Most még annyira hihetetlen, hisz olyan régóta tervezgetünk, számolgatunk, hogy valahogy az egész egy távoli utópiának tűnik. Pedig három hét múlva kedden délután már a párizsi járaton ülünk a Lalával!
Három hét múlva indulunk... Addig rengeteg feladat, szervezés, beszerzés vár még ránk. Az elmúlt hetekben ezekkel teljesen leálltunk, így tegnap tudatosítanunk kellett, az utolsó napok (húsvét!) kapkodásait elkerülendő neki kell látnunk a hiányzó dolgok beszerzéséhez. Este vettünk is rögtön két túrazoknit, két praktikus úti fogkefét és egy doboz lóbalzsamot - ami sokak szerint nagyon hasznos egy megfáradt zarándoknak.
Három hét múlva indulunk... A felkészüléssel elég rosszul állunk. Gyakorlatilag addig már csak egyetlen szabad napunk lesz - a nagyszombat. Így elég esélytelen, hogy komolyabb terhelésnek, túrának tegyük ki magunkat. Az ifis hétvégén adódott egy közepes erősségű 12 km-es túra a Cseszneki várhoz, melynek megtétele után sikerült jól leplezett pánikhangulatba kerülnöm. A körülmények ismeretében ugyanis most teherrel, botokkal... vágtam neki a távnak, aminek a vége felé már alig vonszoltam magam. Mi lesz velem a Pireneusokban?!? "Kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe..."
Kétségtelenül komoly kétségekkel küszködöm. Jövőbeni teljesítményemet eddig erőteljesen arra a kijelentésre építettem, mely szerint "minden a fejben dől el" - mondja majd minden zarándok. Na mármost fejben én már eldöntöttem, hogy megcsinálom az egészet. Pénteken viszont szembesülnöm kellett azzal a nem elhanyagolható ténnyel is, hogy a fej mellett azért a lábizmok is szükségeltetnek ahhoz, hogy 800 (mit 800! 12!) km-t lesétáljon az ember. Szóval szép, szép, hogy egyre könnyebben teszünk meg távokat a városban éjszakánként, de mi lesz a hegyeken-völgyeken...
Három hét múlva indulunk... Lélekben is készülődöm. Az éjjel a neten akadtam egy zarándok soraira, aki őszintén írt a holtpontokról, amikor az ember komolyan mérlegelni kezdi: "mit keresek én itt? miért nem a nappalimban ülők? mi visz rá, hogy rójam a km-t km után?...." Talán nekem öt nap se kell majd ahhoz, hogy feltegyem a kérdés. Így igyekszem már most megfogalmazni a választ, miért is... - már ami tudható belőle, mert hiszem, hogy az igazi okot csak utólag fogom majd meglátni, megérteni.
1 megjegyzés:
Szilvi, ha elfáradsz és elcsüggednél, jusson eszedbe a pelenkázás :D Imádkozunk értetek!
Megjegyzés küldése