- avagy életünk egy tökéletesen hiábavaló mozzanata -
Péntek este volt. Két kemény hét állt mögöttünk. Apa valami konferencián, mi meg - hátrahagyottak - épp a gyerekszobában diskuráltunk az előttünk álló két nap teendőiről. A lányok még ifire indultak. A fiúkkal pedig a hirtelen adódott szabadidő lehetőségeit boncolgattunk. Talán Illés vetette fel, hogy süthetnénk ... mondjuk sajtos croisont. Végül is... Legalább az apunak is vihetünk belőle szombaton a kórházba. Sára - mintha csak az apa szólt volna általa - azonnal jelezte, hogy ez az adott helyzetben egy elég bölcstelen ötlet. "Anya, ezt most felejtsd el! Hulla fáradt vagy! Pihenned kellene!" Tudtam, hogy igaza van...
No de miért is hallgattam volna rá?
Illéssel szépen nekiláttunk, hogy begyúrjuk, kikenjük, kinyújtsuk, felszeleteljük, megkenjük, megszórjuk, megkelesszük... és végül egy óra múlva kisüssük a kis sajtos kifliket.
Igen ám, de ezen a ponton eszméltem fel, hogy hisz nekem nincs is sütőőőőőm!
Merthogy a sütőm üvegajtaja pár hete valamely furcsa okból szétrobbant. Először a külső. Egy hét múlva már a belső üveglap is. Így azóta a sütőnk már csak a konyha melegítése céljára használható - mely nem elhanyagolható funkcióját úgy két hete igénybe is vettük már - de ez egy másik történet.
No de, mivel ugye mi egy olyan házban lakunk, ahol nem egy, még csak nem is két konyha, így nem egy, hanem hááárom tűzhely is létezik, szóval most is akadt egy mentő megoldás.
A legkézenfekvőbb a gyülekezeti konyha sütője lett volna, akit már személyes ismerősömnek tudhatok - hisz az elmúlt két hétben benne sütöttem a sütnivalómat. Ott lenn, az alagsorban viszont épp az ifi ment. Gondoltam, miért is kínoznám az éhes fiatalokat az én fanatsztikus croisonjaim illatával. Így maradtak a felsőbb régiók. A felső lakás tűzhelye egyébként is újabb, alig használt... oda vittem fel hát a sütiket.
Előrelátó háziasszony lévén azt is bekalkuláltam, hogy "vigyázat, idegen sütő, ki tudja, hogy is működik", így a szokásosnál negyed órával korábban látogatást tettem a fenti konyhában. Meglepő látogatást.
Már a lépcsőházban volt valami furcsa, kellemetlen illat. Ám ahogy a fenti lakásba benyitottam, a mindent átható bűz mellett az áthatolhatatlan füst is azonnal mellbe vágott.
Mert a sütőnek álcázott kis krematóriumban húsz perc alatt sikerült gyártanom egy teljes tepsi szenet. Sebaj! Nem olyan fából faragtak, hogy ilyen könnyen feladnám! Van másik ... tepsim még. A fenti lakást kiszellőztettem. A szenet "hazahoztam". ( Jelzem, ezzel a bölcs léppéssel sikerült mostmár a lenti lakást is egy tökeletes lakástűzt is megszégyenítő szag-állapotba varázsolnom.)
No de ott volt még a következő tepsi! Gyorsan suhantam vele a mostmár legalacsonyabb fokozatra állított tűzhely felé. De fokozat ide, fokozat oda - újabb húsz perc elteltével szomorúan kellett konstatálnom, hogy sikerült ismét szert tettem egy tepsi croison formájú szénre.
Így esett, hogy két órai munka, két lakás elbűzösítése, egy rendetlen konyha és egy csomó piszkos edény után be kellett lássam, hogy ennyi tökéletesen hiábavaló fáradozással sikerült kisütnüm két nagy tepsi szenet... s hogy nem árt, ha az ember időnként hallgat a gyerekére, főleg ha tudja is, hogy bölcs dolgot tanácsol.
"A kevélységből csak civódás lesz, de a tanács megfogadásában bölcsesség van." - Pb. 13:10.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése