Forrest újra itthoooon!!!
Hazafelé Seregélyesről benéztünk a menhelyre. Elvileg már zárva volt, de az ügyeletes odajött a kapuhoz. Apa mindenkire ráparancsolt, hogy a kocsiban maradjon. Egyedül érdeklődött. Nem küldték el. Kezével intett, hogy várjunk. Az autóban minden szempár az arcát leste. Próbáltunk valami többet leolvasni róla. Aztán kinyílt a karantén ajtaja, s Laláról láttuk: ő az, a mi kóbor ebünk. A következő másodpercben kinyílt az összes kocsiajó is. A gyerekek repültek befelé a menhelyre. Én pedig ott sírtam az autó mellett, mert egyrészt fantasztikus volt látni őket, másrészt annyira hálás voltam Istennek, hogy bár Ő a világmindenség Ura, milliárdnyi fontos ima meghallgatója, de odafigyel egy szerencsétlen kutyára, s kis és nagyobb gazdái kérésére.
Látni kellett volna, amikor végre Forrestet is kihozták. Ő is repült.Annyira örült nekünk. A gondozó meg is jegyezte, nem kérdés, hogy hozzánk tartozik-e. Furán festhettünk ott: az öttagú család talpig ünneplőben egy izgalomtól repdeső kutyát tuszkol befele a kocsi első ülésére. És mindenki szárnyal. Jobban, mint mikor először láttuk őt.
Szóval újra itthon van. S remélhetőleg egy ideig nem jut eszébe, hogy egyedül vágjon neki a városnak.
Bálintom órákig ölelgette,s megígérte: "Kiskutyám, jó gazdád leszek, ígérem minden nap elviszlek sétálni." Apa pedig megosztotta vele a csülökpörköltet.
3 megjegyzés:
Istenem,veletek együtt örülünk...remélem nem lesz több elfuss,Forrest,elfuss.
:-D
Jaaaj...mi még jobban örülünk, ha lehet ilyet mondani.
Már elképzeltem, hogy igy marad mindenki emlékezetében, hogy azon az estén voltunk nálatok, amikor eltünt az eb...
De igy már nyugodtan lehet "lángpecázni" a "napleventében" :)))))
Köszi szépen.
Apropó. Lángpeca...
Megjegyzés küldése