Korán ébredtünk. Túl korán. Lala valami hivatalos papírokat nyomtatott, töltögetett az irodában, majd közölte elmegy a postára. Először azt hittem, csak álmodtam, hogy szombat van. Eszembe jutott viszont, hogy ha már így alakult, gyorsan felmegyek a netre, hátha valahol a végtelenben találkozom majd a Borival. Sajnos nem sikerült. Így visszamásztam "aludni", amiből végül olvasás lett. Nyolcig Bálintnak tilos volt bekapcsolni a tévét. Azt követően nem volt értelme a szobában maradni. Következhetett hát a vasalás. Volt mit..
Közben Lala cikket írt a megyei újságba, amit végül én fejeztem be. Hihetetlen, hoyg tudunk 3000 karakteren több mint 3 órát szenvedni. Segítségemért hálából Lala és a gyerekek elkészítették az ebédet (lecsó és palacsinta - természetesen baracklekváros! ). Ebéd után a gyerekek letűntek valahová, Lala pihent én pedig elkezdtem egy újabb könyvet olvasni. Majd némi győzködések után bicajjal indultunk Szabadbattyánba szülinapozni.
A tegnap esti ifi után készült citromos tortánkat az Ildi vitte kocsival.
A tortára ki kellett térnem. nem csak azért, mert - többek szerint - nagyon finom, így másoknak is ajánlom a receptet. De azért is, mert az egy héttel ezelőtti kevésbé sikeres próbálkozást követően most gyorsan és jól sikeredett. Ha valaki netán belevágna az elkészítésébe, s netán rajtam kívül más is lenne olyan tapasztalatlan, hogy a tejszínből képes vajat köpülni, úgy felhívnám a figyelmét, hogy a tejszín felverésénél jó ha óvatos az ember.
No de térjünk vissza a ma délutánhoz, s hogy bicajjal mentünk Szabadbattyánba.
A bicajokkal nem is lett volna gond (főleg, hogy most a Lala Gergely kölcsönjárgányával, Sára pedig az Ildiével jött), viszont az úúúúút... elég kalandos.Ezúton is üzenjük a battyáni polgármesternek, - ha valaki ismeri, szóljon neki - hogy lobbizzon egy bicajút felépítéséért. Mert hát főleg így nyári szombat délután, mikoris csak a fél ország zúz éppen lefelé a hetesen a Balatonhoz, nem épp életbiztosítás három gyerekkel bicajozni Szabadbattyán felé. De túléltük, sőt megérte! (Azért amilyenek vagyunk, szerintem most is belevágnánk újra...)
Jókat ücsörögtünk, beszélgettünk a battyáni kertben, majd még sötétedés előtt visszatekertünk a mi kis városunkba.
Miután megint sikeresen kizártuk magunkat, örömmel fedeztük fel, hogy a fiatal felnőttek házicsoportja ma is áldást jelentett az életünkben - jelen esetben egy aláhajított kulcs formájában. A gyerekek megnézték az Aladin végét, mi pedig elkezdtünk csomagolni, mert hát nemsokára ny-a-r-a-l-u-u-u-n-k!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése