... az egy ilyen út. Nem csak fizikailag, de lekileg is képtelenség erre felkészülni. Mert nem csak itt hagyom az otthonom, beülök az autóba vagy felszállok a repülőre, és folytatom máshol - tulajdonképp felfüggesztem a hagyományosan vett életemet öt hétre. Kilépek ebből és fogalmam sincs, mibe lépek majd bele csütörtök reggel.
Azért az igazat megvallva most már több fogalmam van, mint mondjuk egy hete. Legalábbis abban az értelemben, hogy van már elképzelésem, miért is hívott Isten erre az útra. A márciusi nőin valami miatt megemlítettem Jábec imáját, s megígértem, hogy majd legközelebb Jábecről beszélünk. Erre most szerdán került sor. Előtte átolvastam a témában íródott kis könyvecskét, s rá kellett ébredjek, az imaéletem az elmúlt időszakban igen csak elsekélyesedett. Párhuzamosan arra is ráeszméltem, hogy talán nem véletlen, hogy épp most került elém ez a téma. Aznap leemeltem a polcról egy másik könyvet is a közbenjáró ima témakörében, így most már örömmel várom a magányos távokat, melyeket Istennel tölthetek. ( ezúton felajánlom, hogy ha valaki küld nekem priviben vagy akár itt a megjegyzések útján konkrét imakérést, vállalom, hogy az út alatt rendszeresen imádkozom érte is ) Amire még nem lehet felkészülni, az a szeretteidtől való búcsú. Ma reggel, amikor a Bálint átölelt és elmondta, hogy egy nap múlva már nem ölelhet meg... áááááá, ez azért nem lesz egyszerű, de hiszem, hogy Isten ezen is átsegít mindannyiónkat.
A gyülekezettől már elbúcsúztunk. Nagyon sokat jelentett, hogy kézrátétellel imádkoztak értünk, megáldottak. A szívem mélyén nagyon vágytam erre, és ez külön ajándék Istentől. Sokat jelentettek a búcsúzások, bátorítások, ölelések. A hétköznapokban nem is érzékelem, milyen sokan szeretnek. Most meg... KÖszönöm!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése