Reggel Giovannival, a római sráccal indultunk. Őt úgy
ismertük meg, hogy magyarul kérdezte : "hogy vagy?" Két évet élt
Pesten. Az MTA- n dolgozott a Sztaki szerkesztésében. Vele beszélgetve csak úgy
repült az idő. Se perc alatt megtettünk 6.6 km-t. Sokfelé járt, élt, nagyon
értelmes srác. Szerette Magyarországot, de azért nem telepedett le nálunk, mert
túl pesszimisták az emberek, s túl sok a panasz. Persze valamelyest érthető,
hisz a fiatalok helyzete elég kilátástalan... Viszont jó volt hallgatni, hogy a
magyarok milyen műveltek, olvasottak, pl. A spanyolok hoz, olaszokhoz képest
sokkal színvonalasabb az oktatás. (spanyoloknál is élt pár évet ) Jó volt
hallani, hogy majd mindenhol a világban találkozott már magyar professzor okkal
az egyetemeken. "szlovák, román, cseh vagy lengyel professzort nem
emlékszem, hogy láttam volna." Kár, hogy egy doktori végzettséggel is 400
euróért tanít nálunk egy középiskolai tanár. Mi lenne, ha nem kellene ezeknek
az embereknek külföldi egyetemeken dolgozni ahhoz, hogy élvezhessék is
munkájuk, tudásuk gyümölcsét? Mivel elég férfias tempóban haladtunk, inkább
lemaradtam, ami duplán jó volt. Nekem: mert mehettem, ahogy jól esett. S nekik
: mert Gio kifaggathatta Lalát Istenről, a megtérésről, a baptistákról, a
katolikusokról. Villafrancában találkoztunk. Szokásos kávé után nekivágtunk egy
nehezebb terepnek. Az Oca hegyre (Liba-hegy) kellett felmásznunk 1165 méter
magasra. Egész könnyen és gyorsan ment. Sokat erősödtünk / te -m ! az elmúlt időszakban,
s mivel a szél se fújt, könnyű volt. A tetején volt egy polgárháborús emlékmű
"Nem a haláluk volt értelmetlen, hanem a kivégzésük." - felirattal.
Innen egy 11 km-és szakasz volt még hátra San Jüan de Ortegáig, az útikönyv
szerinti napi célunkig (24,7 km). Az út végre a civilizációtól távol egy
vadregényes fenyvesi Ben haladt, többnyire egyenletesen. Össze futottunk Angelikával
a német Barátunkkal, s Lala elviharzott vele. Ami tök jól alakult, mert kb. Két
napja kivallotta, hogy a szülei baptisták, de többet nem akart beszélni a
témáról. Lala nem erőltette. Erre most elkezdte faggatni Lalát, hogy is lett
lelkész, mennyire vagyunk törvénykezők stb... S elmesélte, hogy egy válás és
egy sikertelen kapcsolat, s az édesanyja halála után keresi most az útját....
Lala közben San Jüan de Ortegában, a kolostor oldalában már be is jelentkezett
az albergben. Én meg fél kettőkor azzal érkeztem, hogy ugye továbbmegyünk?
Csodálkozott, hogy mennék még. De a franciáktól hallottam, hogy ez itt fenn egy
hideg szállás és a gyerekekkel se skypoltunk már egy hete. Így mindenképp
szerettem volna egy kicsit civilizáltabb helyet. S Ages csak 3,5 km-re volt,
lejtős terepen! Lala vissza mondta a szállást, s csak azután mondta el, hogy
egy 8 ágyas szobában volt ma helyünk épp a legjobb barátainkkal egy szobában.
Amikor indultunk, épp megérkezett Péter, a burmai is, akit már napok óta nem
láttunk. Akkor sajnáltam igazán, hogy miért nem nyugodtan bele Lala
választásába. De nem sokáig tartott a sajnálat, mert 45 perc múlva Ages szélén
egy panzióban bukkantunk, ahol az előző alberghez képest 35 euróval többért
kétágyas, saját fürdőszobás szobányi van. Fehér ágynemű el és törölközővel! El
se hiszem, mennyire fantasztikus érzés két hét után egy tiszta, privát
szobában. És ma vasárnap van! És a szobában van wi-fi, ezért irkálok most az
átlagosnál többet. És este tudunk majd skypolni is a gyerekekkel, ha Isten is
úgy akarja... Szóval ez egy remek nap volt. Remek nap, hogy élvezzük a
teremtett világ szépségeit, s hogy átéljük Isten kényelmes szeretetét és
gondviselését.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése