Meglepi

Az úgy volt, hogy egy bő hete valakitől megkaptam egy ismeretlen olvasó ajándékát - melyet ez úton is nagyon szépen köszönök!!! Az ismeretlen könyves-utalványt küldött, mert sejtette, hogy azzal örömöt szerez. És igen! Azóta tervezgetem, hogy szavakra váltom az apró kis papírlapokat. Ma végre sikerült.
 Suli után Illéssel a gyerekkönyvtárba sétáltunk, majd egy spontán meglepit kerestünk -  a szorzótáblás ötös felelet megünnepléseként. Benéztünk a Hímer házba, az új Jétékmúzeumba - de ott fél ötkor közölték, hogy mivel ötig vannak nyitva, már nem engednek be új látogatókat.
 Ekkor aktualizálódott A Könyv beszerzése. Az Alexandrában nem kellett sokáig válogatnom, konkrét tervekkel léptem a polcok közé. Egy ideje tervezem Grecsó Krisztiánt olvasni, így nagy eséllyel landolt a kosárban a regénye. Schaffer Erzsébet legújabb novelláskötetével kellett csak megküzdenie. A lélekringató szépséges novellák harcoltak egy új, de reményteljes világ regényességével. A kíváncsiság győzött, így Grecsóval siettem a pénztárhoz, ahol közölték, hogy az adott utalványt ott egy éve nem váltják már könyvekre. Sebtében visszatértünk a belvárosba, s a Vajdában szereztük meg végül a Mellettem elférsz egyik példányát. A könyvesboltot mi más követhette volna, mint a játékbolt!  Ide se tértünk be hiába. A gombfoci csapatok között a Barcára leltünk, így Illéssel mindketten elégedetten hagytuk el a Fő utcát. (Előtte azért még betértünk a sarki cukiba is egy sütire.)
Szeretem ezt a várost, és szeretek a szeretteimmel sétálni az utcákon.
A meglepiket még egy találkozás tetézte, egy régóta hiányolt beszélgetéssel koronázva.

Grecsót pedig nagy valószínűséggel nem most olvasok utoljára...

Vezet(tet)és

A szokás nagy úr - mondják. S bizony a hétköznapokban is gyakran szembesül ezzel az ember.
Korábban sose használtam a tájékozódáshoz, vezetéshez GPS-t. Többnyire megyek a magam feje után, vagy a megérzéseimre hallgatok. Ha teljesen ismeretlen a terep, akkor megnézek egy térképet, s az ismerős pontokhoz próbálom belőni az úticélt. Pár napja az egyik ismeretlen Pest környéki helyről egy másik ismeretlen kispesti címre kellett eljutnom a lehető legrövidebb idő alatt. Mivel kéznél volt a navigáció, gondoltam nagyságrendekkel könnyebb lesz így a feladat. Ment is minden szép rendben. Lassacskán kezdtem rájönni, mikor hová kell ahhoz nézni, hogy az adott helyen kanyarodjon le az ember. Igen ám, csakhogy az ismerős városrészbe érve úgy gondoltam, minek is lesegessem a monitort, magamtól is tudom én, hogy merre van az arra! Persze sikerült is eltérnem az tervektől, s jöhetett az újratervezés. Ez megtörtént vagy három alkalommal is a röpke 50 perces út során. Végül rájöttem, hogy okosabb lesz, ha eldöntöm, hogy vagy a magam feje, és érzései után megyek, vagy következetesen hallgatok a felsőbb parancsra - nincs értelme keverni a dolgokat.
Időnként így vagyunk az életünkkel is. Isten felkínálja a legjobb útvonalat, s hogy vezetni fog: lépésről-lépésre. Az elhatározás is megvan: átadjuk neki az irányítást. Ám a szokás, a rutin, sokszor visszaveszi a döntést. Máskor meg belebambulunk az útba, s észre se vesszük, hogy már egy másik úton kellene haladni. Aztán ha eszmél az ember, jön az újratervezés. Ez a kegyelem, hogy Isten nem hagy magunkra, akkor is segít, ha megfeledkezünk a vezettetésről.
Nagyszerű lehetőség, hogy a mennyei mérnök magára vállalta életünk navigációját.
 A navigáció nála alapfelszerelés - csak hozzá kell szokjunk, hogy az ösztönök és szokások helyett az Ő tanácsainak adjunk prioritást.

Túlélő háztartás

A minap a Harmatban jártam a familys honort könyvekre váltani. Többek között vettem egy Háztartási túlélőkönyvet is. Elvileg sokszor feleslegesek ezek a könyvek, mert nagyon csekély az, amit az ember a gyakorlatba is átültet végül. Nekem most mégis segített ez a pár oldal. A szerzők kb. hasonló korú, hátterű, élethelyzetű német háziasszonyok, akiknek először is meg kellett küzdeni az elődeiktől örökölt tökéletes háztartás ideálja , és korunk rohanó, túlterhelt háziasszonyai mindennapi valósága közötti áthidalhatatlan feszültséggel. A legtöbb, amit ettől a könyvtől kaptam, az az a felismerés, hogy sokszor olyan egymásnak ellentmondó elvárásoknak akarok megfelelni, melyeket képtelenség egyszerre megvalósítani. Mert hogyan is tudnék egyszerre egészséges és takarékos háztartást vezetni? Ha egészséges élelmiszereket veszek, főzök... azok nem egy-két forintba kerülnek, ha viszont egy hattagú család sokféle szükségét próbálom betölteni hónapról hónapra, akkor bizony nem árt a takarékosság. Vagy ott van mindjárt a tökéletes vs. gyors háztartás. Ha az életem nem csak a háztartásvezetésről szól, s nincs külső segítségem, akkor sajnos be kell lássam, sose lesz tökéletes a háztartásom. Akkor túl kell lépjek saját elvárásaimon, vagy meg kell bírkózzak a "szégyennel", hogy bizony a vendégek nem mindig csilivili lakásba térnek be, bizony ha valaki ki akar beszélni, találni fog rá felületet, mert képtelenség gyorsan is és tökéletesen is csinálnom a dolgaimat.
 Sajnos ez egy olyan nyomás rajtam, amitől csak ritkán tudok szabadulni. Mindig előttem van a teendők hosszú-hosszú listája, s gyakran beáldozom a családi békét is a házi munka oltárán. Most megértettem, hogy emberileg képtelenség, amit elvárok magamtól, le kell mondjak arról, hogy egyszer a végére érek majd a dolgoknak, s megvalósítom majd az ideális otthont.
A könyv sok-sok praktikus ötletet ad a magam fajta túlélő háztartást vezetőknek. Az egyik, amit megfogadtam/fogadok, hogy a heti nagy-bevásárlás előtt készítsen az ember menütervet, s a vásárlást ez alapján bonyolítsa. Ez fél óra tervezés csupán, de több későbbi boltba-szaladgálástól megkímél. Nem beszélve a "Mit főzzek ma? Mi lesz az ebéd?" - kérdésektől. A múlt héten megcsináltam, és bevált a módszer - s  a következő heti bevásárlólistámmal is elkészültem már.

Isi krízisben

A krízisek sokszor a legváratlanabb pillanatokban törnek ránk. Ma este pl. soknapos fáradtságomat meghazudtolva kifejezetten boldogan száguldoztam hazafelé, hogy az utolsó pillanatban elrepítsem Illést az uszodába. Boldogságom mindenekelőtt az épp szürkületbe boruló, de már kivilágított Budapest Duna-parti látképének vizuális élményéből,  valamint a Helyes Beat Nincs más Isten albumának és az autó audiórendszerének együttállásából fakadó nem mindennapi zenei élményéből állt össze, melyekhez nem elhanyagolható módon járultak hozzá a lóerők, s a szabadságnak azon speciális dimenziói, melyeket a lóerők adhatnak a halandónak.:) Szóval boldogan száguldoztam hazaáig, mígnem Illés fiam beközölte, hogy ő ma nem megy edzeni, mert abbahagyja az öttusát. No, ez se jöhetett volna jobbkor, mint aznap este, mikor idő nincs - mert épp késésben vagyunk, apa sincs - mert ő meg épp a Café19, akarom mondani Műhely Kávézó, illetve mostmár a Belga férfias beszélgetésén beszélget férfiasan! Némi győzködés után, hogy "ok. akkor beszélek az edzővel..." végül csak elindulunk. Útközben kezdődik a puffogós műsor, hogy ő a legbénább, ennek semmi értelme, ő abbahagyja. Erélyesebb szóra elhallgat a fiú. Roham-öltözés. Bevonulás. Szóváltás az edzővel. Illés csak nem enged. Már a könnyeit se szégyelli, látványos lázadásba kezd, melyből még az edző se képes kimozdítani őt. (Pedig a Gábor olybá példakép, hogy pénteken az Isi nullásgéppel vágatta le a haját "mert a Gábornak is olyan van".) Végül karhatalommal a medence szélére vonszolom, ahol Gábor beszél a fejével. Az eredmény: az atom fáradt gyerek végignyomja a mélyben az egy órás edzést, s mosolygós arccal könyörög, hadd maradjon még egy kicsit játszani.
Hazafelé a kocsiban a krízisekről beszélünk, amik nélkül nincs valódi teljesítmény, nincs fejlődés, nincs előrehaladás. Meg arról, hogy átlag feletti eredmények csak is átlagon felüli befektetéssel érhetők el. Az élet minden területén. Legyen szó az uszodáról, az irodáról , az iskoláról vagy bármi másról. Átlagos vetés, csak átlagos aratást hoz. A több meg sajnos több. Több idő, több energia, több küzdelem, több szenvedés, több csalódás... több győzelem. A többség épp azért nem él vele, mert megkíméli magát a holtpontoktól, nem tud átlendülni a kríziseken, nem tudja kezelni a bukást, a kudarcot, ami nélkül sajnos siker és győzelem sincs. Ezekkel időnként még nekünk, nagyobbaknak is meggyűlik a bajunk.

Uszodában

A napi rohanás és egy Illéssel való kiadós vita után végre lezuhantam az uszoda lelátóján egy padra. Táskámból még előkotortam a határidőnaplót, hogy legalább a soron következő feladatokat átgondolhassam  az edzés végéig. Hirtelen egy ifjúsági magazin csúszott ki a lapok közül - délután a tárgyaló asztaláról vágtam be egy példányt a táskába, gondolván "egyszer majd átlapozom". Na, talán most jött el a kedvező alkalom. Kinyitom úgy középtájon, s valami képregény kockái néznek vissza rám. Az első kockán egy uszoda. A felirat: Székesfehérvár, Uszoda. Hát nem vicces ?! Leülsz a fehérvári uszoda lelátójára. Kinyittsz egy random lapot, s az első amire rápillantasz: a fehérvári uszoda. 

A történet egyébként a Robiról szólt. Robi Bálintunk barátja, példaképe. S mivel a gyülis levlistán épp ma tűnt fel a Robi bizonyságtétele (nemszeretemeztaszótmertolyankegyesesésegynemkeresztényneksemmitsemond:(), hát gondoltam, most ország-világgal megosztom én is.

 "Keményen, Istenért!"

Házasság hete...

Dzsida Jenő : PALOTÁD ELŐTT

Vállamon volt a legtisztább palást:
Királynőm, tőled kaptam meghívást.
Mentem. Azt hittem, félálomban alszom
és rajongástól hajnallott az arcom.
Ruhám fehér volt, messze ragyogó,
mint a szűztiszta januári hó,
a mező pelyhes szirmot szórt elém,
cipőm is hab volt, könnyű hattyúprém –
ibolyás szemem nyílt volt tágra-végre…

… S viharszekerek gördültek az égre.
Jégterhes ponyvák lobogtak-lebegtek,
hírnökei morajló fergetegnek,
rikoltó szélben sírt a meghajolt ág,
s az ég ívét villámok hasították.

Mesziről láttam, mintha fénylene
gyémántkastélyod márvány lépcseje.

Messziről láttam: elébem lobog
Királynőm, a Te tiszta homlokod.

Hiába láttam, ijedelmes lázban:
viharban hulltam, tépődtem, megáztam,
szennyes víztócsák csúf csókja nyomán
szertemállott a hattyúprém topán,
ruhám patakzott, sáros lett a térdem,
szent kastélyodat mielőtt elértem.

Most bánatom a fellegekbe nőtt
és itt ülök a palotád előtt.
Könnyem folyik, akarva-nem-akarva,
ülök némán és rongyokba takarva.
Kezem ajtódon sohasem kopogtat:
nem érzem magam többé meghivottnak,
mert herceg voltam, most koldús poéta. –

S csak egy vibráló remény kérdi néha:
… Ha nyílnának a kristályablakok
és meglátnád, hogy némán zokogok,
megérezénéd, hogy gyermek vagyok, gyermek,
és szeretetért, csókokért didergek, –
hogy nyirkos estben hideg és homály lőn:
Jaj, behínál-e akkor, én Királynőm?

E képtelen-szép-álom ad erőt,
s hét napja ülök palotád előtt.

Szatmár, 1926. augusztus

Házasság hete

Szerintem egy nagyszerű kezdeményezés. Sose volt aktuálisabb egy ilyen ünnep, mint napjainkban.
Este a győri előadást követően egy riporter azt kérdezte: "Ön szerint a házasság ma válságban van?" Jó kérdés! Mert ha a statisztikákat nézem, tagadhatatlan, hogy sose volt ilyen nagy a válások, zátonyra futott házasságok száma, sose volt ennyi félelem, bizonytalanság a fiatalokban a házassággal kapcsolatban. De ha arra gondolok, hogy a házasság Isten találmánya, akkor azt kell mondjam: a házassággal semmi baj nincs.
Más kérdés, hogy ha kivesszük a képből annak kitalálóját és fenntartóját s megváltoztatunk egy csomó összetevőt, akkor kétségtelen hogy nem várhatjuk ugyanazt az eredményt. S tagadhatatlan, hogy ennek a tanúi vagyunk, ha kicsit körbe nézünk a világban.
Mindezt végiggondolva igazán aktuális, hogy a házasságról beszéljünk, gondolkodjunk. Hogy vessünk az Istentől kapott kapcsolatokba.
Ma ezt tettük Győrben a NYME Apáczai karán. nem mondom, hogy nem volt kihívás "Házasság vagy együttélés" témakörben meghirdetett előadást tartani hat-hét tucat hallgató előtt. Tenni mindezt szilárd keresztény értékrenddel egy liberális világban, ahol lassan minden "érték" relatív. Nem mondom, hogy odafelé megint nem gondoltam arra, hogy "Szilvi, már megint minek vállaltad be ezt?! Hát kell neked a hóviharban araszolni át a Dunántúlon, aztán meg ki tudja kiknek próbálni meg beszélni a most még azt se tudod, hogy majd konkrétan miről is?!" Persze ezek azok az alkalmak, amikor hazafelé meg azt érzi az ember, hogy "Wow. Igen. Na pontosan ezért vagyok ezen a föld nevű bolygón!  Ezekért a kihívásokért, és ezekért a percekért." Amikor az egyetemi lelkész virágnyelven jól körülírva rákérdez, hogy mondjuk mi hogyan állunk ahhoz a jelenséghez, amiről - magamnak kerestem a bajt! - beszéltünk, hogy a fiatalok szexuálisan korábban érnek, ellenben egyre később házasodnak, így a két pont között átlagban másfél évtizedet kell éldegélniük. Meg azokért a percekért, amikor teljesen idegenek, akikkel még a közös hit se köt össze, megosztják velem életük legféltettebb kérdéseit, s meglátom, mekkora áldás is, hogy Istennel élhetek, járhatok, hogy nem kell a sötétben tapogatózva keresgélnem a helyes utat, mert adott az Atya, akihez fordulhatok, s adott az élet nagy szabálykönyve, használati útmutatója, Isten Igéje, ahol minden lényeges irány leíratott. Meg azért a reménységért is, ami azon az igén nyugszik, hogy "A hit hallásból van..." s mivel ma néhányan hallottak Róla, talán egyszer az ő szívükben is gyökeret ver a mag, mert Istennek mind fontos, nagyon fontos, bárhogy is éli most az életét és bármivel is próbálja még betölteni azt az űrt...

Tetőbontás

Ma eszembe jutott, hogy jó ideje nem jutott eszembe a blog. Az se, hogy létezik.

Zsúfolt napokat élünk, így írásra végképp nem marad idő. A mostani történések nagyjából az ifikonfi és a házasság hete köré szerveződnek - no meg persze a napi rutin köré.

Ifikonfi. Számomra sokféle szempontból áldás volt. Látva az  előzményeket, a készülődést, szervezést, az odaszánást, az Istenre hagyatkozást... tudtam, hogy jó lesz, mert az alapján amit és ahogyan ebbe vetettek a fiatalok a szellemi törvényszerűségek ismeretében ez várható volt. Alázattal, minden lehetséges külsőséget félretéve, Istent keresve és Rá várva heteken át órákat, estéket napokat dolgoztak és imádkoztak, hogy mindenkinek áldás legyen, aki itt lesz, s hogy az legyen itt, akinek épp ezekre az áldásokra szüksége van. Most, mikor ezeket a sorokat írom, most is az alagsorban ülnek. Filmezni jöttek be pár órája, de a gitárt hallom épp. Nem csodálom, hogy itt vannak! Hosszú hetek, sok-sok este után a tegnapi volt az első nap, amit külön, otthon töltöttek, s bár az egyetemisták nincsenek, a gimiseknek meg holnap iskola, aki van, az ma is összegyűlt. Hozzászoktak, hogy együtt vannak. Szeretem őket. Közel állnak hozzám. Ahogy szombat este a tapsolós pantomim alatt egy nagy, erős, egységes csapatként láttam őket - na számomra az volt a hétvége egyik legjobb pillanata.Azt hiszem, felnőttek. Egy különleges csapat. Csak így tovább! Keményen, Istenért!

 De hogy a konfira mégis visszatérjek, az alkalmak is sokat jelentettek. A dicsőítés, melyben az első pillanatban találkozhattam Istennel. Márk egyszerű és nagyszerű tanításai. A közösség. A hétvége csúcspontja kétségtelenül a szombat esti tetőbontás volt, amikor 5-6 fős csoportokban kerestük Isten jelenlétét, akaratát, áldását. Mindenfelé a földön, a lépcsőkön, a padok között, a karzaton embercsoportok összeborulva, egymást átölelve, a földön térdelve, könnyezve és mosolyogva... együtt az Istennel. Köszönöm, hogy én is részese lehettem.

A szeretet...

Egy 7 és ifikonfi! Szombat délután lesz egy szemináriumom a szeretetről, A szeretet forradalma címmel. Ma este kilenckor váratlanul nekiálltam, hogy nagyjából leírom, amit eddig kaptam. Megdöbbenve szembesültem vele, hogy majd minden, ami az elmúlt 1-2 hónapban megérintett, elgondolkodtatott, rám talált... majd minden része annak, amit Isten nekem ebben a témában mondani szeretne. Izgatottan várom a szombat délutánt! Nagyszerű lesz! - ahogy az egész konfi az lesz.

( és megköszönöm, ha imádkozol értem )

Az anyai erőről

Egy ideig az anyám lánya voltam, mostanra egyre inkább a lányaim anyja vagyok . 

- Esterházy után szabadon

S akkor Esterházy a négygyerekes anyáról:

"Édesanyánkban számolatlan fáradtság és számolatlan fáradhatatlanság lakozott. Váratlan erők buzogtak benne. Négy gyerek anyjának lenni, ehhez nem elegendő annyi erő, amennyi van, kicsit több kell... Anyánk erői széles skálán mozogtak, volt minden, kislányos kiszámíthatatlanság, nevetős súlytalanság, szótlan kitartás, az erő mint játékos fölösleg, mint fegyelmezettség, mint az igavonó barom megbízhatósága. Később azt is láttuk, hogy az anyai erő is csak majdnem végtelen." ( Harmonia Caelestis)