Alkalmazkodóképesség, rugalmasság és kreativitás. Ezek híján aligha képes egy európai szakember a harmadik világban dolgozni, mi több, helyieket új dolgokra tanítani. Időzónákat utazol át, évszakokat váltasz. A szervezeted napokig nem érti, mi is történt vele. Ám a helyi viszonyokkal szembesülve a legnagyobb kihívásnak mégsem a tested, sokkal inkább azt agyad, a gondolkodásod van kitéve, ha eredményes munkát szeretnél végezni pl. Vietnamban. Idegen kultúrában. Egészen eltérő hátérrel, értékrenddel, gondolkodással rendelkező embereket motiválni egy általuk csak homályosan ismert cél érdekében. Ezekkel a kihívásokkal kell szembesülnie munkatársainknak, amikor a FLAME-program keretében százötven vietnami munkatársnak próbálják átadni a mozgássérült gyermekek fejlesztéséhez szükséges konduktív pedagógiai módszerek alapjait.
Ázsiai kultúra, világlátás és gyökerek. Hozzá egy átideologizált kommunista társadalom. Hajnali fél 5-kor már arra ébredsz, hogy az utcákon lévő hangszórókból mindenfelé felcsendülnek a mozgalmi indulók, s szólnak a néphez a feltehetően munkára buzdító szónoklatok. S utoljára, amikor az este ráborul a városra, megint a rendszer kíván jó éjszakát. Ezer piros nyakkendős gyerek ezer biciklin teker az iskolába. Munka közben is Ho Si Minht élteti a gyermekdal, amivel a mozgássérült gyermekeket motiválják.
A képzés második fázisa folyik épp a fejlesztési program keretében. A tanulók júniusban elsajátították már a legfontosabb elméleti ismereteket, most a gyakorlaton van a sor. Az a cél, hogy készségszinten ismerjék a módszert, amellyel segíteni tudnak majd a vietnámi mozgássérült gyermekek fejlesztésében.
Hét különböző településen épült fel a FLAME-központ. Az újonnan épült helyiségek a terápiához szükséges bútorokkal felszerelve várják a gyerekeket. Az általam meglátogatott központ egy kórház udvarán épült. Pálmafákkal, banáncserjékkel, buja növényzettel körülvett régi kórházépületek szomszédságában áll az új épület. A főbejáratnál lévő pálmák árnyékában ketrecekben majmok ugrándoznak. Szokatlan látvány az európai látogató számára. A kórházban egyébként korábban is foglalkoztak mozgássérült gyermekekkel. A FLAME azonban egészen új perspektívát nyit ezek előtt a gyermekek előtt. Lehetővé teszi, hogy saját adottságaikhoz mérten a lehető legtöbb önálló tevékenységre képesek legyenek. Nemcsak a mozgásukat, de értelmi képességüket is fejleszti.
Persze nem mindig egyszerű meggyőzni a szülőt, aki évek óta „masszírozásra” hordja a gyerekét, hogy beszélje rá őt az aktív együttműködésre. Egyik legjobb élményem, amikor tanúja lehettem, hogy egy nyolc év körüli kisfiú – aki öt hete a szőnyeg széléről figyeli társai munkáját, s minden korábbi bevonására irányuló próbálkozást sírással és hisztivel utasított vissza – egyszer csak maga is beáll a többiek közé. Látni, ahogy ellenkezése, félelme fokozatosan megszűnik, s riadt tekintetében kíváncsiság, majd az új tapasztalatok és a játék önfeledt öröme jelenik meg. Látni, hogy boldogan öleli édesanyját, s fel se merül már benne, hogy kimaradna a következő feladatsorból. Elindult egy ismeretlen, izgalmas úton. S ez az út annyi mindent tartogathat még neki. Látni a gyermek, az édesanya, a vietnami segítő, a tolmács és a magyar szakemberek közös győzelmét és örömét. Hiszen a győzelemben mindenkinek része volt. Csodálom Kati és Lilla kitartását, ahogy újra és újra elmondják ugyanazt. Ahogy a trópusi melegben ki tudja, hányadszor mennek oda, s javítanak ki egy mozdulatot, cserélnek ki egy eszközt. Ahogy legyőzik a tolmácsolás okozta nehézségeket. Anyanyelven sem lenne egyszerű feladat ilyen koncentráltan átadni a tudást, hát még tolmács által, aki időnként maga is nehezen érti a speciális szakmai nyelvet.
De a nehéz sorsú vietnami gyermekeket látva az ember azt mondja magában: mégis csak megéri! Segíteni és reményt adni a nagymamának, aki napjában kétszer cipeli ide görnyedt hátán tíz év körüli unokáját. Vagy a fővárosból érkezett csodaszép pici lánynak, aki családjával szobát bérel itt vidéken, csak hogy megragadják ezt az új esélyt is a fejlődésre. Megható látni őt, ahogy a nap végén újra meg újra odabiceg Katihoz és Lillához, hogy egy puszival köszönje meg, amit érte tesznek. Hisszük, hogy egy áldásos út első lépései. Egy új úté, amelyen a magyar segítségnek köszönhetően sérült vietnami gyermekek százai indulhatnak el majd egy tartalmasabb, önállóbb élet felé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése