Az életközepi válságról

A Family magazin februári számában megjelent írás.

( Lala megígérte, hogy a közeljövőben majd ő is ír ide egy bejegyzést arról, nála hogyan is zajlottak ezek a dolgok. :) )

Különös változás zajlik mostanság a fiatal negyvenesek életében. Sikeres emberek hagynak ott egyik napról a másikra jól működő karriert, és kezdenek valami teljesen újba. Mások hirtelen új családot alapítanak, és mennek az álmaik után. De mintha azokkal sem lenne minden rendben, akiknél nincsenek ilyen látványos változások. Érzékenyebbek, ingerlékenyebbek lesznek, látszik, hogy valami emészti őket, s amikor végül kibökik, valahogy nem értjük, mi zajlik bennük. Ismerősen hangzik? Akkor Isten hozott minket az életközepi válság kellős közepén!

Az utóbbi hónapokban jó néhány közeli férfiismerősöm is megtapasztalta a fenti érzéseket. Rájuk telepedtek a félelmeik, kételyeik, sok mindenben elbizonytalanodtak, rossz hangulatba kerültek… Többüknek Varga György, a Baptista Családgondozó Szolgálat vezetője tudott hasznos tanácsokkal szolgálni. Nem véletlenül: néhány évvel ezelőtt ő maga is átment ezen a krízisen.

– Úgy harmincévesen hallottam először az életközepi válságról egy, a férfiak életszakaszairól szóló hétvégén. Így volt már némi ismeretem róla, amikor negyvenévesen nálam is jelentkezett. Bizonyos értelemben véve tehát már fel voltam készülve rá, ezért tudtam értelmezni, hogy min megyek keresztül, de a személyes élmények és a témával kapcsolatos olvasmányaim egy sor új felismeréssel gazdagítottak.

Mi lesz az álmaimmal?

A szakirodalom szerint – nemtől függetlenül – a negyvenesek 75%-a átmegy az életközepi válságon, de a férfiakat mintha jobban megviselné, mintha látványosabban jelentkezne náluk.

– Ez a krízis két fő területre fókuszálódik: a karrierre és a párkapcsolatra, márpedig mindkettőnek nagy jelentősége van a férfiak életében – magyarázza szakértőnk. – Nagyjából negyven év körül elkezdi foglalkoztatni őket a kérdés, hogy vajon megvalósultak-e az álmaik. Arrafelé haladnak-e, amerre eltervezték? A férfiak a húszas éveikben szokták megfogalmazni a nagy életcéljaikat, így a negyvenedik születésnapjuk körül készítik el az első komoly számvetést. „Az álmaimnak élek?” „Ha így folytatom, teljesül majd, amit szeretnék?” Ekkortájt pánikszerűen, döbbenetes erővel tör felszínre ez a kérdés.

Ha valaki igenlő választ tud adni rá, akkor a krízis rövid idő alatt lezárul benne. Ez esetben megerősödik abban, hogy jó irányba halad, így teljes erőbedobással veselkedhet neki a következő húsz évnek. Ha azonban ellentétes következtetésre jut – „nem annak élek, aminek szeretettem volna; szolgája lettem valami másnak” –, akkor ez bizony alaposan megviseli, és arra készteti, hogy valamit kezdjen ezzel a felismeréssel. Ha nem talál megnyugtató válaszokat a kérdéseire, akkor valamilyen értelemben váltani fog. Lehet, hogy nem egy új munkahelyet keres, csak új pozíciót, de valami újba fog bele.

Ezek a döntések ugyanakkor az esetek nagy többségében új energiákat szabadítanak fel az emberben. Persze mindehhez bölcsesség is kell, hogy olyanba vágjuk a fejszénket, amire valóban alkalmasak vagyunk.

Mostanában olyan furcsa lettél!

Az életközepi válság a férfiak életében a kapcsolatok területén is ugyanolyan intenzitással jelenik meg, és a házasságban is okozhat viharokat.

– A legtöbb férfi igazából most találkozik először az érzelmeivel – folytatja Varga György. – Sokakat ez a felismerés zavarba hoz, lelkileg instabillá tesz. Én például akkoriban sokkal többet beszéltem az érzelmeimről, vagy érthetetlen helyzetekben sírtam el magam. Hallottam egy dalt, és összeszorult a szívem. Másoknál épp ellenkezőleg: lobbanékonyságban, ingerlékenységben törnek felszínre az érzelmek. De ezek a felfokozott emóciók utat kell, hogy találjanak maguknak – méghozzá a megfelelő helyen.

Egy jó házasságban, ahol az érzelmi szükségletek be vannak töltve, ez az időszak új színt is hozhat a kapcsolatba. A nők általában örülnek, hogy végre tudnak egy kicsit „lelkizni” is a férjükkel. Ha azonban a házasság nem kellően érzelemgazdag, akkor ezek az ismeretlen, új érzések nyitottá tehetnek egy férfit egy új kapcsolatra. „Mostanában olyan furcsa lettél!” „Mitől vagy ilyen túlérzékeny?” – az efféle mondatok azt jelzik számára, hogy ezen a különös, szokatlan „lelki hullámvasúton” egyedül maradt, a felesége nem érti meg őt. Így aztán könnyen keres magának valakit, aki többnyire nem jobb, nem is szebb a feleségénél, de akinek pont ő kell – úgy, ahogy van. Az érzelmek tehát utat találnak maguknak – ám sajnos kifelé…

Ha a férfi mind a karrierjében, mind a párkapcsolatában válságba kerül, akkor szinte borítékolható a törés – és leghamarabb a házasság fog repedni. Nem egy helyzetet láttam, ahol negyvenes, jó egzisztenciájú, családos hívő emberek léptek ki egyik napról a másikra a házasságukból… Szinte minden esetben a fenti jelenség állt a háttérben.

Posztmodern, individualista világképünk egyébként kiváló táptalaja ennek a krízisnek. Korábban sokan elnyomták önmagukban ezeket az érzéseket, de a mai korszellem felerősíti őket. Ma már nem tűnik olyan irracionálisnak, hogy valaki csupán az érzelmeire hivatkozva hagyja ott a családját. Pedig ha egy házasság tönkremegy, akkor ezen a ponton, ebben az életkorban már minden borul – sérülnek a gyerekek, közös célok, álmok válnak köddé, mindkét fél önbecsülése csorbul...

Társként a zűrzavarban

Érdemes tehát előre tudatosítani magunkban, hogy létezik ez a krízis, és jó, ha nem ér felkészületlenül minket. Fontos, hogy megtanuljunk az érzéseinkről kommunikálni, mert ezek a változások nagyon mélyen zajlanak bennünk. Ha ezt jó időben begyakoroljuk, akkor könnyebb lesz például az önbecsülési problémáinkról is beszélni. Akkor szabadon megoszthatjuk a kételyeinket a társunkkal: „Ki is vagyok én tulajdonképpen?” „Akkor most elvesztegettem húsz évet?” „Van-e bennem annyi erő, motiváció, hogy újat kezdjek?”

Sokat segíthet, ha házas hétvégékre, csendeshetekre járunk együtt. Nem azért, mert baj van a kapcsolatunkkal, hanem jól felfogott önvédelemből.

– Mindezeken túl a feleség szerepe elvitathatatlan, pótolhatatlan – zárja szavait a lelkipásztor. – Nekem személy szerint rengeteget jelentett, hogy a felségem annak idején nem ítélt el a kavargó érzéseim miatt. A kétségeim között mindig emlékeztetett az elmúlt húsz évben történtekre; ha elbizonytalanodtam önmagamban, tudatosította bennem az erősségeimet. Aki a legjobban ismer, megértést és bizalmat sugárzott felém. Én akkor végül új utakat kerestem a hivatásomban – de ez egy közösen meghozott döntés volt.

Azt tanácsolnám a feleségeknek, hogy legyenek társak a férjük mellett ezekben a válságos időkben. Segítsenek, hogy hadd lehessen újra kamaszosan bohókásnak vagy épp érzékenynek lenni! Így ez a különös időszak is fontos értékekkel, szép emlékekkel gazdagíthatja a házasságukat. - Révész Szilvia