A tegnapi szállásunk nem épp a legkedvesebb emlékeim közé tartozik majd. Ponfreeádában egyetlen egyházi fenntartású tömegszállás van, s mivel mi a hegyekből jöttünk, így persze már csak a pincében valami rettenetes vaságyakon jutott feKhely. Épp egy vasajtó előtt. Tisztára mint egy láger. Vagy csak túl gyakran jutnak eszembe napközben Radnóti sorai "bolond, ki földre rogyván fölkél és újra lépked, s hasító fájdalomként mozdít bokája és térdET, de mégis útnak indul, mint akit szárny emel, hiába hívja árok, maradni mégse mer..." Elég borzi volt minden, amit tetézett egy spanyol zarándoknak álcázott túristacsapat, akik kisajátították órákra a konyhát, s a közöségi terekben jókat borozgatak, míg a többiek nézték,hogy mi lesz. Giovanni szerint ráadásul busszal jöttek. Busszal! ( tényleg volt egy busz a parkolóban) Ehhez is hozzá kell szokni, hogy egyre több új ember jön, akiknek egészen mást jelent ez az egész, akik nem figyelnek a másikra, mert fogalmuk sincs, mit jelent le gyalogolni akár 50 km-t. Egyre több az olyan csapat, akiknek kocsival viszik szállásról szállásra a bőröndjeiKet. Az újakat az úton onnan ismered fel, hogy még lelkesen "Buen Caminoznak" - a régiekkel ezt már csak viccelődésből mondjuk napközben egymásnak, pl. Ha épp szedjük magunkra az eső cuccot...
Végül aztán az este csak elvonult a társalgóból a " spirittours"-Ős csapat. Kiültünk Lalával, s élveztük az ismeretlen-ismerős tömeget. Egyszer csak megérkezett két kisgyerek. Szlovákok voltak, s ma kezdték szüleikkel a Caminót. Selmecbányán van egy antikváriumuk. S hozzá egy kisfiú, Brúnó (6) és egy kislány, Dorothy (4). Míg Lala a szülőkkel beszélgetett, én a kicsikkel játszottam vagy másfél órát. Olyan jó volt hallani a nevetésüket. Hiányoznak a gyerekek.
Reggel korán indultunk. Nem szokásuk beszállni a reggeli sötétbenmatatós, zacskózörgetős bandába, de jobb volt már úton lenni. Ponferrádából tegnap csak a boltot láttuk. Ma láttuk a várat... Is. De csak futtában. A sárga nyilak át kereesgélve - sehogy se volt jelelve a város. Valahogy csak kitaláltuk, s végre egy kedves kis külváros gesztenyefái alatt sétálgattunk. Külvárosból jutott még kettő, de határozottan jó hangulatúak. Aztán egy Cacabellos nevű helyen találkoztunk Lalával. Szőlőt egyek között kanyargott az út. S olyan meleg volt, hogy az esődzseki alól le kellett venni egy réteget. Vagy 5 km-én át az út mellett haladtunk, de elég furcsa érzés volt, hogy 120-al szaggatnak el mellettünk az autók. Lala úgy döntött menjünk vissza a szőlőskertek közé. A nap is kisütött. Az eső se esett vagy egy órán át, így ha fáradtan is, de jó hangulatban érkeztünk meg VillafrancAba, ahol találtunk egy nagyon klassz kis szállodát, s előre hoztuk ma vasárnapot, gyors kivettük az utolsó szabad szobájukat. Most a vacsira várunk, aztán nyugovóra térünk, hogy holnap újult erővel vágjunk neki a helyeknek. Holnapra kb. 500 m emelkedés var ránk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése