Lalátlanul

Azért válaszottam ezt a címet, mert egyrészt ez a szegény blog is elég Lalátlan mostanság, másrészt most mi is Lalátlanul vagyunk, mert az apa ma reggel elment a férfiakkal körbebicajozni a Balatont. ( Egy órával ezelőtt épp Ábrahámhegyről hívott, aholis egy panzióban nagy nevetgélések között adott hírt e mái szép kis teljesítményükről.) Lalával tegnap egyébként Lajosban voltunk. Ez kérem nem tréfa. Lajos, azaz Lajoskomárom az egyik körzete a fehérvári gyülinek. Na és minidg tervezzük, hogy mostmár kimegyünk Lajosba, de eddig valahogy együtt még sose sikerült. Szóval Lajosban valaha nagyobb gyülekezet is volt, mostanra azonban egy idős, de annál aktívabb házaspár maradt. Ők folyamatosan azért imádkoznak, hogy Isten adjon egy új kezdetet az evangélium hirdetésében ebben a négyezres faluban. Nemcsak imádkoznak, de amikor van náluk istentisztelet, meghívnak, akit csak tudnak az ismerőseik közül. Amikor őket hallgattam eszembe jutottak a nagybátyámék, akik egy nagy gyülekezetből jópár éve hétről-hétre kijárnak egy közeli faluba, ahol már kihalt a gyülekezet, s aztán elkezdődött egy gyerekmunka, evangélizációk, látogatások, imaalkalmak... s mára már van egy kis maroknyi megtérő, érdeklődő. Milyen jó lenne, ha Isten egy családot, egy házaspárt elhívna Lajosba is, ha a szívükre helyezné ezt a nem mindennapi falut ( egyszer majd talán leírom, milyen ügyesen, okosan, összefogva vészelték át pl. a téeszesítést, az államosításokat, hogyan tudtak egy viszonylag élhető világot berendezni az elmúlt rendszer nehézségei között is ezek az emberek). Szóval imatéma. Lajoskomárom. Meg a többi környező település, ahol igencsak akadnak még meg nem tért lelkek. Na de arról akartam írni, hogy ma mi mindent megvalósítottunk ám az apa távollétében. Ilyenkor mindig azon vagyok, hogy egyedül is meg tudjak csinálni minden teendőt. ezért aztán a lányaimmal egész nap pörögtünk. Könyvekért voltunk, csomagoltunk, főztünk, mostunk, súroltunk. Aztán a Sárának ma kezdődtek az edzések. Ki kellett hozni-vinni a Bregyóba. Szegényem eléggé lehajtotta magát, nyolc km-t futottak így bemelegítés gyanánt. Most aztán a konyhapult mellett lazított egész este, miközben a Borival a holnapi kisifire készítgettük órákon át a meglepetéseket. Lalát is helyettesítettem, csütörtök lévén. s most a holnapi egy éves a kisifi -re készülünk izgatottan. Még kereken egy percet kell várnom, s azt írhatom, ma. Úgyhogy el is búcsúzom, a fáradtságtól így is jó hosszúra sikeredett ez a bejegyzés. S még annyi mindenről írnék, ha lenne még egy csepp erőm. Miért van az, hogy akkor van egy csomó témád, amikor nincs időd vagy módod megírni őket?

Antik-vár

Csajos délutánt csaptunk a lányaimmal. Először is elsétáltunk egy anyagos boltba, és rózsaszines anyagokat vásároltunk Janka leendő falvédőjéhez. Aztán a belvárosban felfedeztünk egy antikváriumot. Nem is tudom, miért is nem jártunk eddig antikváriumban. Utoljára Ulánbátorban volt ez rendszeres program. S persze vagy másfél évtizede, amikoris szenvedélyesen elkezdtem a könyveket gyűjteni. Most a lányom látott hozzá. Jó érzés volt velük menni. Végigbogarásztuk az egész üzletet. Legújabb szerzeményeinkkel az utcára lépve megállapítottuk, hogy ezután valószínűleg gyakran megfordulunk majd ezen a helyen. Hazafelé jégkásáztunk. A Prohászkán szembe jött egy volt kolléganőm, s szélen mosolygott, ahogy köszöntünk. Hárman három jégkásával. Egyébként a neten is találtam azóta egy antikváriumot. Sőt azon is gondolkodtunk a csajokkal, hogy bizonyos könyveket mi is bevihetnénk. Ilyet még sose tettünk. Pedig biztos akad pár felesleges, s számunkra kevésbé értékes könyv. Meglátjuk.

A trón előtt

A mennyben fenn a trónusnál, a Krisztus értem közbenjár,

Nagy főpap, égi kezesem, örökre biztos védelmem.

Markába véste nevemet, szívébe írta nem feled,

Örökké Ő lesz pártfogóm, elnémul minden vádolóm, elnémul minden vádolóm.

Az éjjel eszembe jutott egy gyülekezeti ének a Hit hangjaiban, amit itt Fehérváron hallottam először. Sokminden történik Isten trónjánál, s milyen fantasztikus érzés, hogy nem csak majd egyszer, akkor... élvezzük a trón áldásait, de most is, ebben a pillnatban is, azon a fanatasztikus helyen van Valaki, aki épp ránk gondol. Értünk jár közben. Mi meg Érte élhetünk. Hát nem hihetetlen? S Ő az, akivel találkozásunk lesz. A Názáreti Jézus Krisztus.

Az egyik munkatársam blogján olvastam az alábbi történetet, ami a Balaton-neten hangzott el:

egy misszionárius házaspár sok-sok évi afrikai szolgálat után hazafelé vette az irányt. hajóval mentek az amerikai egyesült államokba, több hétig tartott az út. épp a fedélzeten volt egy nagy tekintélyű ember is, így, mikor megérkeztek, először ő szállt le. hatalmas fogadóbizottság várta, mindenki lekezelt vele, s a többiek csak távozásuk után szállhattak le a hajóról. a misszionárius házaspárt nem várta senki, amely mélyen érintette őket. napokig nem szabadultak a csalódottság érzésétől. imádkoztak, kérdezték istent, vajon nekik miért nem jutott legalább egy meleg ölelés, egy ember, aki a csomagjukat hazavitte volna, miért nem fogadták őket hazaérkeztükkor. egyszer csak egy rövid, határozott mondat „szólalt meg” a szívükben, amely megmagyarázott mindent: „ti még nem értetek haza.” nem tudják, milyen fogadtatást kapnak majd, ha tényleg hazaérnek: a mennyben.

Sára sikolya

Szombaton délelőtt vásárolni mentünk a Borival. A lehetetlennel próbálkoztunk, találni egy tetsző félcipőt. Végigjártunk pár üzletet és jókat nevetgéltünk azon, hogy sajnos vagy a mi ízlésünk nagyon kivételes vagy a mai trend furcsa egy kicsit... végül a könyvesboltban kötöttünk ki, ott minden erőlködés nélkül sikerült találnunk tetszésünkre valót. Aztán már csak a hétvégi nagybevásár maradt. Délután vendégeink érkeztek. S jó késő délután pedig elautókáztunk Balatonfűzfőre, a nyári bobpályára. Leszámítva, hogy rentegeg embernek jutott eszébe ez a program így szombat este, mindenki nagyon jól érezte magát. S minden családtag legyőzte saját határait, korlátait. Illés annyira élvezte a bobozást, hogy azonnal vissza akart szállni. Bálint íjászkodott, amit már Mongólia óta szeretne. Bazsi, Lala és Sára kipróbált egy "hintóka" nevű szerkezetet, ami elképesztő módon forgatja az embert. ( Lala szerint nagyobb fizikai megterhelés volt, mint az ejtőernyős ugrás során a szabadesés) Sára olyan sikoltozást rendezett, hogy a bobozásra váró tömeg elkezdte fotózni, volt aki videora is felvette, mert annyira mókás volt kívülről az egész. Ám a személyzet meglepetésére amikor ki kellett volna szállnia, azt mondta, hogy az apával is megy még egy kört. Hihetetlen dolgokra képes!

Szeretni valódit

Kisifire készülve a közösségről, a szeretetről olvastam:
"Isten arra kér, hogy VALÓDI, s nem ideális embereket szeressünk." - Rick Warren

Valódit szeretni nem mindig egyszerű. Mert az ideális kiérdemli, az ideális meghálálja, az ideális viszont szeret, előbb szeret. De a valódinak arra van szüksége, hogy elfedezd a botlásait, gyengeségeit, eltűrd a mulasztásait, hibáit, hogy akkor is remélj, ha már "ezredszer" csalódtál, hogy adj, adj és adj. Ideálisat szeretni lehet önzésből, érdekből is, de valódit csak akkor, ha tudsz adni és elfogadni.
Eszembe jutottak házasságok, melyekben egy idő után már nehéz a szeretet, mert a másik "ilyen meg olyan". A másik nem ideális, sokkal inkább valódi. Vannak hibái, vannak gyengéi, mert sajnos ember. Valódi ember. Időnként amikor mások hibáit sorolják, arra gondolok, mi lenne velem, ha Lala elkezdené sorolni a gyengéimet, a hibáimat?!!! ( egyszer magamban összeszedtem, mi mindent sorolhatna...) Ha elfogyna a szeretet, biztos szép kis listák születhetnének.
Valódit szeretni a közösségben, a gyülekezetben. Ez is egy kihívás. Mert nem mindenki úgy gondolkodik, ahogy én, nem azon nevet, amin én, nem azért lekesedik, amiért én... nem tökéletes, ahogy én sem vagyok az. Mégis ez a kihívás. Valódit szeretni.

"Nem az számít, hogy mit teszünk, hanem, hogy mennyi szeretetet fektetünk bele." - Teréz anya

Dávid zsákmánya

És mindent megszabadított Dávid, valamit elvittek az Amálekiták... És semmijök sem hiányzott, sem kicsiny, sem nagy, sem fiaik, sem leányaik, a zsákmányból sem és mindabból, a mit elvittek tőlük; Dávid mindent visszahozott.
És elvivé Dávid mind a juhokat és barmokat, melyeket tulajdon barmuk előtt hajtának, és azt mondják vala: Ez a Dávid zsákmánya! (1.Sám.30:18-20.)


Ciklág után. Csalódások után. Veszteségek után. Amikor mindent elvesztett, a tömeg már-már megkövezte, mindenki őt okolta, minden könnyét kisírta... Dávid megint csak azt tette, amit anno az oroszlánnal vagy a medvével. Nem nyugodott bele a veszteségbe. Megkérdezte Istent, aztán útnak indult, s amikor már jónéhányan a végkimerülés határán feladták, ő akkor is folytatta, akkor is üldözőbe vette az ellenséget és visszaszerzett MINDENT. Mindent, ami már veszve volt, sőt többet is. Zsákmánnyal tért haza.
Hát lehetséges? Zsákmányt szerezni egy vesztes helyzetből? Egy kiégett, kifosztott város, egy üres otthon romjainál, ahol a tények olyan egyértelműek?
"Dávid azonban erőt kapott Istenétől, az Úrtól" (6.)
Képes volt arra, hogy felálljon és tovább lépjen. S zsákmányt szerezett egy totálisan vesztett helyzetből. - Ezeken gondolkodtam tegnap.

Heti napló

Hol is kezdjem? Épp egy hete írtam utoljára. Kedden reggel Lala bevitte Pestre a gyerekeket, akik lebuszoztak Egerbe a mamiékhoz. Mi pedig lemotoroztunk Bázakerettyére. Korábban soha nem motoroztam pólóban, de most olyan forróság volt főleg a Balaton mellett, hogy száz felett se kellett a pulóver. Ennek csak egy hátránya van, hogy a felverődő kisebb kavicsok miegymás miatt amikor megáll az ember úgy érzi, mintha ezer apró tű szúrkálná a karjait. Szóval egy kellemes kis motorozás után megérkeztünk ebbe a határmenti göcseji kis falucskába, ahol minden második utcasarkon lát az ember egy működő kőolajkutat. Némelyik példány már-már muzeális értékekkel bír, talán ennek is köszönhető, hogy a környezetében vastagon áll a nyersolaj. Ilyet se láttam még közelről. Két napot voltunk a pécsi ifivel, s nagyon örültünk, hogy lehettünk, hogy újra találkozhattunk velük. Imádkozások, beszélgetések, séták, dicséret. S aztán az éjszakai motorozás. Merthogy ennyire éjszaka se motoroztunk még, főleg nem erdőben, ahol egymást érik a vadveszélyes táblák. Hajnali fél háromra haza is értünk. S pár perccel később felfedeztem, hogy reggel kilencre egy szeretetszolgálatos állománygyűlésen kell lennem Pesten. Így ez az éjszaka is kicsit rövidebbre sikerült. Onnan haza. Majd délután Győrbe mentünk. Este pedig Győrből Egerbe. De aznap éjfél előtt sikerült célba érni. A gyerekek már nagyon vártak. Illés előző este a telefonban azt kérdezgette: anya, te hol vagy most? - Bázarekettyén- ( mondanom se kell értetlen hallgatás a vonal túlsó oldalán, majd ) - Nem lehetne azt megcsinálni, hogy itt legyél, ahol én vagyok? Így pénteken ott voltunk velük Noszvajon. Szombat reggel újra útrakeltünk. Karcagon meglátogattuk (fél órára) Kikiéket. Szeghalmon megtettük a szokásos tiszteletkörünket a házunk udvarán, ahol anno hat évet éltünk. Megnéztük a Péter András Gimnáziumot a Berettyó-parton, aztán irány Békés. Békésen össz szülinapi családi ünnepet ültünk. Dédi mama 80. anyukám 60. és a nagynéném 50. szülinapjáért adtunk hálát. Jókat beszélgettünk, babáztunk a Jankával és sétáltunk a Körös-parton is. Vasárnap aztán a Körösvidéki Egyházkerület táborában hirdetett a Lala Ígét. S találkoztunk - sajnos futtában- egy csomó ismerőssel. Este még Békéscsabán meglátogattunk egy családot a volt gyülekezetünkből, s kevéssel éjfél után végre újra hazatértünk. A gyerekek örömmel nyugtázták, hogy mindenütt jó, de legjobb otthon. S most beindult az össznépi mosoda...

Kiből lesz Isten szíve szerint való?

Nem sok emberről mondta azt Isten, hogy az ő szíve szerint való volt. Konkrétan úgy Dávidra emlékszem egyedül az Igéből. Isten szíve szerint való férfi, király, aki egyszerű pásztorfiúként kezdte. Aki miközben testvérei az áldozati lakomán ültek, valahol kinn őrizte az állatokat. S csak a Mindenható látta, hogy már ebben a nem épp méltóságteljes hivatásban is kicsit más volt. Az 1.Sámuel 17:34-36-ban meséli el, hogy is esett, "ha jött egy oroszlán vagy egy medve, és elragadott egy bárányt a nyájból, utánamentem, leterítettem és kiragadtam a szájából. Ha pedig ellenem támadt, megragadtam a szakállánál fogva és leterítettem..." A kicsin való hűség. A másokén való hűség. Amikor senki nem látja. Amire már nem lennék köteles, hisz már elragadta, hát elragadta. Nem hiszem, hogy egy apa számon kérné fiatal gyermekét, hogy ugyan már miért nem rohant az oroszlán után és próbálta meg visszaszerezni azt a már elragadott bárányt. Jómagam a medvét vagy oroszlánt látva azt hiszem az életemet igyekeznék menteni, s ha már ott volt, s elragadott ( ajaj, akkor az már vérmedve!!!! :) ), biztos nem mennék utána... Dávid más volt. Nemcsak a királyi trónon, de a pusztában is. S a harcosok, a hősök ott teremnek, a maguk pusztájában. Hát ne érezzük alantasnak a mindennapi feladatot, próbáljuk meg dávidi szívvel tenni, venni dolgainkat. A kötelezőn, a szükségesen túl is, megtenni ami csak megtehető. S olyan bizonyságokat kaphatunk cserébe, melyek felépíthetik bennünk a Góliáttal szembeszálló hitet is. Ez a hit nem a harctéren születik, ez a hit a magányos pusztai órák alatt csírázik ki Isten emberében.

Évforduló

Ma volt a 17. házassági évfordulónk. Lassan nagykorúak leszünk. Nem szokásunk ünnepelni magunkat, s köszönteni se igazán. Ezeddig ezt egyszer tettük, a 10.-en egy szentendrei étteremben a Duna-parton. Talán annak is köszönhető, hogy mostanság csak azt látjuk, hogy a sátán a legelképesztőbb módokon torpedózza a legváratlanabb helyeken is a keresztény házasságokat is, szóval erről nem beszéltünk, de talán kimondatlanul is ott volt mindkettőnkben, hogy menjünk el, és adjunk hálát. Így mire véget ért a hivatalos "vasárnap", fél nyolckor elmentünk a kedvenc fehérvári éttermünkbe, a Szárcsába - amivel Siklósiék ismertettek meg bennünket - vacsorázni. Majd elmentünk a Tescoba vettünk egy csomó nasst meg gyerekpezsgőt, s a gyerekekkel és a kis unokatesókkal is koccintottunk. Végre mindenki együtt egy helyen. Bori is hazajött a táborból. Sajnos nem túl sokáig lesz ez így, mert kedden reggel már mennek is a gyerekek Noszvajra a mamiékhoz. Mi meg Bázakerettyére vagy rekettyére vagy bátavalamire mindenesetre valami ilyen hangzású helyre a pécsi ifi táborába. Ja és ha jó idő lesz, akkor végre motorral.

Saul vs. Saul

S Isten adott a népnek királyt...

Sault, aki egy fejjel kimagaslott a nép közül, akihez nem volt fogható az egész nép között ( 1.Sám.10:24.), akire Isten Lelke szállt. Ő mégis "kicsiny volt a maga szemében" (15:17.), elrejtőzött a holmik között. (10:22.) S ez első ránézésre még alázatnak is tűnhetne, ám a későbbi gyümölcsökből látszik, sokkal inkább kisebbrendűségi érzés, bizonytalanság. Bizonytalanság önmagában, bizonytalanság a szerepeiben, bizonytalanság abban ki is a barát, s ki az ellenség. S ezért nem tudott örülni, amikor "Dávid "sikerrel járt", s "igen megharagudott", s "ettőlfogva állandóan rossz szemmel nézett " rá ( 18:8-9.) amikor a tömeg elismerte annak sikerét. Úgy gondolom, hogy engedetlensége hátterében, amiatt elveszítette a királyságát, is ott húzódott az a bizonytalanság, ami arra késztette, hogy engedjen a tömeg nyomásának Isten parancsával szemben. (1.Sám 15:24.) Saul igazi ellenfele nem más volt, maga mint Saul. Aki nem tudtott helyesen bánni a rábízott hatalommal és tekintéllyel, aki félt az emberek véleményétől, félt a tömeg szavától, a bukástól is félt, talán ismerte is saját gyengeségeit, hisz Sámuel halála után "eltávolította az országból a halottidézőket és jövendőmondókat", aztán mégis az endori jósnőnél köt ki. Jób mondta: "amitől féltem, az esett meg rajtam"(Jób 3:25.)

Hidegzuhany és lámpaláz

Tegnap este a velencei nagytáborban lett volna előadása az Integrált Színháznak. Már az előzmények, egyeztetések is kicsit furán alakultak, az eredeti hétvégi időpont helyett hétfőre kerültünk, s az egész hetes színházas szeminárium pedig egyetlen délutánra zsugorodott. Szóval némi viszontagságok után ( Tamásék autója elromlott, így Sopronból öt és fél óra alatt sikerült Velencére érniük) együtt volt a társulat kb. negyven tagja Sopronból, Zsiráról, Tordasról és Fehérvárról. A csapat az imaházban próbálni kezdett, miközben Tamással bementünka táborba egy gyors terepszemlére. Kiderült a színpad nemcsak kicsi, de az épp feltelepített technikát nem nagyon fogják leszedni, s a programok csúszásban vannak, s ugye mi kilenctől lettünk volna, s így kb. tíz körül kezdhetnénk, de ha elő is akarunk készülni akkor ugye az megint egy pár perc, azaz jó ha fél tizenegykor elkezdhetjük, de tizenegyig feltétlen be is kell fejezzük, mert csak addig szól az engedély. Na most ugye ez elég érdekes kérés ( amivel egyébként nem először találkozom, mióta a Tamásékkal dologzom), hogy légy szíves add elő a két órás darabot mondjuk fél óra alatt :) . Végül a szervező azzal a kompromisszumos megoldással állt elő, hogy ha már egyszer úgyis az imaházban próbálunk, hát akkor mi lenne, ha mondjuk fél tíztől ott lenne egy kamara-jellegű előadás, mert ezesetben legalább ott addig elő tudunk készülni. Kis csapatunk először kicsit elkedvetlenedett, amikor Tamás bejelentette: "van egy jó hírem és egy rossz..." , de a következő percben már lelkesen építette a falakat, hordta a díszletet, állt neki próbálni az új körülmények között. Negyed tízre minden el is készült, s a jelmezek felvétele után fél tíztől izgatottan vártuk a nézőket, akik csak nem jöttek, csak nem jöttek. A fiatalok már telefonálgatni kezdtek, hogy mi is a helyzet a táborba, mikoris kiderült, ott lassan véget ér a program, s szó se volt holmi színházi előadásról az imaházban. Tíz óra magasságában a szervezők megüzenték, hogy bocs, de ma elmaradna az előadás, ha nagyon szeretnénk, akkor majd holnap délután alternatív programként eljétszhatjuk a darabot. Hmmm. Tamással csak álltunk, s vártuk mi is lesz, hogyan is mondjuk meg most a gyerekeknek és a sérülteknek, akik közül többen több száz kilométert utaztak ma ezért az előadásért, hogy akkor lámpaláz helyett hidegzuhany... Hát volt is sírás. Első elkeseredésükben a fiatalok egy része azon mód utcagyerekeknek öltözve át akart vonulni a táborba, s elsírni bánatát az első szembejövőnek. aztán szép lassan megnyugodtak. Levedlették színpadi ruháikat. Díszletet bontottak. Csomagoltak. Fél tizenegyre a tordasi intézet kisbusza is megérkezett a lakókért, s sűrű bocsánatkérések közepette elbúcsúzkodtunk tőlük. Hát nem volt egy kellemes dolog, amikor a csapat kísérője, az intézet egyik vezetője megkérdezte, ki is volt ennek a tábornak a szervezője, rendezője, hogy kérem a baptista ifjúsági bizottság. Túl a fiatalok csalódásán, a nem keresztény kollégáink ( a csapat egyharmada) értetlenségén, a sérültek csodálkozásán - akik közül Irénke a jelmezét se volt hajlandó levenni, s sírva, katonazubbonyban utazott haza, másikuk a kemény gyógyszereit egy szelet kenyérrel vette be, mert sajnos még az se lett volna, ha maradék készpénzeinket összekaparva nem veszünk két karton ásványvizet és egy csomag kenyeret az éhes-szomjas társaságnak- túllépve a tegnap estén, ha valaki olvassa ezen sorokat, ne feledkezzen meg imádkozni a táborért, az előttünk álló napok szervezésért, áldásaiért, az időjárásért, a szolgálókért. Bár számunkra nem a legkellemesebben indult, hisszük, hogy Isten valóságos áldásokat tartogat a résztvevő több száz fiatalnak - akik talán sose tudják meg, hogy tegnap este a park túloldalán pár tucat lelkes ember szívvel-lélekkel azon fáradozott, hogy megajándékozza őket valami különlegessel. Valahol Európában.

Hétfő

Most én, Lajos írok.( uff) A nyarunk annyira pörgős volt, hogy blogra nem sok időm maradt. Még jó, hogy Szilvi tartotta a frontot a neten. (Egyébként nagyon jól sikerült az új frizurája, nekem nagyon tetszik. )

Ahogy Szilvi írta , tegnap újból Győrben jártunk, de még előtte, azaz vasárnap délelőtt különleges vendégünk volt: Mészáros Kristóf Kálmán tett "tisztelgő látogatást" a gyülekezetünkben. Azaz: tegnap volt Mészáros Kálmán és Leila 2. gyerekének a bemutatása a székesfehérvári gyülekezetben. Kálmán prédikált, így végre én is hallgathattam igehírdetést. Nagyon jó üzenete volt, így mindenkinek ajánlom, hogy hallgassa meg. ( Ő volt az előző lelkész Szfv-on, 16 évig) Szóval, egy nagyon különleges alkalmunk volt a tegnap délelőtti. Ebédre is meghívtak bennünket a népes családdal együtt Agárdra, a Csutora étterembe. " Jó ebédhez szólt a jóízű beszélgetés" summázom így az ebédünket, de sajnos nekünk a győri utunk miatt hamar asztalt kellett bontani. A két lányunk még maradt, de a két fiúval elindultunk Győrbe. ... Győr! Egyszerre jó, örömteli, és egyszerre kicsit szomorú a szívem, ahogy azt Szilvi is írta, mert már csak néhányszor megyünk oda. De jó tudni, hogy egy nagyszerű pásztoruk lesz!

A lányaink Velencén aludtak. Borinak ma kezdődik az Országos Ifjúsági Nagytábor! Woww! Hihetetlen, hogy a lányunk már nem a mi kezünket fogja!! bár még nincs jelölt, hogy kié másét..., de lassan eljön ez az idő is - Sára még nem táborozik velük, de jövőre már Ő is belép a "klubba"!

Most hétfő délelőtt van, együtt vagyok a srácokkal. Ma reggel focis albumot ragasztottunk, aztán a Bálint rollerjét fogjuk megszerelni, majd motormosás következik, amin most ezer bogár-tetem éktelenkedik. ( ezt már nagyon várják a srácok!) Illés mindig a motorom mellett tárolja a sárga, oldalkerekes keróját. Nagyon cuki, ahogy úgy kezeli a bringáját, mintha egy Harley lenne...

Este megyünk Velencére, megnézzük a nagytáborban anyáék színházi előadását: " Valahol Európában" cimmel.
Most megyek, és kiragasztom a fiúk szobájába a Foci EB UEFA- kupáját,( poszter) ugyanis tegnap kaptak egyet-egyet, és ma ez a sláger!!!

Útravalónak pedig hadd ajánljam a 15. Zsoltárt. Nekem az elmúlt napokban sokat adott ez a rövid, de velős üzenetű zsoltár!

Utolsó sora: "Aki ezeket teszi, nem tántorodik meg soha."

Kell ennél több? Üdv mindenkinek: Lajos

Hajvesztés

Délután levágattam a hajam. Pár hete rohamtempóban kihullot egy csomó, így most legalább kevesebbet veszítek. Magamban a parókával is kezdtem megbékélni, de állítólag - a fodrászom szerint - semmi gond. Legalábbis számára. Ja és este egy evangélizációs célzatú Amnesztia koncerten voltunk a kastélyparkban, ahol is mindenki megkérdezte, hogy levágattam-e a hajam, így mostmár ha tükörbe se nézek, akkor is tudatosul lassan a belső énképemben ( ha van ilyen), hogy levágattam a hajam. Na jó. Ezt befejezem. Tegnap Győrben voltunk. Bálinttal és a barátjával, Mátéval. Pici baba koruk óta ismerik egymást. Mostanában nem nagyon találkoztak, de ezt a hetet együtt töltötték. Lementünk a Mosoni-Dunához és véletlenül volt nálunk egy csomag kenyér, és véletlenül elkezdték etetni a madarakat, amiből az lett, hogy hihetetlen tömegű galamb vett körül bennünket, majd vagy húsz vadkacsa is feljött a folyóból már-már ránk támadva. Nem kedvelem a madarakat. Mondhatni utálom őket. Tollasak és csőrük van és olyan idétlen lábaik karmokkal meg úszóhártyákkal. Nem tudom miért, de valami félelmetes volt, ahogy az a rengeteg madár jött közelebb és közelebb. Eszembe jutott Hitchkok és a madárinfluenza is. Egyelőre túléltük. Elvonultunk a győri gyüli előtti parkba, ahol van egy klassz játszótér, kivételesen most ott vártuk meg az apát. Már nem sokáig megy Győrbe, mert pár héten belül új pásztora lesz a gyülekezetnek Békési Sándor személyében. Úgyhogy azt hiszem, vasárnap még elkísérjük apát, mert ez lesz az utolsó ilyen győries vasárnapunk. Fura lesz, hogy nem megyünk többé. Megszerettük őket. Persze nagyon jó, hogy lesz végre saját pásztoruk, s különben is, több mint három éve imádkozunk ezért. Holnap mi is költözünk. Otthonról hazafelé. A gyerekek már így is meg vannak zavarodva. Azt mondják, "bemegyek ma Velencére vonattal". Illés pedig annyira hozzászokott a mamáékhoz, hogy napok óta ott is alszik, s reggel is csak átnéz hozzánk, beköszön. Holnap már otthon alszunk. S vasárnap hajnalban újra hallhatjuk a hajnali diszkójárat utasainak üvöltözéseit az ablak alatti buszmegállóból. Aztán szép lassan megindul a forgalom, fékeznek a buszok, dudálnak a kocsik. Városi idill. De otthon leszünk. Véget ér a velencei rekreációs program. - Szilvi voltam. Ezt kikövetkeztethetitek abból is, hogy Lala már korábban elvesztette a haját.