Azt hiszem a hét legnagyobb élménye számomra mindenképp a szerdai házassági évfordulónk marad. Nemcsak amiatt, hogy ilyen csak egyszer történik az emberrel az életben (mármint, hogy 20. ávfordulója van), de a különleges "ünnep" miatt is.
Már-már úgy tűnt, nem sikerül Lalával kettesben töltenünk a szerdai napot. Kedd este végül átszerveztük a dolgainkat. Egy korai keléssel megoldottuk, hogy Lala reggel a fehérvári Gyiviben elintézze elintéznivalóit, s még a 9.45-ös vonantot is elértük Pest felé. (igaz, a nagy kapkodásban mindketten megvettük a jegyeket :) )
Régi álmom volt, hogy egyszer kettesben bicajozzunk Pesten, no meg kitekerjünk Szentendrére a Duna-parton. Ha nem is Pesten, de Budán végre teljesült az álom.
Amikor a Déliben leszedtük a vonatról a bicajokat és letekertünk a Döbrentei tér felé megértettem, hogy miért is olyan kitartóak a bringás fiatalok a városban. Hatalmas élmény így közlekedni a városban.
A Duna-parton az ellenszél időnként beárnyékolta az örömünket. De a változatos útvonal (Duna-part csodás panorámával, Óbuda főtere, a Filatori gát, a Római-part, az ártéri erdők keskeny ösvényei...)mindenért kárpótolt bennünket.
A 10 éves évfordulónkat egy szentendrei étteremben ünnepeltük (akkor épp Tahiban voltunk egy velencei csapattal), s lám az étterem még mindig működik a Duna-parton. Hát egy évtizeddel később most is ide ültünk be ebédelni. (s még abicókat is le tudtuk zárni a közelben) Szétnéztünk a városban, majd késő délután Csillaghegy felé vettük az irányt rokonlátogatóba.
Egy kellemes és áldásos esti kerti beszélgetést követően tíz körül nagy határozottsággal vágtunk neki a városnak. Míg rá nem eszméltünk, hogy a Hármashatárhegy valahogy nem a megfelelő oldalon néz le ránk - azaz, eltévedtünk. Így sikerült ráfejelnünk a távra vagy 8 plusz km-t. Fél 12-re értünk a Petőfi hídhoz, ahol felpakoltuk a bicajokat és elindultunk Velencére.
Aki teheti, egyszer mindenképp tekerje le ezt a nem mindennapi távot! Mi biztosan máskor is nekivágunk majd.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése