Pages

2011. augusztus 24., szerda

Költözés


Tegnap hazacuccoltunk Velencéről. S ha már felfordulás volt a lakásban, hát ezt tovább fokozandó szobát cseréltünk a Sárival.
Az egész azzal indult, hogy 3 szoba és 4 gyerek. Egy ugye a jövő héttől koliba távozik, így logikusnak tűnhet, hogy ő legyen közös szobában valakivel. Ennek kivitelezéséhez azonban minden létező családtagnak költöznie kellene, mert a legnagyobb hálószoba jelenleg épp a fiúké. S tekintettel, hogy a szobák 5 éve nem voltak festve, egy ekkora megmozdulást nem ártana összekötni egy tisztasági festéssel sem. No erről azért hamar lemondtunk. Különben is, a lányoknak annyi cucca van, hogy elég nehezen férnének be egy szobába.
Sári viszont nagyon nem szereti a padlásból kialakított imaházi folyosóra nyíló szobáját - mi pedig ahogy öregszünk, egyre nehezebben alszunk a buszmegállóra nyíló hálószobában. Így kettőnk cseréje egyszerűnek látszott.
Ő nagyon lelkes volt. Nekem csak a szép tapétáról és a kedvenc dizájnról kellett lemondanom. A szürke-fehér-fekete dizájn helyett most végül Lalával megnyertük a rózsaszín szobát. Ami viszont egészen tágas, s úgy tűnik, sokkal csendesebb, nyugodtabb, mint az elődje. Olyan zug, ahová elvonulhat, ahol elcsendesedhet az ember. Már csak azt az egy-két hetet kell túlélnünk, amíg vagy negyven fok van a tetőtérben.
A költözködést pedig a jövő héten folytatjuk egyetemista lányunk koliba költöztetésével.

Nincsenek megjegyzések: