Esos reggelre ebredtunk, s napkozben se sokat javult az ido. Nem tudom, hanyszor vettem fel-le ma az esoruhakat. Az a baj veluk, hogy ha nem veszed fel, akkor elazol, ha felveszed, akkor is csurom vizes leszel (foleg a hegymenetek soran) a ruha alatt, mert semmit nem szellozik a cucc. Nme is ertem, masok hogy kepesek egesz nap benne maradni :(
Reggel nagyon jol haladtunk. Egy ora utan talaltunk egy nagyon klassz reggelizohelyet. A no vagy hat nyelven beszelt, s minden annyira, de annyira jo volt. tiszta, finom, izleses. Mintha egy masik vilagbol csoppent volna ide a hegyek koze.
Most Lala ir, en kozben megiszom a kavemat :
Ma kemeny terepunk volt, de Szilvi nagyon jol birta. Hegyek... Errefele, 15OO m korul olyan, mintha februar vege-marcius eleje lenne. Az eso ( szemerkelo/folyamatosan meg-meg lodulo) sem csorbitott semmit a gyonyoru taj szepsegebol. Ma a 3O kilometerunkbol 2O hegymenet volt, de mostmar sokkal jobban birtuk, mint az elso het Pireneusainak hagoit. Ez a hegyvonulat a leoni-hegyseghez tartozik. Holnap erjuk el a csucsot, ami a mai napba is elvileg belefert volna, de a labunkban 30 km-rel mar nem vagtunk neki. holnap forditva lesz. A nap elso fele hegymenet, aztan bosges ( tobb mint 1200 meter) ereszkedes. Mostanra mar az izuleteink es az izmaink is rendben vannak. Joleso erzes volt egy ot fos falucskaban a szallasok gyongyszemet megtalalni.
Megint Szilvi:
Szoval epp 45 percre a Cruz de Ferro -tol alltunk meg. Ez a Camino legmagasabb pontja, s egy jelkepes pont is, mert az itt allo keresztnel teszik le a zarandokok azokat a koveket, amiket meg otthonrol hoztak, s azokat a terheket jelkepezik, melyek miatt az utat vegigjartak. Mi nem hoztunk kovet, hisz nem kell ehhez a kereszthez elzarandokolnunk ahhoz, hogy a terheinket letegyuk. Megtehetjuk ezt barhol, barmikor. De persze azert par szaz kilometer varakozas utan, mar mi is nagyon varjuk a Cruz de Ferrot. Tudtam, hogy Lala meg ma fel szeretne menni. A gond csak az, hogy a kereszt utan mar csak egy futes es viz nelkuli primitiv szallaslehetoseg lett volna, illetve innen negy oranyira a kovetkezo falu. Igaz, hogy nagyresze mar lejtmenetben, de akkor negyven kilometert kellett volna megtennunk. Azt hiszem, a labamnak mar sok lett volna. Meg este fele mar senki nincs uton. - Lala nem is meselte a mai kalandjat? Egy negy lanybol allo spanyol csapat haladt elotte a hegyek kozott, s ezek a spanyolok eleg hangosak tudnak lenni... Nem volt ez most se maskepp. Az ut mellett az egyik oldalon feltunt egy vaddiszno ket suldo "gyermekevel". No erre a lanyok meg jobban elkezdtek kiabalni. Mire a termetes allat elindult Lala fele. Aki jobb hijan csak aturabotjat tudta volna hasznalni ellene. Vegul ugy tiz meterre tole megallt az allat, meggondolta magat, s atment az ut tuloldalara. Lala mozdulatlanul varta, mi lesz most - mert ugye az a legveszelyesebb helyzet, amikor az anyaallat es gyermekei koze kerul az ember. Hala Istennek egyszer csak a ket kisdiszno is atszaladt az ut tuloldalara. Pff.... Szoval emiatt se nagyon volt kedvem nekivagni ugy az erdonek, hogy velhetoen este het korul keveredunk majd ki belole.
Kutyakkal is talalkoztunk ma. Egyebkent Foncebadon - az a hely, ahol most vagyunk epp - mivel sokaig teljesen lakatlan telepules volt, arrol is hires, hogy egy csomo koborkutya el itt. S ez a Camino egyik "probaja". A legenda szerint a romai katonak szellemi szalljak meg ezeket a kutyakat, s ok probaljak meg vedelmezni sajat felsegteruletuket. Coelho is, es tobben masok is irtak mar a foncebadoni kutyakrol. No mi mar hamarabb, az elozo falu szelen talalkoztunk egy trioval. Ket nemetjuhasz es egy birka termetu es kinezetu peldany alldogalt az ut mellett. De "csak" ugattak, s bar kozelebb jottek, de vegul meggondoltak magukat, s az ellenkezo iranyba mentek tovabb. Remelem, ennyi eleg volt a kutyakbol, s reggel mar nem fogunk talalkozni veluk.
1 megjegyzés:
Mondtam én, hogy kellett volna az a jó kis Ottó féle, magyar konzerv! Kitűnő fegyver lenne az állatok ellen..... :o) :o)
Megjegyzés küldése