, a szalmabálák vártak ránk. Dél felé közeledett, hát itt ebédeltünk, s a fiúk pedig jégtörőt és bálaugráslást játszottak. Fiaink számára egyébként a túrázásokban a legjobb pillanatok, amikor megállunk. Na nem a pihenés miatt! Bármily hihetetlen, ők nem maradnak ülve, azonnal önfeledt játékba kezdenek. A játékok száma kimeríthetetlen. Kedvencek pl. az erdei konyha (sárkavarás botokkal, cipők panírozása a sárban, fűrészporral), másik az erdei baseball ( sárgolyók ütögetése a túrabotokkal) vagy a jégtörés, de megteszi a bálaugrás és a rönkmászás is. Nagyszerű látni, ahogy élvezika természet adta lehetőségeket, felfedezik azokat a dologkat, melyek számukra eddig idegenek voltak.
Ebéd után az Eszenyi-rét következett. Majd egy hosszú erdő melleti szakasz csodás panorámával. Ráláttunk Súrra, a szélkerékre. Most először találkoztunk több mélyutas szakasszal is. Ezt követte Kisgyón előtt az egyik legsárosabb és legcsúszúsabb rész. Meredeken ereszkedtünk alá "sárszörfben", ahogy a fiúk nevezték. Majd egy hasonlóan sáros emelkedő következett. Két óra előtt érkeztünk meg Kisgyónba. A bélyegző helyett itt előre bélyegzett matricák vártak a túristaház villanyóra-szekrényében. Letelepedtünk a tornácon lévő öreg sezlonyra és a fiúk befaltak majd minden létezőt a hátizsákból. Fáradt voltunk a magunk mögött hagyott 12 km miatt, de úgy határoztunk, belevágunk a következő szakaszba is, s csak Csőszpusztára hívjuk majd a Borit.
A Kisgyón-Csőszpuszta 7 km-es táv nem tűnt túl nehéznek, bíztunk benne, hogy naplemente előtt meglesz a táv. Az első két szakasz áldása, hogy bár elég rendesen emelkedett az út, de a sok-sok sár után, most aszfaltos, majd kavicsos úton haladtunk. A bányászemlékműt követte az erdei szentély. Itt hosszabb pihenőt tartottunk, hogy a fiúk számára elmaradhatatlan tüzezést is megejtsük. Ja és persze 14 km után már kezdett fáradni a csapat! Az erdei szentélytől egy furcsa emelkedőn fel egy szakaszon 2-3 éves erdőn (nekem szimplán csalitosnak tűnt) vágtunk át. A jelzés itt eltűnt. Korábbi tévelygéseink tapasztalatait követve Lala most előre ment, hogy lecsekkolja, a két lehetséges verzió közül melyik is a kék. A fiúk ezt cseppet se bánták. Folytatódott az erdei baseball. Rálelve a folytatásra a Tűzköves-völgy mellett haladtunk tovább. ez inkább kénkövesre sikeredett. Emelkedőkkel, sárral és egyre többet morgó Illéssel küzdöttük végig az utat a Hamuházig, ami valaha túristaházként üzemelt. Itt már erősen lemenőben volt a nap, így a fiúk számára egy népszerűtlen döntést hoztunk és azonnal folytattuk az utat Csőszpuszta felé. Jó hír: az út lejtett. Rossz hír: sáros volt. Ragadt és ragadt. S a fiúk kedve se volt már felhőtlen. Így az utolsó 2 km-ben megtettük életünk eddig legnehezebb kéktúrás szakaszát. Csak valami házat látnánk már! S mire a nap alábukott a Bakony mögött, megékeztünk Csőszpusztára, ahol már csak fél órát kellett várnunk a Borira, s a hideg, a sár és sötét elől végre a biztonságot adó Ká belsejébe kuporodhatott a család.

Páros

Lalával tegnap este Győrben jártunk. A Mekdeszesek meghívására az egyetemen tartottunk előadást párkapcsolati témában. Ezek mindig különleges és izgalmas alkalmak, mert egyrészt nem tudni mennyien,s főleg hogy kik lesznek ott az adott "előadáson". Az előadást tudatosan idézőjeleztem, hisz ha csak 10-20 ember van jelen, inkább szemináriumi, beszélgetős jellegűre alakítjuk az ilyen találkozásokat. A tegnap estét is így terveztük. Meghívónk azt mondta, hogy bár az egyetemtől kért egy előadótermet, várhatóan 10-12 ember lesz jelen, s szerinte többnyire keresztények. Nem így volt. A terem megtelt, s amikor rákérdeztem, kik is jöttek el azt válaszolta: "nem látok ismerős arcokat". Izgalmas volt. Az elmúlt napok fáradtsága után már azzal is bepróbálkoztam délután, hogy inkább otthon maradnék, s most meg hirtelen itt van 70-80 egyetemista, többségük nem ismeri Istent, s beszéljünk nekik a házasságról. Nagyon szeretem ezeket az alkalmakat! Amikor onnan kezdhetem, hogy kiben is hiszek, s hogy miért is gondolkozom így vagy úgy egy témáról. Nagyszerű volt látni a fiatalok nyitottságát, alig hittem, hogy másfél óra alatt senki nem állt fel és nem ment el közben. (ami nem ritka, ha a Biblia értékekről beszélünk) A végén még nyilvános kérdéseik is voltak. S újabb két órán keresztül személyes beszélgetések, kérdések. Wow. Ma reggel értük imádkoztam. Azokért, akik hitem szerint tegnap hallottak valamit az Élő Istenről és a vele való járás áldásairól. Hiszem, hogy Neki terve van velük. És enyém az áldás, hogy a tanúja lehetek.