Santo Domingo de la Calzada egyébként a Camino szempontjából
egy érdekes hely. A nevét Santo Domingoról, az útépítőről kapta, aki a XI.
Században rengeteget dolgozott azon, hogy utakat, hidakat építsen a Camino
útvonalán. Ezen a helyen élt. A városhoz kötődik még egy legenda, mely szerint
egy család együtt ment Santiagóba a Caminón, s itt a fogadós lányának
megtetszett a fiúk. A fiú azonban jámbor lévén visszautasította a leány
közeledését. Ezen a lány felháborodott,s azzal vádolta meg a fiút, hogy ő
erőszakoskodott vele. A bírók elítélték, s akasztófára küldték. A szülők a fiú
nélkül folytatták útjukat Santiagóba. Visszafelé a fiút még mindig az
akasztófán találták,de megmagyarázhatatlan módon élve. Elrohantak a bíróhoz a
hírrel, aki épp vacsorázott. Amikor elmondták, hogy a fiúkat életben találták,
a bíró azt válaszolta "annyira van életben, mint a kakas a tányéron"
- mire felrepült a tányérról a kakas. Azóta a templomban egy ketrecben fehér
kakasokat tartanak, amiket 21 naponta cserélnek. A selejtet az alberg udvarán
tartják, így kakasszóra ébredtünk. :) Egy kellemes emelkedő után érkeztünk Granonba.
Itt volt az aznapi első pihenő. Már kijöttünk a faluból, amikor az ismerősök
visszaküldtek a pékségbe, ahol meleg sütiket vettünk. Jézus pékség volt a neve
:) A terep nagyon klassz volt. Gabonaföldek között hullámzott az út fel-le. Nem
esett, a nap is sütött. Egyedüli nehézség a folyamatos szembeszél volt csak.
Szétváltunk Lalával, mindenki ment a maga tempójában. (Nem kell mondanom,
komment elöl :) ) Santo Domingo szülőfalujában gondoltam egyet, s letelepedtem
a főtéren egy padon. A cselekvés kényszere és a lélek szabadsága közül végre ez
utóbbi győzött. Hisz az elmúlt napokban mindig rohanni kellett az eső, a szél,
a vihar elől. Most is fenyegetett egy jókora esőfelhő, de úgy voltam vele, hogy
ez a félóra megér annyit, hogy az utam egy részét majd esőben tegyem meg. Az
eső egyébként csak Belorado előtt ért utol. Elkezdtem rohanni, majd rájöttem,
mineeeek? Inkább magamra szedtem az eső cuccot, s kényelmesen elballagtam az
alberg be, amit Lala SMS-Ben leírt. A szokásos teendők után kimásztunk a helyi
boltba kajáért másnapra és vártuk a vacsorát. Egy osztrák házaspárral
vacsiztunk, akik filmet készítenek az útjukról. Az osztrák Szent Jakab Társaság
számára. Lala este sokat beszélgetett azzal a két sráccal, akiket még a francia
kis vonaton ismertünk meg Bayonneban. Az egyik srác francia, Toulouse-i a másik
(totál dr. House kinézettel) kanadai - ő egyébként Jerry névre hallgat. Sajnos
Jerry is lesérült, s ma nem tudta folytatni. Az éjszaka elég difficult volt,
mert egy spanyol csapattal kerültünk egy hálóba. Elég fúrni fiatalok két öreg
bácsival, s egyáltalán nincsenek tekintettel senkire. Kiabálnak, nevetgélnek még
éjszaka is. Csapkodják az ajtót, s folyamatosan telefonáljanak persze maximális
hangerőn. Ez furi a Caminón, mert itt mindenki tekintettel van a másikra, s
evidens, hogy az albergben mindenki pihenni, elcsendesedni akar. Ma aztán
megtudtuk, hogy valami hosszú hétvége van itt a spanyoloknál, s hogy az utóbbi
időben egyre több szegényebb spanyol csinálja azt, hogy egy hétvégére elmegy a
caminora, mert ott olcsó a szállás.... Hát, jó lenne, ha csak hétvégére
maradnának. Olyan rám szúrt csaptak az éjjel is, hogy az egyik német bácsika
álmában azt kiabálta kétségbeesetten: "Hilfe, hil-feee!" Ezen meg még
jobban röhögtek persze. Hát így telt az éjszakánk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése